"Ma a jégtakarók számlájára írható a tengerszint-emelkedés nagyjából harmada, míg az 1990-es években az arány valójában elenyésző, körülbelül ötszázalékos volt" - magyarázta Andrew Shepherd, a Leedsi Egyetem professzora a BBC hírportáljának.
A tudós a jégmezők tömegéről folyó összehasonlító kutatási projekt (Ice Sheet Mass Balance Intercomparison Exercise, Imbie) egyik vezetője.
A kutatásban résztvevő szakértők majdnem három évtized sarkvidékekről készített műholdas megfigyelési adatait tekintették át. Ezek a műholdak nyomon követték a jégmezők tömegének, mozgásának és gravitációjának változásait. Az Imbie antarktiszi értékelését a Nature tudományos lap 2018-ban, a grönlandit pedig friss számában közölte.
A tudósok az eredményekhez azt is hozzáfűzték, hogy a jégolvadás az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) számítógépes modellezései alapján készült 2014-es értékelése 53 centiméteres globális vízszintemelkedést vár 2100-ra.
Az Imbie szakértőinek tanulmánya azonban azt mutatta, hogy az antarktiszi és grönlandi jégolvadás sokkal pesszimistább forgatókönyvet sugall, valószínűleg további 17 centiméterrel növeli a század végére szóló becslést.
"Ha ez valóra válik, 2100-ra 400 millió embernek kell az évenkénti parti áradásokkal szembenéznie" - mutatott rá Sheperd.
Grönland és az Antarktisz kissé eltérően reagál az éghajlatváltozásra. A déli-sarkvidéki jégolvadás leginkább az óceáni vízhőmérséklet emelkedésének számlájára írható, mely a jégmezők szélét támadja. Az északi-sarkvidéki jeget is éri ez a hatás, azonban itt a melegedő levegőt is hozzá kell adni.
A két sarkvidék összesen 17,8 milliméteres tengerszintemeléséből 10,6 milliméter (60 százalék) a grönlandi, 7,2 milliméter (40 százalék) az antarktiszi olvadásnak tulajdonítható.
Az 1990-es években mintegy 81 milliárd tonna olvadt el évenként a két sarkvidéken, a 2010-es évekre ez évi 475 milliárd tonnára emelkedett.
-MTI-
