A baktériumok és vírusok okozta fertőzések sok esetben járnak lázzal. A magasabb testhőmérséklet jelentősen lassítja egyes baktériumok és vírusok szaporodását. Ezzel egy időben fokozódik a szervezet védelmét biztosító immunanyagok termelése. A láz tehát eredendően hasznos jelenség, amelynek teljes megszüntetése nem feltétlenül szükséges. Ugyanakkor a tartósan magas láz a szervezetet nagyon igénybe veszi, csecsemőknél pedig lázgörcsöt is okozhat. Ilyenkor fontos a láz helyes csillapítása. Kicsiknél és idősebbeknél indokolt lehet a gyors lázcsillapítás gyógyszerrel, de ha tehetjük, inkább forduljunk a jól bevált házi módszerekhez.


Mit tehetünk láz esetén?
A lázas beteget nem célszerű nagyon felöltöztetni, a sok ruha ugyanis akadályozza a test megnövekedett hőjének leadását. Tilos a forró fürdő, valamint a forró ételek és italok fogyasztása. A gyógyteákat lázas állapotban csak langyosan célszerű fogyasztani.

Folyadékpótlás
Ha valaki lázas, jobban verejtékezik, mert a teste így védekezik a túlmelegedés ellen. A verejtékezéssel veszített folyadékot folyamatosan pótolni kell. A folyadékveszteséggel a verejtéktermelés is csökken, ezáltal a láz újra emelkedik. Kicsiknél nagy a veszélye ilyenkor a kiszáradásnak, náluk ezért különösen fontos a folyadékpótlás!

Hűtőborogatás és hűtőfürdő
A hűtőborogatást célszerű a csuklóra és a bokákra tenni. Ha nagyon magas a láz, akkor nem túl hideg vizes törölközőbe vagy lepedőbe is tekerhetjük az egész testet.
A hűtőfürdőnél ügyeljünk, hogy a test hőmérsékletével egyezzen meg a víz hőmérséklete, majd további hidegvíz adagolásával hűtsük le 32-33°C-ra. A fürdővíz érje a test minél nagyobb felületét, de 5-10 percnél tovább ne ültessük benne a beteget.

Régi erdélyi lázcsillapítási módszer – ha már a gyógyszerek sem segítenek
Magas láz esetén fogjunk néhány nyers burgonyát, reszeljük le és kössük a beteg talpára. Rövid időn belül lehúzza a nagyon magas lázat is. Célszerű a lábunk alá nejlonzacskót és egy régi törölközőt tenni, különben a krumpli foltot hagy a lepedőn. Mikor levesszük a burgonyát, ne lepődjünk meg: forró lesz és szinte teljesen száraz.

Lázcsillapító gyógynövények

Láz esetén több gyógynövény is segítségünkre lehet, melyek lázcsillapító tulajdonságuk mellett segítenek pótolni az ásványi anyagokat, vitamin tartalmuknál fogva pedig erősítik az immunrendszerünket.

Fehér fűzfakéreg: Igen gazdag szalicilátokban, amely az aszpirinben is megtalálható. A szalicin, amely a szervezetünkben szalicilsavvá alakul át, láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladásgátló hatású. A belőle készült teát napi két bögrével, kis adagokban célszerű elfogyasztani.

Hársfavirág: A hársfavirág tea önmagában is jó izzasztószer, és ily módon lázcsökkentő hatású. A szervezet ugyanis természetes módon a verejtékezéssel próbálja leadni a hőtöbbletet, a verejték hűti a testet.

Fekete bodza: Gyümölcse nagyon gazdag C-vitaminban, a legyengült lázas testet és az immunrendszert is erősíti. Káliumban is bővelkedik, amely szabályozza a test vízháztartását. A virágja glikozidokat tartalmaz, amelyek serkentik az izzadást, ezzel segítik csökkenteni a lázat. A benne lévő flavonoidok gyulladáscsökkentő és antibiotikus tulajdonságúak. A virágjából készült tea, és gyümölcséből készült levek is jótékony hatásúak.

Acsalapu: Ennek a fura nevű növénynek a gyökerét használjuk lázcsillapításra. Kiváló izzasztó főzetet ad, és szépen lehúzza a magas lázat is.