A gyerekek szervezete még érzékenyebb a folyadékhiányra, mint a felnőtteké. Egy iskolás gyermek napi szellemi teljesítménye, koncentrációs képessége, közérzete és még a magatartása is nagyban függ attól, hogy elegendő vizet iszik-e a nap folyamán. Ennek ellenére sokszor előfordul, hogy az iskolákban csak korlátozottan érhető el friss, tiszta ivóvíz, vagy a gyerekek inkább ízesített, cukrozott italokat választanak, ha azok könnyebben hozzáférhetők.
Pedig a megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk, ha a gyerek otthonról viszi magával a kulacsát, benne tisztított vízzel, azzal nemcsak az egészsége, de a környezet is jól jár.
Miért olyan fontos a vízfogyasztás az iskolában?
Az iskolai napok hosszúak, tele koncentrációt igénylő feladatokkal. A dehidratáltság már enyhe formában is csökkenti a figyelmet, fáradékonyságot, fejfájást, ingerlékenységet okozhat. Gyermekkorban ez különösen problémás lehet, hiszen az iskolai teljesítmény közvetlenül befolyásolja az önbizalmat, a tanuláshoz való viszonyt.
A gyermekeknek testsúlyukhoz viszonyítva több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek. Egy általános iskolás korú gyermek számára napi 1,5–2 liter víz ajánlott – ezt a mennyiséget azonban sokszor nem érik el, főleg, ha nincs náluk kéznél egy megbízható kulacs.
Otthonról vitt víz - egészséges, olcsó és környezetbarát
A palackozott üdítők és gyümölcslevek nemcsak cukrosak, de drágák is. Egy rendszeres iskolai fogyasztás komoly költséget jelenthet egy család számára. Ráadásul ezek az italok felesleges hulladékot termelnek a PET-palackok, kartondobozok gyakran a szemétben végzik, újrahasznosítás nélkül.
Ezzel szemben egy egyszerű, újratölthető kulacs hosszú távon jelentős előnyöket biztosít:
- Egészséges - otthonról hozott, szűrt vagy tisztított vízzel mindig tudjuk, mit iszik a gyermekünk.
- Gazdaságos - egy újratölthető kulacs ára pár száz vagy ezer forint, ami néhány hét alatt megtérül.
- Környezettudatos - jelentősen csökkenthető a háztartás hulladéktermelése.
- Nevelési lehetőség - a gyerekek már korán megtanulják, hogy az egészségtudatosság és a környezetvédelem a mindennapi döntéseinkben kezdődik.
A kulacs több, mint egy tárgy – szemléletformáló eszköz
Ha a gyerekek már alsó tagozatban megszokják, hogy minden nap feltöltött kulaccsal indulnak útnak, akkor ez később is természetes marad számukra. A kulacs így nemcsak praktikus eszköz, hanem egyfajta értékközvetítő is, az egészséges életmód, az ökotudatosság, és a fenntartható gondolkodás szimbóluma.
Sokan nem is gondolnak bele, de ha egy gyermek napi szinten elhasználna egy műanyag palackot – és ezt tíz hónapon át teszi – az évente több mint 200 darab egyszer használatos palackot jelent. Ha egy osztály 25 diákját nézzük, az már 5000 darab műanyag hulladék egyetlen tanév alatt! Ezért is fontos, hogy már az iskolakezdés pillanatától kezdve része legyen a gyerekek iskolai felszerelésének egy tartós kulacs.
Kis lépések, nagy hatás
Az iskolakezdés mindig egy újrakezdés is, lehetőség arra, hogy szokásainkat újragondoljuk. Ahelyett, hogy az italautomaták kínálatára bíznánk gyermekeink folyadékbevitelét, válasszunk egy biztonságos, újratölthető kulacsot, és gondoskodjunk otthon friss, szűrt vízről.
Ebben segít a HűHaH2O innovatív szolgáltatása, melynek keretében otthoni víztisztító berendezést bérelhet minden család, akik nem bíznak a csapvíz tisztaságában és nem akarnak PET palackokkal bajlódni vagy víztisztító berendezést vásárolni több százezer Forintért, majd ennek a karbantartásával, szervizelésével foglalkozni.
A HűHaH2O Prémium minőségű 4 lépcsős, ultraszűrővel ellátott víztisztítója egyre népszerűbb azok körében, akik szeretnének biztosra menni és nem bíznak a csapvíz tisztaságában.
A rendszer nemcsak hatékony, hanem praktikus is. A HűHaH2O Prémium minőségű 4 lépcsős, ultraszűrővel ellátott víztisztítója most havi 4.990 Ft-tól érhető el. Ezen felül nincs más költség!
- Prémium minőségű víztisztító 4 lépcsős ultraszűrővel
- Minősített, tanúsítvánnyal rendelkező termék
- Szűrőcsomag kézbesítés futárral 6 havonta
Hogyan lehet a szolgáltatás megrendelni?
Önnek nincs más dolga, mint felveszi a kapcsolatot velünk, az elérhetőségeink egyikén. Ezt követően szakértőnk felkeresi és segít kiválasztani a megfelelő csomagot, továbbá részletesen tájékoztatja a szolgáltatás részleteiről.