A Pelagornithidae család tagjai legkevesebb 60 millió éven át repkedtek a világ óceánjai felett - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Noha a család egy jóval kisebb képviselőjének fosszíliája 62 millió évvel ezelőttről származik, az újonnan elemzett ősmaradványok egyike, egy 50 millió éves lábcsonttöredék, azt mutatja, hogy a nagyobb termetű pelagornithidek közvetlenül a dinoszauruszok vesztét okozó, 65 millió évvel ezelőtti tömeges kihalás után bukkantak fel. A szakemberek által megvizsgált másik fosszília, egy állkapocstöredék nagyjából 40 millió éves.
Peter Kloess, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának diákja, a Scientific Reports című folyóiratban megjelenő tanulmány vezető szerzője szerint az 5-6 méteres szárnyfesztávolság azt mutatja, hogy a dinoszauruszok kipusztulását követően a madarak viszonylag gyorsan gigantikus méreteket öltöttek, majd évmilliókon át uralták az óceánokat.
Az utolsó ismert pelagornithid 2,5 millió évvel ezelőtt élt, egy változó éghajlatú korban, amikor a Föld lehűlt és beköszöntött a jégkorszak.
A Pelagornithidae család tagjainak állkapcsán tűhegyes fogakra hasonlító csontos nyúlványok futottak végig, amelyeket keratin borított. A madarak ezekkel az álfogakkal ragadták ki a tintahalakat és a halakat az óceánból.
A szóban forgó ősmaradványokat még az 1980-as évek közepén gyűjtötték be paleontológusok az Antarktiszi-félsziget legészakibb csücskénél lévő Seymour-szigeten. A leletek idővel a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának múzeumába kerültek.
Kloess 2015-ben figyelt fel két fosszíliára: a lábcsontról megállapította, hogy az egy korábbi geológiai formációból származik, mint azt eddig gondolták, vagyis nem 40 millió, hanem 50 millió éves.
Az álfogakat is tartalmazó alsó állkapocs elemzése pedig azt mutatta, hogy a csontos kinövések hossza akár a 3 centimétert is elérhette. A nagyjából 12 centiméter hosszú állkapocstöredék alapján a szakemberek úgy vélik, hogy az állat koponyájának hossza akár 60 centiméter is lehetett.
