Tízből három ember valamilyen fóbiával küzd - és lehet nem is tud róla

Orvosi kimutatások szerint napjainkban minden ötödik ember küzd élete során hosszabb-rövidebb ideig tartó irracionális félelmekkel, amit szinte bármi kiválthat: tárgy, ember, állat, egyszerű élethelyzet, társas kapcsolatok. Több mint 60 fajtája van, de alapvetően három fő osztályba sorolhatóak, ezek az agorafóbia, a társas- vagy szociális fóbia, illetve a specifikus vagy izolált fóbiák csoportjai.

A fóbiás megpróbál védekezni, azaz elkerülni félelme tárgyát. De ha mégis szembesülnek vele, súlyos szorongásos tünetek jelentkeznek, melyet gyakran pánikroham kísér. Az elkerülő viselkedés miatt a fóbiások élettere beszűkül. A betegek kezdetben gyakran alkohollal és nem orvos által rendelt, vagy a rendeltnél nagyobb mennyiségű gyógyszerrel próbálják oldani szorongásukat. Így a kezeletlen fóbiák többségénél depresszió, alkohol- és drogfüggőség alakulhat ki.

Agorafóbia

Az agorafóbia a görög phobos szóból ered, amely menekülést, rettegést jelent. Az agorafóbiás ember rettegését egy rajta kívülálló körülmény okozza. Ez lehet félelem a nyilvános helyektől, utcán, bevásárló központokban, járműveken jelentkező pánik. A félelem abból fakad, hogy ezeken a helyekről nem tud egyszerűen elbújni. A fóbiás helyzetben szorongásos rosszullét jelentkezik. A betegek megpróbálnak elmenekülni a fóbiás helyzetből (leszállnak a buszról, kiállnak a hosszú sorból). Az agorafóbia legsúlyosabb esetben akár azzal is járhat, hogy a beteg nem képes elhagyni a biztonságot jelentő otthont, sőt még ajtót sem mer nyitni. A félelem sokszor jelentősen csökken, ha az agorafóbiás ember számára biztonságot jelentő személy (szülő, házastárs, barát) jelen van. Vannak betegek, akik a fóbiás helyzetet kísérővel képesek elviselni: csak házastársukkal szállnak fel tömegközlekedési eszközre, nem szállnak be egyedül liftbe, nem mennek át egyedül az utcán stb.
A szorongásnak számtalan belső forrása lehet: származhat valamilyen kínos, múltbéli élményből, de gyakori forrása az érzelmi bizonytalanságból keletkező feszültség, vagy egy nehéz döntési helyzetet. A fóbiás ember rendszerint nincsen tudatában szorongásának forrásával, mert az számára nehezen elviselhető, vagy elfogadhatatlan lenne.

Szociális fóbia

A szociális fóbiát kiváltó tényezők közül a leggyakoribb az, hogy súlyos és tartós szorongás jelentkezik a betegeknek, ha más emberekkel kell beszélniük, találkozniuk. Ez a félelem akadályozza, hogy részt vegyenek családi, baráti találkozásokon, tárgyaljanak, vizsgázzanak, de még azt is, hogy telefonáljanak, vagy esetleg ajtót nyissanak, ha valaki csenget. A betegek attól félnek, hogy mások szorongónak, gyengének vagy „bolondnak” tartják őket. Szeretnének megfelelni az embertársaik elvárásának, de félnek beszédet, előadást tartani, mert attól tartanak, hogy remeg a kezük, a hangjuk esetleg kinevetik őket. 
Egyszerűbb esetekben a szociális fóbia csak egyes kiélezett élethelyzetekben kerül a felszínre, pl. fellépéskor megjelenik a lámpaláz, vagy iskolákban feleléskor az vizsgadrukk. Gyakoribb azonban, hogy a szorongás a legtöbb szociális helyzetre kiterjed. 

A társas fóbiák között az alábbiak a leggyakoribbak:

Aphefóbia: Az érintéstől, az érzelmektől, a fizikai közelségtől való félelem.
Katagelofóbia: A kinevetéstől, gúnyolódástól ugratástól való félelem.
Eritrofóbia: A mások előtti elpirulástól való félelem.
Grafofóbia, scriptofóbia: A mások előtt történő írástól, aláírástól, csekk kitöltéstől való félelem. 
Kakorrafiofóbia: A kudarctól, tesztek kitöltésétől és a mások ítéletétől való félelem. 
Xenofóiba: Félelem az idegenektől, idegengyűlölet.

