A középkorban pedig a kolostorok kertjeiben is megtalálható volt, és a neve ebből az időszakból származik - a „benedictus” (áldott) szóból, mivel hitték, hogy a növény gyógyító ereje áldásos hatást gyakorol az emberi testre. A benedekfű őshazája Elő-Ázsia és a Földközi-tenger vidéke. Hazánkban ma már több helyen termesztik. 
Gyógynövényboltokban leggyakrabban kapszula formájában találkozhatunk vele, de a svédkeserű egyik alkotóeleme is.

Hieronymus Bock, a német botanikus, orvos és lutheránus lelkész Így írt a benedekfűről:

 „Be kell itt mutatnom néhány híres tapasztalatot, ahogyan hozzám eljutottak: először e fű Frigyes császárnak Indiából jött nagy tisztelettel, és megmutattatott, hogy ha valaki e füvet az ételben vagy italban használja, azt megvédi a nagy fejfájástól, ami a szemek fölött fáj. A fű porrá törve, borral megiva elemészti és kivezeti a nyálkát a gyomorból, aki pilulákat készít belőle, könnyebben beveheti.
„A szirup jó hideg gyomorfájásra, ugyanígy sárgaságra és kezdődő vízkórságra. Pestis idején nagyszerű megelőző szer. Egy jó evőkanálnyit kell desztillált vizével bevenni. A mi orvosaink használják szűkkeblűség, mellbaj, oldalszegzés és tüdőbaj ellen is, ugyanígy bélférgekre és nyálkától és epétől jövő görcsökre.”

A benedekfű körülbelül fél méter magas egynyári növény. Ötélű szára van, mely alul serte, felül pedig mirigyszőrökkel borított. A levelek hosszas lándzsa alakúak, öblösen szeldeltek és az egyes szeletek tüskésen fogasak. Az egyes virágok sárga színű virágzatot képeznek. Hengeres, kissé görbült, barna színű kaszattermése van.