Dr. Vincent Candrawinata élelmezéskutató szerint jó bizonyítékok vannak arra, hogy a rendszeres almaevés javítja a memóriát és csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát. – írja a dailymail
A sydney-i kutatóorvos szerint, ha rendszeresen eszünk almát, az „segíthet emlékezni arra, hová tetted az autókulcsokat.
A gyümölcs gazdag fenolokban, például flavonoidokban, amelyek csökkenthetik az Alzheimer-kór kockázatát azáltal, hogy megvédik az agyat a káros anyagoktól.
A flavonoidok sok más gyümölcsben és zöldségben is megtalálhatók, és erős antioxidáns hatásúak is, amelyek csökkenthetik a depresszió és a szorongás tüneteit.
Dr. Vincent Candrawinata szerint a most végzet kísérlet remek bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy a rendszeres almaevés javítja a memóriát és csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát.


Egy 2800 főből álló, ötven éves kort betöltött résztvevők bevonásával készült amerikai tanulmány azt találta, hogy azoknál, akik flavonoidban kevésbé gazdag ételeket fogyasztanak, 20 év alatt kétszer-négyszer nagyobb valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór és a kapcsolódó demencia.

„A flavonoidok olyan fenolos vegyületek, amelyek a gyümölcsökben, például az almában és a körtében, valamint a zöldségekben, például a kelkáposztában és a spenótban fordulnak elő. A csokoládéban és borban is megtalálhatóak! Ezek a vegyületek, ha megfelelően felszívódnak, jótékony hatással vannak egészségünkre” – mondta.

Tanulmányok kimutatták, hogy a flavonoidok és flavonolok rendszeres fogyasztása összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatának csökkenésével.  Az alma rendszeres fogyasztása fontos vitaminokat és ásványi anyagokat adhat a szervezetnek, amelyek megvédik az agysejteket a neurotoxicitástól, ami ilyen neurodegeneratív rendellenességekhez vezethet.

„Neurotoxicitásról akkor beszélünk, ha a szervezet idegrendszere természetes vagy ember által előállított mérgező anyagok hatásának van kitéve, és megváltoztatja az idegrendszer normál tevékenységét. Végül ez az agyi neuronok megzavarásához vagy elpusztulásához vezethet.”

Neurotoxicitás léphet fel a kemoterápiában, sugárkezelésben, gyógyszeres kezelésben használt anyagoknak való kitettség eredményeként, vagy akár nehézfémeknek, például higanynak és bizonyos élelmiszer-adalékanyagoknak, peszticideknek, ipari és tisztító oldószereknek és kozmetikumoknak való kitettség eredményeként.
A klinikai táplálkozási szakértő hozzátette, bár az Alzheimer-kórra jelenleg nincs gyógymód, csak a betegség kialakulásának esélyét van módunk csökkenteni.  

„Elképesztő belegondolni, hogy egy olyan egyszerű gyümölcs, mint az alma, ilyen fontos szerepet játszhat az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatának csökkentésében."

A gyümölcsök és zöldségek rendkívül jótékony hatással vannak a mentális egészségre, és azok az emberek, akik gyakran fogyasztanak nyers gyümölcsöt és zöldséget, kisebb valószínűséggel szenvednek a depresszió és a szorongás tüneteitől.