Az egyébként bőrrák keltő ultraibolya sugárzás, D-vitaminképző tulajdonságának következtében jelentős prosztatarák ellenes hatást fejt ki. Távol Keleten a prosztatarák előfordulása jóval alacsonyabb, mint a nyugati világban. A kutatók ezt a jelenséget az egészségtelen nyugati életmóddal hozzák összefüggésbe: a túlzott vörös hús ill. zsírfogyasztás, a testmozgás hiánya, egészségtelen diéta elősegítheti kialakulását. A prosztatarák kialakulását még elősegíthetik a gyulladásos betegségek, prosztatagyulladás, a társkapcsolatok gyakori váltogatása.

A prosztatarák kialakulásának valószínűségét csökkentheti a zöld tea epigallocatechin gallate kivonatának fogyasztása, a rendszeres brokkoli és karfiolfogyasztás, a gyakori magömlés és a rendszeres intenzív testmozgás.
Túl sok mesterséges multivitamin és a tejfogyasztás magas kalcium tartalma miatt szintén megnövelheti a rizikót.
A prosztatarák egyik leghatékonyabb gyógymódja a sebészeti beavatkozás. Visszatérő vagy áttétes prosztatarák esetén gyakran alkalmaznak hormonterápiát (a tesztoszteron szint csökkentése hormonterápiás céllal), amely 1-2 éven keresztül hatékony. Az esetek túlnyomó részében azonban később a ráksejtek ellenállókká válnak a terápiával szemben. A hormonterápia alkalmazása csak magas rizikócsoportba tartozó betegeknél indokolt, mivel alacsony rizikójú betegeknél mellékhatásai miatt, akár a túlélési időt is csökkentheti. A hormonterápia növeli a szív érrendszeri betegségben bekövetkező halálozási arányokat. Ez az arány prosztatarákban szenvedőknél ca. 27%! A hormonterápiát kapó prosztatarákos betegek 44%-ánál a vércukorszint eléri a cukorbetegségnél tapasztalható szintet, mivel a hormonterápia csökkenti az inzulin érzékenységet.

Az inzulin érzékenység csökkenésével gyakran együtt járó magas inzulinszint normál testsúlyú embereknél ca. 4 szeresére, túlsúlyos embereknél akár 8 szorosára emelheti a prosztatarák kialakulásának rizikóját, valamint 20-30%-al növeli a halálozási valószínűséget prosztatarákosoknál.

Mivel a testmozgás inzulin érzékenység növelő hatású, erre vezethető vissza, hogy a 65 évnél idősebbeknél a heti 3 órás intenzív testmozgás 69%-al csökkentette az előrehaladott, halálos kimenetelű prosztatarák kialakulását. Az inzulin érzékenység csökkenése és a magas inzulinszint elősegíti a prosztatarák előrehaladását, amit diétával is hatékonyan lehet befolyásolni.

A jó minőségű gyógygomba kivonatok keverékeinek fogyasztása hozzájárulhat a megelőzés és a gyógyulás eredményességéhez.

Szabó Nikolett tudományos kutató kétféle gomba kombinációjának a fogyasztását javasolja: ez a Mandulagomba és Reishi gomba:

NaJa Forest  Mandula és NaJa Forest Reishi folyékony kivonatok, étrend-kiegészítő készítmények

Adagolás: 1. héten mindkét kivonatból 5 ml reggel, étkezés előtt fél órával, 2.-3. héten mindkét kivonatból 2 X 5 ml reggel és este étkezés előtt fél órával. 4., 5., 6. héten mindkét kivonatból 3 X 5 ml étkezés előtt fél órával.

Az Agaricus blazei Murill gyógygomba  kivonatról már régebben kimutatták klinikai kísérletben, hogy jelentősen javítja a rákbetegségben szenvedők életminőségét, csökkenti a kemoterápia mellékhatásait, erősíti az immunrendszert.

2007-ben Taiwanban, placebo kontrollált kettősvak, randomizált klinikai kísérletben bizonyították, hogy az Agaricus blazei Murill kivonat jelentősen javítja az inzulin érzékenységet még súlyos állapotban lévő cukorbetegeknél is. Az utóbbi években egyre világosabbá vált, hogy a gyógygomba kivonatok egy részének rákellenes hatása nem csak az immunrendszer erősítésében keresendő, hanem ahhoz az inzulin érzékenység növelő hatásuk is hozzájárul.

