"Az elmúlt 10-15 évben közismert problémává vált, hogy műanyag van a vizekben. Valójában azonban az organizmusok azóta ki vannak téve a hatásainak, mióta felfedezték a műanyagot"

- mondta Tim Hoellein, a chicagói Loyola Egyetem tudósa, az Ecological Applications című tudományos lapban megjelent kutatás vezető szerzője.

Hoellein a Field Museum ichthiológusa, vagyis halkutatója, Caleb McMahan közreműködésével vizsgálta meg a múzeum gyűjteményében lévő, az 1900-as évek óta rendszeresen begyűjtött és alkoholos üvegben tárolt halakat, a pisztrángsügér, a pettyes harcsa vagy csatorna harcsa, a feketeszájú géb és a Notropis stramineus nevű faj egyedeit.
Évtizedenként legalább öt példányt vizsgáltak meg. Eltávolították emésztőszerveiket, és hogy ezekben megtalálják a műanyagrészecskéket, hidrogén-peroxiddal kezelték.

"Buborékol és habzik, lebont minden szerves anyagot, de a műanyag ellenáll a folyamatnak" - fejtették ki a kutatók.

A hátramaradó műanyag szabad szemmel nem látható, csak egy sárga foltnak tűnik. Mikroszkóp alatt azonban könnyen azonosítható. Ha az apró maradványok szélei rojtosan kopottak, akkor szerves anyagról van szó, de ha nagyon simák, akkor nagy valószínűséggel mikroműanyag.
A szakértők megállapították, hogy az évszázad közepe előtt nem voltak még mikroműanyagok a halak emésztőszerveiben, az 1950-es évektől, a műanyagtermelés beindulásával azonban egyre nagyobb mennyiségben jelentek meg.

"Mikroműanyag származhat nagyobb, széttöredezett tárgyakból, de gyakran a ruhákból erednek. Valahányszor kimosod a harisnyádat vagy egy poliészter pólót, apró szálak szakadnak le és kerülnek bele a vizekbe"

- mondta Loren Hou, a Loyola Egyetem munkatársa.

Kutatók alapos vizsgálatnak vetették alá a chicagói Field Múzeum halgyűjteményét. A 20. század elejétől kezdve évtizedenként legalább 5 példány vizsgálatával arra jutottak, hogy a halakban már az 1950-es években megjelentek a műanyagrészecskák, és ezek mennyisége azóta folyamatosan növekszik.