A keleti gyógyítás újra reneszánszát éri, ugyanakkor az arab orvoslás vívmányairól mintha megfeledkezne a modern tudomány. Pedig a szerencsétlen keresztes háborúk során nemcsak az antik görögök és rómaiak elveszett világát fedezte fel ismét a keresztény Európa, hanem kapcsolatba került a fejlettebb arab orvoslással is. Az arabok egyik nagyra becsült gyógyszere volt a rebarbara, amelyet aztán az egész Földközi-tenger medencéjében elterjesztettek.

Sok növény a kártevőkkel szemben erős, maró vagy savanyú anyagokkal fegyverezi fel magát, és éppen ezek azok, amelyeknek betegségeket megelőző és gyógyító hatásuk van az emberi testben. Az ilyen védekezésre kész zöldségféle tipikus példája az almasavban és citromsavban gazdag rebarbara.
A rebarbara Ázsiából, pontosabban Dél-Szibériából származik. Zöld, zöldesvörös vagy vörös színű, merev, 40-50 cm hosszú levélnyelű növény a keserűfűfélék családjából. Európában csak későn lett népszerű, sokáig csak a szegények eledelének tartották és lenézték, pedig a rebarbara nagyon egészséges zöldségnövény.
A rebarbara szó latin eredetű, és feltehetőleg arra utal, hogy a rómaiak a Rha folyón túl élő, általuk barbároknak nevezett népek területeiről vitték a birodalomba. Mivel a növény a Rha folyón át érkezett, a rómaiak nemes egyszerűséggel Rha barbarum, végül rhabarbarum névvel illeték

Hatóanyagai

Bár levélnyele savanykás alma ízű, viszonylag kevés C-vitamint tartalmaz, viszont annál több B-vitamin van benne, így macin (kell a sejtenergiához, a vérkeringéshez és a jó hangulathoz), pantoténsav (életerőt ad, stresszvitamin, kell az egészséges bőrhöz és hajhoz) és folsav (fokozza a vérképzést, a sejtnövekedést, fontos az agynak és az idegeknek). A rebarbara hihetetlenül gazdag kalciumban (100 g rebarbarában 80 mg kalcium található), és így ez a legjobb természetes idegnyugtató. A kalcium egyben a csontok fontos alapanyaga, ezért kitüntető helye van a menopauzában lévő nők étrendjé-ben. 
A rebarbarában tetemes mennyiségű magnézium és mangán is található (fontos az izomműködéshez). Káliumtartalma elősegíti a víz eltávozását a szervezetből, és biztosítja a sejtek tápanyagokkal történő optimális ellátását a vérből. 
A rebarbara a gyomorba és a belekbe kerülő káros mikroorganizmusok nagy ellensége, és az ott talált kórokozókat könyörtelenül kitakarítja. Sok ballasztanyaga eltávolítja a mérgeket és a káros zsírokat a vastagbélből. Mindez gyorsan zajlik, megszüntetve ezzel a székrekedést is.

Figyelem!

Csak a rebarbara szárát használjuk fel, a levelét ne. A rebarbara levele nagy koncentrációban tartalmaz mérgező és maró hatású oxálsavat. mely megköti a belekben a kálciumot, így gátolja annak felszívódását. 
Ez a természetes méreganyag számos növényben megtalálható, de a rebarbara leveleiben viszonylag nagy mennyiségben van jelen: 5 kilónyi levélben lévő dózis képes megölni egy embert, bár ekkora mennyiséget senki sem fogyaszt belőle, de azért rebarbara levelet egyáltalán nem tanácsos rágcsálni.

A rebarbara felhasználása

A rebarbara szárat gondosan mossuk meg, szívós bőrét húzzuk le, majd vágjuk fel két-három centiméteres da-rabokra, és főzzük puhára. Aki édesen szereti, tegyen bele kevés cukrot vagy mézet. 
A rebarbarát finom süteményekhez, tejberizsbe, tejbedarába, palacsintatésztába keverve használjuk fel, kompótot, lekvárt is főzhetünk belőle. Egészen különleges kombináció lehet spárgával és cukorborsóval társítva, mint pikáns ízű saláta. Ilyen esetekben is el kell távolítani a mérgező leveleket és a szívós bőrét, a szárát vágjuk darabokra, majd néhány percre dobjuk forró vízbe. A rebarbarát ízesíthetjük édes- savanykás gyümölcsökkel is (narancs), gyömbérrel vagy fahéjjal.