Az Agaricus blazei poliszacharid kivonatával végzett klinikai vizsgálatok jelentős mértékű javulást mutattak számos rákos elfajulásnál: tüdőrák, méhnyak-, petefészek-, és a méhnyálkahártya rák, prosztatarák, Ehrlich hashártya rák és a szarkóma esetén.

A kemo- és sugárterápiát kiegészítő gombakivonat hatására a páciensek gyorsabban reagáltak a kezelésre és kevesebb mellékhatásról számoltak be.
Immunhiányos egerekben megfigyelték, hogy a Mandula gombakivonat adagolása mellett a tumor mérete is csökkent és az egyed súlyvesztésének mértéke is lelassult. 
Megállapították, hogy az Agaricus blazei poliszacharidjai közvetlenül gátolják a prosztatarákos sejtek burjánzását és az áttétek kialakulását. 

Két kínai vizsgálat megerősítette, hogy az Agaricus blazei Murill gombatest kivonatának forró vizes (tea) változata javítja a kemoterápiás kezelésben részesülő akut limfoid leukémiás betegek vérképzőrendszeri paramétereit és életkilátásait.
Egyéb pozitív klinikai eredmények születtek emlőrákos páciensek esetében is, amelyet az Agaricus blazei a konjugált linolsav tartalmával hoztak összefüggésbe, amely in-vitro (testen kívüli) vizsgálatok alapján aromatáz-gátló hatást mutatott (egyes kemoterápiás készítmények is ezen hatáson alapszanak).

Japán tanulmányban leírtak egy esetet, ahol a Patkónyelv kivonattal (Reishi gomba, Ganoderma lucidum) drámai mértékű remissziót értek el csont áttétes prosztataráknál. Ezzel megerősítették azokat a laboratóriumi eredményeket, ahol kimutatták a Patkónyelv kivonat prosztatarák ellenes hatását.

Reishi gomba antioxidáns tulajdonságaival fokozza az immunválaszt.
A Reishi gomba a béta-glükán nevű komplex cukrokat tartalmazza, mely megállítja a rákos sejtek növekedését és terjedését. A béta-glükánnal etetett állatoknál az immunrendszer bizonyos sejtjei nagyobb aktivitást mutattak.
Korlátozott klinikai vizsgálatok arra utalnak, hogy a Reishi hatóanyagai az emberi immunválaszt is erősíthetik. A Reishi gomba szterinteket tartalmaz, mely a prekuzor sejteket működteti a szervezetben. Tartalmaz még triterpéneket, melyeknek vérnyomás-csökkentő és antiallergiás/antihisztamin hatásuk van. A Reishi gomba lassítja a véralvadás folyamatát is. Enyhe vérhigító hatással rendelkezik.

További vizsgálatokra van szükség annak igazolására, hogy biztonságos és hatékony a rák kezelésében.

Általános felhasználása:

  • Fáradság kezelése
  • Magas koleszterinszint csökkentése.
    Egy tanulmány igazolta, hogy a Reishi gomba növeli a HDL-koleszterin szintet, miközben az LDL koleszterin szintet csökkenti.
  • Hatékony lehet a HIV-fertőzés elleni küzdelemben. Laboratóriumi vizsgálatok arra utalnak, hogy a Reishi gombával lehet stimulálni az immunrendszer bizonyos sejtjeit.
  • Magas vérnyomás csökkentése
  • Egy kis klinikai vizsgálat azt mutatta, hogy a Reishi javíthatja immunválaszt előrehaladott stádiumú rákos betegek. 
  • Hogy csökkenti a gyulladást, antihisztamin tulajdonsága van.
  • Fokozza az erőnlétet és állóképességet
  • Alsó húgyúti tünetek (LUTS) kezelésében lehet hatékony
    Egy tanulmány azt igazolja, hogy a Reishi kivonat javíthatja vizelet áramlását férfiaknál enyhe-középsúlyos esetekben.  (Noguchi M, Kakuma T, Tomiyasu K, et al. Randomized clinical trial of an ethanol extract of Ganoderma lucidum in men with lower urinary tract symptomsAsian J Androl. Sep 2008;10(5):777-785.)