Specifikus (izolát, vagy simplex) fóbia

A specifikus fóbia egy meghatározott tárgytól, élőlénytől, helytől, helyzettől való súlyos, a beteg számára is nyilvánvalóan eltúlzott félelmet jelent. Ez legtöbbször egy állatra (pók, kígyó, kutya), a magasságra, mélységre irányul, de gyakori a vértől, a repüléstől való félelem is. 
A gyermekek általában nem ismerik fel, hogy félelmük irracionális, de ez az életkor előrehaladtával tudatosul bennük. Amennyiben azonban a felnőtt beteg nincs tisztában azzal, hogy rettegése túlzott, és természetesnek tekinti félelmét, akkor már nem fóbiáról, hanem téveszméről vagy más pszichiátriai betegségről van szó.

Egy félelem nem összekeverendő a fóbiával! A specifikus fóbiáról akkor beszélünk, ha szorongás, elkerülő viselkedés, teljesítmény- és alkalmazkodási zavar is kialakul. Ha az illető olyan élethelyzetekben is retteg, amikor tudatában van annak, hogy nem találkozhat félelme tárgyával (pl.: kígyósziszegést hall otthonában).

Az izolált fóbiák alapvetően öt nagy csoportra oszthatóak:

– Állatokkal kapcsolatos fóbiák leggyakrabban gyermekkorban kezdődnek, és sokkal több nő szenved benne, mint férfi (kb 75%).
A rettegést leggyakrabban kiváltó állatok: rovarok (entomophobia), méhek (Apiphobia, melisophobia), pókok (arachneophobia), békák (batrachophobia), lovak (equinophobia), halak (ichthyophobia), egerek (musephobia, murophobia), kígyók (opidophobia), madarak (onithophobia), állatok összességében (zoophobia)
– A természetes környezettel kapcsolatos fóbiák kialakulása is általában gyermekkorban kezdődik, s nőknél ezek is sokkal gyakrabban fordulnak elő, mint férfiaknál. A legrettegettebb természeti tényezők: éjszaka, sötét (acluophobia, nyctophobia), magasság (acrophobia), szél (anemophobia), villámlás (astraphobia), északi fény (aurophobia), mennydörgés (brontophobia, keraunophobia), eső (ombrophobia), folyók (potomophobia), csillagok (siderophobia).
– Vérrel, sérülésekkel kapcsolatos fóbiák csoportjában meglepő módon a férfiak aránya jelentősen megnő, több mint 45%! Ezek a fóbiák általában orvosi beavatkozásra irányulnak. Akkor okoz gondot, ha az egyén foglalkozása olyan, hogy gyakran kell vért, sérüléseket látnia, vagy ha rendszeresen kell vért, vagy injekciót kapnia. Érdekes, hogy előfordul olyan fóbia is, mely csak arra vonatkozik, ha másokat lát megsérülni vagy elájulni, saját sérülései vagy a vele történő orvosi beavatkozások nem zavarják.

– Szituációhoz kötött fóbiás betegek többsége nő. Leggyakrabban zárt helyek: repülőgépek, liftek, közlekedési járművek, alagutak váltják ki rettegésüket. Ezek a betegek legalább annyira szoronganak ezektől a tényezőktől, mint az agorafóbiás betegek.
– Egyéb típusok. A fenti kategóriákba nem sorolható specifikus fóbiák tartoznak ide. Bár a felsorolásban néhány igen különös, elképesztő vagy az egészséges embert megmosolyogtató félelem is található, de sajnos nem ritkák. Számtalan ember küzd magányosan, vagy orvosi segítséggel ellenük.
A bezártság kiváltotta félelem (claustro-phobia) nagyon gyakori. Nem csak a szűk, levegőtlen helyek válthatják ki. Vannak, akik zárt ajtajú, ablakú szobákban sem képesek megmaradni. 
Az egyéb fóbiák közül napjainkban egyre „népszerűbb” a fertőzésektől való túlzott félelem (szifilofóbia, cancerofóbia). Ezek az emberek nem annyira a betegségektől, hanem inkább maguktól a vírusoktól, baktériumoktól rettegnek. Túlzott gyakorisággal tisztálkodnak, mindent fertőtlenítenek, ha lehet, elkerülik az testi érintkezést mindennel és mindenkivel, akit és amit nem tartanak elég „sterilnek”.
Néhány különös fóbiát kiváltó tényező: elpirulás vagy elvörösödés (erythophobia),  rakéták (ballisphobia), jobbra eső tárgyak (dexterophobia), balra eső tárgyak (levelophobia), babák (pediophobia), haj (trichpathophobia, tichophobia).

Végezetül néhány jó tanács fóbiákkal küzdőknek, illetve a környezetükben élőknek: soha ne próbálják szakember segítsége nélkül „gyógyítani” a félelmet. A szembesítés a rettegés „tárgyával” súlyos, olykor tragikus következményekkel is járhat. Ugyanakkor az elbagatellizálás is csak növelheti a fóbia mértékét. A legfontosabb, amit a család, illetve a környezet tehet az az, hogy maximálisan odafigyel a betegre, és igyekszik megakadályozni, hogy káros szerekkel enyhítse baját.