De ezeknek a bürokratáknak még a Jóisten is hiába beszél. – Egyébként a Mindenható mentségére legyen mondva, hogy már egy ideje Gábriel arkangyal vette át a mennyország és a föld adminisztratív irányítását, mint ügyvezető igazgató; – ugyanis az Úrnak igencsak elszaporodott a munkája a többmilliárd galaxissal.
– Talán kevesebb is elég lett volna? – de ezt az ügyvezető sem merte tőle megkérdezni.
Sokan úgy vélték, hogy a csapszék azért dacolt a hatalommal, mert közkedvelt helye volt a tisztviselőknek. Reggelente, munka előtt még sokan beugrottak egy felesre vagy kávéra. Bandi is bekapta a deci snapszot, s már maga is kezdte elhinni, hogy emiatt maradt még mindig másodosztályú betanított segédangyal. Biztosan valamelyik kartársa bemószerolta főnökénél, Szent Miklósnál. – Csoda, hogy még mindig csak segéd. Pedig már azt is elfelejtette, hogy hogyan került az alosztályra, s mióta is hordja a kopott, már használtan kapott szürke szárnyait.  
A munkájában sem talált sok örömet. Avval kezdték a műszakot, hogy az éjjel érkezett lelkek egy részét, egy-két millió évre átirányították a purgatóriumba, de a férgesét azonnali hatállyal a pokolba küldték. – Az elkárhozottak között aztán rögvest „lett légyen sírás, és az fogaknak nagy csikorgatása” –, de nem volt fellebbezés. Hiába is gondolták egyesek, hogy csak vicc az egész, mert hiszen mindegyik lélek angyalnak érezte magát. De mikor rájöttek, hogy itt nincs kecmec, szitkozódva fogták a motyóikat, és hagyták, hogy a lángpallosos őrangyalok visszatereljék őket Szent Péter strázsahelyére.
A kapuból aztán egy markos – illetve erőslábú – angyal egy focikapust megszégyenítő üleprúgással megkönnyítette a bűnösök távozását. Onnan aztán röhögve vitte az egész bagázst a vörös farkú ördögbanda.  
– Aznap megint ők nyerték a lélekhalász versenyt…
Benn a mennyország udvarában, a rostán még fennmaradt kevésnyi igaz embert azonban rögvest teljes jogú angyalnak nyilvánították; - nem csoda, hogy ajkukon azonnal felszárnyalt a hálatelt hallelúja.  