Igen érdekes a lipidekben gazdag spórája is, melynek tumorgátló hatását bizonyítja számos in- vitro (testen kívüli) vizsgálat. Egy újabb összehasonlító tanulmány szerint a G.lucidum spóráinak őrleménye és a gomba termőtest kivonatának keverékének immunmoduláns és tumorellenes aktivitása hasonló volt a csupán spórákat tartalmazó őrleményének.

Rákos megbetegedések
A G.lucidum tradicionálisan is használatos a rákgyógyításban, a triterpenek ugyanis magas citotoxikus aktivitást mutattak számos tumor sejtvonalánál, meggátolva a rákos sejtek gyors növekedését, szaporodását és az áttétek kialakulását. Különösen hatékonynak bizonyult a hormon-független prosztata és a mellrák eseteiben (a tumorsejtek DNS-replikációjának gátlása révén). A tüdőrákos esetekben bekövetkezett javulás a G.lucidum poliszacharid kivonatának hatásaival (NK sejt aktiválása és a citokinek növelése) volt magyarázható.
A jó minőségű gyógygomba kivonatok keverékeinek fogyasztása hozzájárulhat a megelőzés és a gyógyulás eredményességéhez.

Összefoglalva tehát a gomba-kivonatok hatóanyagainak a legfontosabb hatása az immunrendszer stimulálása.
2013. évben a tekintélyes folyóirat, Science szerint az év tudományos áttörése az Immunterápia volt. A szakemberek meg vannak győződve, hogy arról, hogy egy új paradigma születik a rák kezelésében.
Az immunterápia nem a tumort állítja a kezelés középpontjába, hanem az immunrendszert. Közvetlen célja az immunreakciókban természetesen résztvevő fehérvérsejtek minél erősebb aktiválása a rák leküzdése érdekében.
Jelenleg is az egyik legkorszerűbb immunterápia a monoklonális antitest-terápia, amely speciális antitestekkel célozza és jelöli meg a daganatos sejteket.
Preklinikai és humán tapasztalatok azt mutatják, hogy a béta-glükánok (, melyek szinte valamennyi gyógygomba fő alkotóelemei) a monoklonalis antitest-terápia hatékonyságát és a hosszú távú túlélést drámai módon növelik, mivel ilyen kor a természetes immunsejtek is bekapcsolódnak a daganat elleni küzdelembe.
(A neutrofil granulociták komplement 3 receptorához kötődő béta-glükán kapcsolódása aktíválja a komplement 3 receptort , amely így már képessé teszi a neutrofil sejteket a 3-as komplementtel megjelölt tumorsejtek felismerésére és elpusztítására.  A 3-as komplement fehérjék a daganatsejtek sejtfelszíni antigénjeihez kapcsolóását a kívülről bejuttatott monolkonális antiestek teszik lehetővé. )

A gomba-kivonatok másik fontos hatása, hogy összetevőik révén természetes gyulladás csökkentők, ezt a hatást úgy érik el, hogy fokozzák a szövetek oxigén-ellátását. Ez leginkább a Reishi gomba összetevőire jellemző. Növeli a vér oxigén szállító kapacitását. Otto Wartburg kétszeres Nobel-díjas tudós felismerte, hogy ha a szervezet immunrendszere jól működik, akkor a szervezetbe bekerült kórokozókat, és képződő ráksejteket elpusztítja, illetve kordában tartja. Megfigyelte, hogy a szervezetnek azon pontjain alakul ki daganat, ahol alacsony az oxigénnyomás, vagyis a sejt-anyagcsere lassul.
A 2. generációs apigeninre standardizált búzacsíra fű kivonatok kiegészíthetik a gyógygomba kivonatok hatását, mivel állatkísérletben igazolták az apigenin hormonális kezelésre érzékeny prosztatarák ellenes hatását szintén az inzulin jelző pályák módosítása segítségével.
Egy másik állatkísérletben prosztatarák esetében az apigenin jelentősen növelte a túlélési időt, csökkentette a tumor sejtek szaporodását és növelte azok pusztulási arányát. Olyan búzacsíra fű és flavonoid kivonatok alkalmazása lehet előnyös, amely supforaphanra standardizált brokkoli kivonatot és gránátalma kivonatot is tartalmaz, mivel az előbbinek jótékony hatását epidemológiai felmérésben, az utóbbinak 2. fázisú klinikai kísérletben is kimutatták.

