A kaliforniai vállalat Földet megfigyelő Dove műholdjainak július 26-i és 31-i felvételeit mutatta be, azaz az esemény előtti és utáni állapotokat - írja a BBC News, amely közzétette a felvételeket.

A széteséssel a négyezer éves selfjég területének 43 százalékát veszítette el, a korábbi 187 négyzetkilométer helyett már csak 106 négyzetkilométerre tehető a felszíne.
A selfjegek akár több százezer évesek is lehetnek, vastagabbak a tartósan fagyott tengerjégnél, de nem olyan nagyok és régiek, mint a gleccserek.
A Nunavut autonóm területen fekvő Ellesmere-sziget északi partvidékét valaha egybefüggő selfjég borította, az elmúlt évtizedekben azonban részekre bomlott az "ember okozta" globális felmelegedés hatására - mondta Adrienne White, a Kanadai Jégfigyelő Szolgálat (CIS) elemzője. Intézetének adatai szerint 2005-re már csak hat nagy selfjég maradt, és a Milne volt az utolsó, amely még teljes egészében megvolt.


A térség hőmérséklete május és augusztus eleje között 5 Celsius-fokkal haladta meg az 1980-2010-es évek átlagát - közölte Luke Copland, az Ottawai Egyetem gleccserkutatója, aki rámutatott, hogy az Északi-sarkvidék amúgy is gyorsabban melegszik, mint a földkerekség többi része.
A műholdfelvételek érdekessége, hogy a selfjég felszínét számos olvadékjégtó borítja. Az ilyen jellegű folyékony víz jelenléte nagy problémát jelent a jégtömbök számára. A Nap által megolvasztott víz tavakat formál, majd leszivárog a jégtömb aljáig, ahol a tengerbe jut. Az így képződő üregek behálózzák a jégtömböt, amely meggyengül és darabokra törik.