A mennyországi kocsma, mint mindig, röviddel az esti Angelus után is tömve volt. Telemann befejezte a mostanság járó divatos zsoltárt, majd lecsapta a kopott harmónium tetejét.
– Na, mára elég volt. Végül is ez a mennyország, vagy mi? – dünnyögte, de aztán üdvözült arccal egyhajtásra lehúzott egy korsó sört, amit valamelyik jótét lélek küldött neki. A vendégek észre sem vették, hogy a mester már rég abbahagyta a játékot és félrevonult, mert csak harsányan nótáztak tovább.  
– Ácsi! – ordított valaki a hátsó asztal felől.  
– Azt húzzad, hogy „Felszántom a császár udvarát!” – Vivaldi atya, aki eddig a harmónium lapján kottát javított, dühösen felkapta a fejét a hang irányába, hogy odaszóljon valami zaftosat, jó velencei módra. De még szerencsére meglátta az öreg Bach mester pirospozsgás parókás fejét, amint derűsen integetett feléje. Erre csak visszamosolygott, intett a vonóval, s a vállához emelte a hegedűt. A következő pillanatban a felriasztott alvó húrok érthető, hogy felzokogtak.  
Még jajongott a hegedű, mikor káromkodva bebotlott Bandi. Nagyívben az álló ruhafogasra dobta glóriáját, s rögvest a söntéspulthoz loholt. Ott Joszele a poharakat maga törölgette, mert a csaposa sábeszkor sosem jött be dolgozni. – Egyébként a derék kocsmáros azért kapta az üzletet, mert annak idején a Genezáreti ivóban nem kért pénzt a tizenkét Apostoltól. – Pedig egyébként drágán mérte az erjesztett kecsketejet és a karmeli kóserbort.
Bandi hamarjában lehajtott egy kupa libanoni fröccsöt, majd miután újratöltette a poharát, odaült a négy kártyázó kardinális közé. Éppen Mazarin osztott, de egy szemhunyorintással jelezte, hogy később beszélni akar vele. Bandi elnézte egy darabig a lapjárást az atyák kezében, de elunta, és inkább átült a szomszéd asztalhoz. Egy pálinkát rendelt – mert erős volt az a libanoni lőre – majd komoran bámult maga elé. Még mindig dühös volt, mert letolta Szent Miklós. Szemére hányta – már tán századszor –, hogy szabotálja rengeteg lélek pokolba toloncolását. Ugyanis egy váratlan rovancsolásnál kiderült, hogy több ezer kiutasításra ítélt aktája lapult még a fiókja mélyén. Ráadásul reggelente már nemcsak az irodáját, hanem még a folyosót is betölti a törkölyillat.
Bandi nem védekezhetett. Nem mondhatta, hogy mindezt Mazarin atya parancsára teszi – na, a pálinkaivást nem – és azt sem említhette, hogy titkos küldetéssel küldi őt a hamarosan a főpap a pokolba. – Persze az ügyvezető főigazgató tudtával.
Egy idő után Bandi elunta az ücsörgést; az atyák még mindig az ördög bibliáját forgatták.
A fene vár tovább! – gondolta. Éppen felállt, hogy a fogasról kikeresse a glóriáját, mikor lezökkent melléje a bíboros. Mazarin rögtön – in medias res – a lényegre tért, mert sietett; sokat nyert, és a kollegái revánsot követeltek.
 - Bandi, holnap reggel mész a pokolba. Gábriel igazgató úr kirúgat a hajnali csoporttal, mert a mennyei okmányodban valami nem lesz kóser. Ezt én terveltem ki. Ne dicsérj, nem jár érte köszönet. A konspiráció miatt kell. Csak Belzebub és Fuché, a tanácsosa tud rólad. Tárt karokkal fognak várni.
Bandi rosszat sejtett, és figyelmesen nézte a mennyei diplomatát.  
– Ha sikerül a közös együttműködési reformterv a pokol és a mennyország között, aranyglóriás főangyal leszel itt az égben. Na persze, ha meg is egyeztünk Belzebubbal, akkor is csak akkor lesz érvényben, ha az Úristen ratifikálja a szerződést. Tulajdonképpen, arról van szó, hogy már túl sokan vagyunk itt, és alig van már hely az újaknak. Egy közös megoldást kell találnunk a pokollal. A mennyországban még nem olyan aggasztó a helyzet, de a gyehennában dolgozó ördögöknek már maga a szolgálat is egy pokol. A helyszűke miatt a bűnösöket sem tudják már szakszerűen sanyargatni. Ezért Fouché – Belzebub jobbkeze – azt javasolta, hogy legyen egy második pokol. Mondjuk a Plútón. Persze, csak átmenetileg, talán csak pármillió évig. Belzebub, úgy hallom, hogy elfogadja a javaslatot. A tárgyalás után persze Fouché kitoloncol téged a pokolból. Avval fogja indokolni, hogy valami marha égi bürokrata, tévedésből küldött hozzájuk. A papírjaid nem egyeznek avval a bűnössel, akinek a kiadatását követelték. Nem te vagy az a várt náci tömeggyilkos. Egyébként ne menj bele Fouché követelésébe. Elő fogja hozni, hogy tiltsuk meg a papoknak, hogy a népirtóknak és az aberrált gyerekgyilkosnak is megadják a papok az abszolúciót; az ilyenekkel ugyanis maga Belzebub akar foglalkozni.
Evvel Mazarin megveregette Bandi vállát, és rendelt neki Joszelétől egy jerikói kóser snapszot.
– Sok sikert a pokolban – vigyorgott, aztán vidáman visszament a szomszéd asztalhoz, mert már a lapok szédültek a keveréstől.  
 
