A Fumondzsi templom, amelyben az óra függ, pár száz méterre áll a Mijagi prefektúrában lévő Jamamoto cunami sújtotta partvidékétől. A templomban is nagy károkat okozott a szökőár, csak pilléreit és tetejét kímélte meg.

Két hónapja, február 13-án, a tíz évvel ezelőtti földrengés egy utórengése mozgatta meg a földet a régióban. Másnap reggel a buddhista templom papja, Szakano Bunsun meglepve látta, hogy az óra ismét jár.
Az 58 éves Szakano elmondta, hogy számára ez egy biztató jel, amely arra utal, hogy az igazi helyreállítás csak most következik.
Az órát Szakano vásárolta egy régiségkereskedésben évekkel a 2011-es katasztrófa előtt. Az órát gyártó Seiko cég képviselője szerint elképzelhető, hogy az inga, amelyet a földrengés megállított, az új rengés miatt indult el újra, vagy az is lehetséges, hogy az újabb rengés szétoszlatta az óraszerkezetben felgyülemlett port.
Szakano a tíz évvel ezelőtti katasztrófa után igyekezett segíteni a helyi közösségnek, szervezte az önkénteseket és egy évvel később egy kávézót is nyitott, ahol a fedél Mint mondta, a pandémia miatt a helyi közösség sem tudott többé összejárni, és már attól tartott, hogy ez a közös tevékenységek végét jelentheti, de mikor az óra ismét járni kezdett, ez azt üzente neki, hogy ne adja fel, és "lendüljön ismét mozgásba" - idézte a The Guardian.