Az alábbiakban néhány olyan módszert mutatunk be, amelyek segítségével hosszabb ideig megőrizhetjük a fűszernövények aromáját és a gyógynövények hatóanyagait.

Hidratálás

Talán ez a legegyszerűbb módszer, viszont csak rövid ideig tartósít. Úgy, mint a virágokat, a legtöbb lágyszárú fűszernövényt (petrezselyem, bazsalikom, koriander és a tárkony), összegyűjtve egy kicsiny csokorban, egy nem túl nagy edényben víz alatt tartva tudjuk hosszabb ideig tárolni. Egyszerűen töltsünk a tálba egy kevés vizet, és tegyük bele a növényeket szárral lefelé. Lazán fedjük be egy műanyag zacskóval, és tároljuk a hűtőben (kivéve a bazsalikomot és a mentát, amelyeknek jobb a szobahőmérséklet). Ne feledjük levágni a szárát és két naponta cserélni alatta a vizet.

Szárítás

Most nézzük meg az ellenkező tartósítási lehetőséget, a szárítást. Míg az előző módszernél a rövid ideig tartó frissesség, kismértékű meghosszabbítását kívántuk elérni, itt a hosszabb élettartamú megőrzés a cél, folyadékvesztéssel.  A szárítás akár egy évre is kitolhatja a felhasználhatóságot.

Száríthatunk levegőn, itt ellenőrizzük, hogy a növény nedvességtől mentes legyen. Kössük össze a szárakat egy szalaggal, és lógassuk őket fejjel lefelé, egy meleg, száraz és lehetőleg sötét helyre. Hagyjuk ott körülbelül 1-3 hétig ( fűszernövényenként változik) amíg a levelek nem válnak porhanyóssá. Az ügyesebbek napkollektoros aszalót is készíthetnek, amivel rövid idő alatt biztosított lehetnek szárított fűszereink, gyógynövényeink.

Száríthatunk hővel: tegyük a növényeket egy sütőpapírral bélelt lapos tepsibe, és tegyük a sütőbe 40 Celsius fokra (tartsuk az ajtót résnyire nyitva) körülbelül 3-4 óra erejére, amíg ki nem szárad.

Fagyasztás

A „lágyszárú”növények tartósításának egy másik kiváló módja a fagyasztás. Nem bonyolult, egyszerűen daraboljuk fel, szórjuk egy sima jégkockatartóba, töltsünk minden helyet nagyjából félig, majd az egészet töltsük fel vízzel, és fagyasszuk le. Így tudjuk hibátlanul tárolni akár 3 hónapig is. Jó választás lehet az olivaolajban vagy vajban való fagyasztás is.

Mivel kb. 1 kockába egy evőkanál fűszernövény fér, ezt akár használhatjuk egységnyi mennyiségnek is.

Sóval, cukorral

A leveleket szórjuk meg sóval vagy cukorral és várjuk meg míg “összeesnek”. Töltsük üvegekbe és tároljuk légmentesen! A gyógynövénytől és ízléstől függ, hogy sót vagy cukrot használunk A borsmenta, citromfű, bazsalikom például jól harmonizál a cukorral.

Szirup

Készítsünk tetszés szerinti édességű cukros oldatot, főzzük addig közepes lángon, míg a cukor feloldódik teljesen, vegyük le a tűzről, tegyük bele a friss fűszert és hagyjuk benne ázni kb. 15 percig. Ha kihűlt, hűtőben hűtsük le teljesen, és használjuk kedvenc italaink édesítésére, eltárolható akár egy hónapig is.

Egy kis házi üdítő: ásványvíz, friss fűszernövények (pl. menta vagy bazsalikom) és bogyós gyümölcsök felhasználásával, kitűnő házi készítésű frissítőt kapunk. Tálalás előtt hagyjuk állni egy órát, hogy az ízek összeérhessenek.

Előételeket is megbolondíthatunk egy kicsit, ha mozsárban megtört 2 csészényi bazsalikomot összekeverünk egy fél-fél csésze reszelt parmezán sajttal és olívaolajjal, 1/3 csésze fenyőmaggal, avagy dióval, 3 gerezd fokhagymával, na és persze sóval és borssal ízlés szerint megszórva, és ezt az egészet pirítósra kenve tálaljuk.

Néhány általános javaslat

• Ne mossuk meg a friss fűszernövények, amíg nem akarjuk használni!
• Ha helyettesítjük a frisset a szárítottal, használjunk 3: 1-es arányt. Például, ha a receptet előírása 1 teáskanál friss fűszer, akkor helyettesíthető 1 teáskanál szárítottal.
• Ha a gyógynövényből kivonatolunk, majd pedig abból szirupot készítünk, adjunk hozzá egy evőkanál vodkát (vagy más erős, nem égetett, fehér szeszes italt), így tovább friss marad a hűtőben.