Semmi sem hasonlítható a hársfa illatához. Kevesen tudják azt, hogy virágzata nagyon értékes nyákanyagokat tartalmaz, ami pozitív hatással lehet az egészségünkre. Ez a magyarázata annak, hogy gyógynövényeket forgalmazó üzletek polcain szárított formában találhatjuk meg, melyből télen remek tea készíthető.

De nem csak teát készíthetünk belőle, hanem szörpöt is!

Hozzávalók:

  • 30 dkg friss hársfavirágzat (kb 1 papírtáskányi)
  • 1 kg kristálycukor
  • 3 citrom leve, vagy 3 mokkáskanál citromsav
  • 1.5 liter csapvíz

Elkészítés:

Szedjük le a kellő mennyiségű virágot, és rázogassuk ki belőle az apró boragarakat és a koszt, csipkedjük le a felleveleket a virágzatról, majd rakjuk őket félre.

Másfél liter vizet forraljunk fel, majd amikor már bugyogva forr, facsarjuk bele a citromot, és adjuk hozzá a citromsavat. Zárjuk el alatta a tüzet, majd szórjuk bele a hársfavirágokat, nyomkodjuk őket a forró vízbe, majd tegyünk rá fedőt, és hagyjuk így ázni 24 órán át.

Következő nap szűrjük le, a virágzatot tegyük konyharuhába, majd azt sarkainál összefogva alaposan facsarjuk ki, mert a virágzat fontos nyákanyagainak nagy része csak így nyerhető ki. Eddigre intenzív illata lesz a szörp alapunknak, és a színe is borostyános. Miután kicsavartuk a virágokat, azoknak a maradékát dobjuk ki, majd tegyünk a szörp alapba cukrot, és folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel, hagyjuk had forrjon pár percig, majd töltsük tiszta üvegekbe, zárjuk le őket, és hagyjuk száraz dunsztban kihűlni. Ezután mehet is a kamra polcára, ahol évekig is elállhat. Felbontás után tartsuk hűtőben.

Így szedjük a virágot:

  • Ne szedjük forgalmas út mentén, mert a virágzat szennyezett lehet.
  • Igyekezzünk csak a virágzatot leszedni a fellevelekkel együtt (az a kis hosszúkás, keskeny zöld levélke, amely a kis csoportokban álló virágok mellett található). Ha teának gyűjtjük, akkor ezeket rajta is hagyhatjuk a későbbiekben is, de hársfavirágszörphöz ezeket le kell csipkedni.