Egyre több élőlény jut el természetes előfordulási területétől távoli helyekre. Egyes fajok kiválóan alkalmazkodnak új környezetükhöz, és természetes ellenségek hiányában, az őshonos fajokat kiszorítva hódítanak meg hatalmas területeket, foglalnak el és alakítanak át természetes élőhelyeket.
Legagresszívabban terjedő, és így természetvédelmi szempontból a legtöbb problémát okozó özönfajaink egyike a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima), amit a köznyelvben tévesen ecetfaként is emlegetnek.
Egyenes, szürke törzséről, nagy, szárnyasan összetett leveleiről és jellegzetes, kellemetlen szagáról könnyen felismerhető. Nagyon gyorsan terjed, a talajban nitrogén-felhalmozódást idéz elő, ráadásul olyan anyagokat juttat a környezetébe, amelyek gátolják más növények növekedését. Így a bálványfa körül rövid időn belül megritkul az őshonos növénytakaró, és gyomfajok kezdenek el megtelepedni, például csalán, ragadós galaj vagy bodza.
A bálványfa elleni védekezés csak úgy lehet hatékony, ha megelőzzük a tömeges megjelenését. Sokat tehetünk terjedésének megállítására, ha a kikelő egyedeket azonnal kihúzzuk. Megerősödött állományait már csak folyamatos, többszöri permetezéssel, sorozatos sarjkenéssel és fainjektálással lehet elpusztítani.
