
Nem érzi jól magát a szobanövényed? Igy javíts fel a földjét!

A hagyományos virágföldek csak rövid ideig ideálisak a növényeinknek, de szerencsére könnyen feljavíthatjuk!
15 / 197 db bejegyzés — 8. oldal
A hagyományos virágföldek csak rövid ideig ideálisak a növényeinknek, de szerencsére könnyen feljavíthatjuk!
Régen nem hiányozhatott egyetlen kertből sem. Jellegzetes aromája miatt a levesek kedvelt fűszere, de gyógyereje is páratlan,
A legtöbben kevés figyelmet fordítanak immunrendszerük erősítésére, pedig a hideg beköszöntével ez az egyik legfontosabb feladatunk.
Manapság a legtöbbünk csak dísznövényként ismeri. A virágkötők egyik nagy kedvence impozáns virága miatt. Pedig érdemes más szemmel nézni rá, hiszen az articsóka a máj elsőszámú természetes orvossága a néphagyomány szerint.
Egy friss tanulmány új adatokat közölt arról, hogy a korábban is rákkeltőnek vélt glifozát tartalmú gyomirtó szerek alacsony szintje hogyan okozott leukémiás eseteket fiatal patkányoknál a korai kitettséget követően.
A baktövis, más néven csüdfű (latin nevén: Astragalus) egy széles körben hasznosítható növény. A huang qi-t, mint a csüdfű egyik alfaját már a kínai Shen Nong császár uralkodásától kezdve számon tartják.
Méltán viselhetné a csodafa nevet is, hiszen az egyenlítő környékén található növény gyümölcsét eszik, használják gyógyítási céllal és még bio-üzemanyagot is létre tudnak belőle hozni, magvainak víztisztító képességeiről nem is beszélve.
A kínai feng shui célja a zárt terek energiájának növelése. Hiszen ezáltal nekünk is nő teljesítőképességünk, közérzetünk javul, és megtaláljuk a harmóniát, egészséget, szerencsét, gazdagságot kapunk. Ebben az összetett rendszerben, amely segít otthonunkban tudatosan irányítani az energiát, a növények egyfajta lehetőséget jelentenek a harmónia megteremtéséhez. Nézzük, milyen szabályokat kell betartanunk, hogy, maximálisan kihasználjuk szobanövényeink pozitív energiáit.
Az égető nap alatt a fű sárgásbarna foltokban kiszárad. Hiába fordítottunk rengeteg időt és energiát az ápolására. Ez a látvány sajnos egyre gyakoribb a kertészek számára.
A mai világ rohanó tempójában gyakran elfeledkezünk arról, hogy a természet kínálata nem csupán szemet gyönyörködtető, hanem a belső harmóniánkat is támogathatja. Az idegi feszültségek, stressz és alvászavarok mindennapos problémák, amelyekkel sokan küzdünk, de szerencsére a természet tudományos alapokon nyugvó megoldásokat is kínál.
A mezei katángot népies nevén katángkórót, kávékatángot, vad cikóriát minden természetjáró ember ismeri.
Az alábbiakban néhány olyan módszert mutatunk be, amelyek segítségével hosszabb ideig megőrizhetjük a fűszernövények aromáját és a gyógynövények hatóanyagait.
Új kutatások szerint a botanikusok 33 olyan "sötét foltot" azonosítottak világszerte, ahol valószínűleg több ezer, még felfedezésre váró növényfaj rejtőzik.
A népiesen bodorrózsaként emlegetett, hivatalosan szuharnak (Cistus sp.) nevezett cserje a világ mediterrán éghajlatú vidékeinek őshonos növénye. A mályvafélék rendjében, a szuharfélék családjának nemzetsége. A bodorrózsa mintegy két tucat fajtáját különböztetik meg genetikai vizsgálatok alapján. A legtöbb fajtája rendelkezik egészségre kedvező hatással, ám a különböző fajok hatásai nem teljesen azonosak.
Ha a lakásban van igazán világos helyünk, akkor néhány virágra számíthatunk télen is. Kevesebb, kisebb virág, de megtöri a tél szürkeségét!