Bandi még mélyen aludt, mikor már hajnalban érte jöttek Beríja bőrszárnyas angyalai. Torquemada tartogatta őket, mint a „Karácsonyi Játékkészítő Kisipari Szövetkezet” fedőnevű cég alkalmazottait. Bandit hozzácsapták a reggeli pokolba utaltakhoz. A kapus angyal prímán konspirált, mert a segédangyal is ugyanakkora üleprúgást kapott, mint a társai.
A pokolban már nem volt gond. A szelektálásnál, Mengele doktor rutinosan kiemelte a tömegből, és bekísérte egy terembe. Ott már várta Fouché. Barátságosan üdvözölte, miután kizavarta a lengeruhás lányokat. A két diplomata rögtön elkezdte a tárgyalást. A többórás érvelés, ellenérvelés, egyezkedés után Fouché fáradtan, de azért elégedetten dőlt hátra a hintaszékén. Bandi is boldog volt, még ha a hokedlin is ült. Igaz, a segédangyal, Mazarin utasítása ellenére, beleegyezett, hogy a kért népirtókat és a gyerekgyilkosokat akkor is kirúgják a jövőben a mennyországból, még ha a földön meg is kapták az utolsó kenetet. Sőt, még arra is rábólintott, hogy ezentúl az új lelkek további sorsáról, egy Arkangyal és egy pokolbeli megbízott közösen döntsön.  
Fouché még sietve megírta a kiutasítási végzést és a segédangyal zsebébe nyomta.  Mellesleg azért megjegyezte, hogy őszerinte tényleg homályos Bandi ittlétének a jogosultsága. Azt hiszi, hogy ő még meg se halt teljesen. – Na, de odaát a Gábriel apparátusban tényleg élhetetlen marhák ülnek. Még lefizetni se hagyták magukat a földi életben. Azért is ülnek a mennyországban. Egyébként ez őt személy szerint nem érdekli; nem az ő tésztája.  
A baráti búcsúpohárra a lányok is visszalibegtek. Bandinak nagy kedve lett volna egy gyors tréfálgatásra valamelyik ördöglánnyal; – Fouché még mondta is, hogy, csak rajta, kolléga! –, de sajnos az idő sürgetett. Aztán bejött az ördögök főfejedelme, maga Belzebub is. Egyszerűen vállon veregette Bandit.
 – Számítok rád fiam, ha eljön az ideje – súgta a segédangyal fülébe, mert nem nagyon bízott a sokszínű diplomatájában. Barátságosan intett, majd néhány lánykával és pár üveg borral visszavonult.   

Bandi, ahogy megérkezett, óvatosan elvegyült az új lelkek beérkező csoportjában. Már alig várta, hogy jelentést tehessen Mazarinnak. Nagyon remélte, hogy maga Gábriel személyesen tesz jelentést róla az Úrnak, és beszámol majd a titkos küldetés sikeréről. A kellemes ábrándozás közben elszenderedett. Álmában éppen leborult a Mindenható lába elé, mikor egy istentelen rúgás riasztotta vissza a jelenbe.  
Rémülten felpillantott. Torquemada az inkvizítor magaslott föléje, és szigorú, szúrós szeme szinte égette az arcát.
– Belzebub kutyája! Krisztusáruló! – ordította. – Fouché mindent jelentett! Mazarin már örök parázson sül a mennyei titkos serpenyőn.    
– De kérem – vacogta Bandi a félelemtől; – Fouché is azt mondta nekem, hogy én még nem haltam meg teljesen!   
– Nem tesz semmit – mosolygott Tamás atya. – Ezen változtatunk.  Parázsra az árulóval, hogy legalább a lelke tisztuljon! – üvöltötte.
Erre hátulról megragadta Bandit két pribékördög, akiket jó pénzért csupán ilyesfajta célra hívtak át a pokolból. Az egyik szikár, rosszkedvű alak volt, de a kollégája egy mosolygós, joviális ördög volt.
– Ne vegye a szívére – nyugtatta, a segédangyalt – legalább nem fog fázni – majd rákötözte egy hosszú sütőlapátra. A kopasz kartársa pedig szép lassan, élvezettel tolta a kemence gyomrába. Bandi lábát már megcsapta a parázshegy izzó lehelete. Erre tüdeje végső erejével az Úrhoz sikoltott.
 – Segíts Atyám! – avval utolsó görcsbe rándult a teste.  

*
– Hurrá! Rúgott a papa! – ordította Józsika, és letörölte apja lábáról a meleg levest. A doktor bácsi megengedte neki, hogy megegye, amit behozott a nővér.
– Élsz drágám? Szóljál valamit! – sírt fel örömében az asszony, mikor férje felordított, de a besiető orvos arrébb tolta és a sztetoszkópot Bandi mellére tette.
Józsika csak azért öntötte ki a levest, mert elfelejtette, hogy tányér van a kezében; csak úgy kibámult a kórteremből.     

Később mikor Bandi magára maradt a kórteremben, hálát adott az Úrnak. Szívét felszabadult melegség öntötte el. Boldog volt, hogy felébredt zűrzavaros álmából. Most már emlékezett a sikoltozó rohamkocsira, ahogy száguldott vele valahová. De mielőtt megérkeztek volna a kórházba, semmibe zuhant. Hirtelen felvillant előtte Torquemada álombeli képe. Összeborzadt. – A fene fog még egyszer pálinkát inni.  
Csak még azt nem tudja, hogy fogja megmagyarázni a feleségének, hogy mért a titkárnője lakásáról hozta be éjjel a mentő – és pizsamában.
Kisslaki László