A tudósok már régóta kutatják az olajfa levelének jótékony hatásait és arra a megállapításra jutottak, hogy sok betegség megelőzésére, illetve kezelésére kitűnő.

Az olajfa levelét még a fáraók mumifikálásánál is használták, gyógyításra is először itt, az ókori Egyiptomban alkalmazták.
Később, amikor az egész világon ismert lett a növény a leveleket porrá zúzták, és ezt használták lázcsillapításra, majd később a levelekből főzött teát a malária ellen is fogyasztani kezdték.
Az olajfalevél hatékonyan veszi fel a harcot a különböző baktériumokkal, vírusokkal szemben is. Megküzd a candidával, az agyhártya gyulladással, az agyvelő gyulladással, az influenzával, a herpesszel, a hepatitis B-vel, a tüdőgyulladással, a megfázással, Epstein-Barr-vírussal (EBV), az övsömörrel, a krónikus fáradtsággal, a tuberkulózissal, a súlyos hasmenéssel, a húgyúti fertőzéssel és a fülgyulladással.



Mi a titka?

Az olajfalevélben található meg az oleuropein nevű keserű anyag, amelyet először az 1900-as években választottak ki. 1962-ben egy olasz kutató úgy találta, hogy az oleuropein csökkentheti a vérnyomást az állatok esetében. Ezután európai kutatók alaposan megvizsgálták az oleuropeint, és nagy meglepetésre arra jöttek rá, hogy rengeteg betegség ellen hatásos. 

Az olajfalevél-kivonat kitűnő egészségügyi hatásai a számos gyógyhatású összetevő tökéletes együttműködésén alapszik. Ezek szinergikusan hatnak, és így hatékonyságukban erősítik egymást. Azolajfalevelek antioxidáns hatása, a magas klorofilltartalom kihatásai (lassítja az öregedési folyamatot), valamint a tartalmazott másodlagos növényi anyagok magyarázzák az olajfalevél-kivonat következő hatásait, amelyeket orvosi, klinikai kísérletekkel igazoltak:

• harmonizálhatja az emésztőrendszert,
•csökkentheti a koleszterinszintet,
• védhet a szív- és érrendszeri betegségektől,
•természetes vizelethajtóként szolgál és
•képes lehet megelőzni a daganatos betegségeket.
• hatékony lehet a fogszuvasodást okozó baktériumok,minden herpeszvírus ellen,
• a Candida albicans okozta fertőzésekkel is felveszi a harcot,
• valamint az antibiotikum-rezisztens kórokozók ellen is bevethető.

Az olajfalevél jelentőségét főként a squalen és oeluropein nevű anyagok adják. Az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezése a táplálkozástudomány terén a squalen, ami kémiailag a karotinoidok családjába tartozik és hatása közel azonos velük. A bőr egészségében játszik nagy szerepet, puhává és ellenállóbbá teszi a káros napsugarakkal szemben, valamint képes az immunrendszert mobilizálni Az oleuropein bámulatos kutatási eredményeit V. Petrov bolgár professzor tárta először a nyilvánosság elé. Már kis mennyiségben adagolva is közel 60-százalékban volt képes csökkenteni a kutatásban résztvevő alanyok magas vérnyomását. Megszüntetheti a szívritmuszavart, javíthatja a koszorúerek működését, serkentheti a szív vérrel való ellátását. Emellett görcsoldóként is kiváló.
Részletes és szigorú toxicitási vizsgálatok adatai megerősítették, hogy a készítményből a javasolt, szokásos napi adag akár több százszorosának bevétele sem idézhet elő mérgezést vagy egyéb, nemkívánatos mellékhatásokat.

Az olajfa használata ajánlott  lehet az alábbi esetekben:

1.Bakteriális, vírusos és gombás fertőzések
2.Allergia, asztma
3.Irritábilis bélszindróma
4.TBC, gonorrhoea, malária, Lyme, AIDS és egyéb fertőzések
5.Gyulladásos, fekélyes betegségek
6.Ízületi, reumás gyulladások
7.Herpesz I. és II.
8.Influenza, általános megfázás
9.Hasmenés
10.Légúti betegségek (asztma, hörghurut)
11.Vérnyomás szabályozása, magas vérnyomás
12.Gyomorfekély, gyomorsav-túltengés
13.Orr-melléküreg gyulladásának
14.Érrendszeri rendellenesség helyrehozatala, a szív védelme, szívritmuszavar
15.Tartós immungyengeség
16.Krónikus kimerültség, depresszió
17.Megnövekedett aktivitás, életkedv, fiatalító hatás
18.Húgyvezeték- és hólyaggyulladás, ezek bakteriális elfertőződésének
19.Crohn-betegség