. A teakeverék egyszerűsített változatát Rene Caisse kanadai nővér tette közismertté, aki később együtt dolgozott a híres Dr. Charles Brusch- sal, John F. Kennedy orvosával, akivel közösen tökéletesítették a receptúráját. Brusch volt az, aki a teakeverék újkori üldöztetése ellenére bátran kimondta: „Ez a tea rákgyógyító. Minden tanulmány róla, amit az Egyesült Államokban és Kanadában végeztek, alátámasztja ezt az állítást."

A formula már nem titok

Az Essiac titkát René Caisse sokáig nem árulta el. Attól tartott, hogy a szert vagy túlságosan drágán fogják árulni, vagy egyszerűen eltüntetik. Tisztán átlátta a gyógyászat profitérdekeltségeit, sőt a saját bőrén tapasztalta a hatóságok neheztelését. Élete vége felé a szer titkát eladta a torontói Resperin Companynak (jelképes 1 dollárért), és így védjegy alá helyezték az „Essiac®"-ot. A Resperin miután hozzájutott a szer titkához, nem tartott igényt Caisse további szolgálatára, és a nővér által összegyűjtött információkra sem. Csak a profit érdekelte.
Szerencsére a titkot nem csak a gyógyszergyár tudta meg, hanem René elmondta egy nagyon közeli barátnőjének is - Mary McPhersonnak, aki Renét még a 30'-as évekből ismerte, és akinek a rákos édesanyját és a férjét René korábban sikeresen kezelte - aki az akkor saját tulajdonában levő egy-két doboznyi iratot megmentette. Mary adta tovább e gyógynövény formulát dr. Gary L. Glumnak, aki bárkinek ingyen továbbadta, majd a honlapján is nyilvánosságra tárta.

Ezzel a formula ma már közkincsnek tekinthető, akár otthon is elkészíthető:
• 21 egységnyi Arctium Lappa (Burdock) bojtorján frissen szedett, apróra vágott, napon szárított gyökere.
• 16 egységnyi Rumex Acetosella (Sheep's soorrel) birkasóska frissen szedett, napon szárított levelei, szára (darált por).
• 4 egységnyi Ulmus Fulva (Slippery Elm) csúszós szilfa napon szárított belső (nem külső!) kérge (darált por).
• 1 egységnyi Rheum Palmatum (Turkish Rhubaarb) pulykarebarbara frissen szedett, napon szárított gyökere (darált por).
Ez utóbbi eredetileg a kanadai rebarbara (Rheum Officinale) volt, ami kevesebb sóskasavat tartalmaz, ezért jobb a vesebeteg, vagy a csontritkulásos egyéneknél.