1974-ben egy epidemiológus 41 országra kiterjedően közvetlen összefüggést talált a prosztatarák mortalitása és a zsír, tej és húsfogyasztás, különösen a marhahús fogyasztás között.
A vizsgálat azt is feltárta, hogy ahol rendszeres a rizsfogyasztás, ritkábban lép fel a betegség.

Egy 1981-es tanulmány azt sugallja, hogy a laktózzal (tejcukorral) táplált állatokban nagyobb eséllyel növekednek a daganatok, különösen a férfi ivarmirigy és húgyhólyag daganatok. (Forrás: S. N. Gershoff és R. B. McGandy: Az A-vitamin hiányos és laktóztartalmú étrend hatása patkányok hólyagköveinek és daganatainak keletkezésére. American Journal of Clinical Nutrition, 34.)

Az alábbi élelmiszerek fogyasztásával nem csak a prosztatarák kialakulásának kockázatát csökkenti, de az általános egészségi állapotán is javíthat.

  1. Fogyasszon legalább hetente háromszor keresztesvirágú zöldséget! – A brokkoli, karfiol, káposzta rendszeres fogyasztása 41%-kal csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát. Ez a bennük található fitokemikáliáknak köszönhető, melyek az egyéb rákos megbetegedések megelőzésében is segítenek.
  2. Naponta fogyasszon barnarizst.
  3. Fogyasszon naponta paradicsomot! – A rendszeres paradicsom(szósz) fogyasztóknál 25%-kal csökken a prosztatarák kockázata, csökken a PSA – szint, illetve  kevesebb a prosztata szöveteiben a DNS károsodás.  
  4. Szója – A szója fő fitoösztrogénja, a genistein lassítja a prosztatarák fejlődését. Szakértők az ázsiai konyha gazdag szójatartalmával magyarázzák, hogy ott jelentősen kisebb mértékű a megbetegedés.
  5. Lenmag naponta egy kávéskanállal – Az alacsony zsírtartalmú étrend, napi egy kávéskanál lenmaggal kiegészítve lassítja a prosztatarák fejlődését, mivel omega-3 zsírsavat, fitoösztrogéneket és fitokemikáliákat tartalmaz.
  6. Hal – Az omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztása segít megállítani a rák kialakulását.
  7. Piros gyümölcsök/zöldségek – A bennük található likopin csökkenti a prosztatarák kockázatát.
  8. Csökkentse a telített zsírok fogyasztását! – Az állati eredetű telített zsírok növelik a rákos megbetegedés kockázatát. Csökkentse a zsíros húsok, tejtermékek, feldolgozott élelmiszerek, valamint kókuszolaj tartalmú készítmények fogyasztását!
  9. Fogyasszon több zöldséget, gyümölcsöt! – Egy nemrégiben megjelent olasz tanulmány kimutatta, hogy a zöldségek fogyasztásának jelentős védő hatása lehet a prosztatarákkal szemben.
  10. Szelén – Egy tanulmány szerint azoknak a férfiaknak, akiknek a legmagasabb a vér szelén-szintje, 48%-kal kisebb a kockázatuk a következő 13 évben az előrehaladott prosztatarák kifejlődésére. A szelén segíti a ráksejtek önmegsemmisítését, és védi a sejteket az oxidációtól. A legtöbb szelén a tenger gyümölcseiben, sovány húsokban, tojásban, hüvelyesekben és a brazil dióban van.
  11. Limitálja a tartós élelmiszerek fogyasztását! – A tartósított élelmiszerek, különösen a savanyúságok, fermentált szója termékek, sózott hal-és tartósított húsok jelentősen növelik a rákos megbetegedés kialakulásának kockázatát. Korlátozni kell a tejtermékek, a húsok és zsiradékok fogyasztását.

Figyelem! Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesít az orvosi szolgáltatásokat!

Összeállította: Szabó Nikolett
tudományos kutató
ügyvezető
Gyógygomba Kutatólabor Kft.

A termék az alábbi linkre kattinva megrendelhető:
https://www.najaforest.hu/ennel-a-betegsegnel-segit/prosztata-problemak-prosztata-rak/

 

Irodalmi összefoglaló:

  1. Huang K.The Pharmacology of Chinese Herbs. 2nd ed. New York: CRC Press; 1999.
  2. Chen HS, Tsai YF, Lin S, et al.Studies on the immuno-modulating and anti-tumor activities of Ganoderma lucidum (Reishi) polysaccharides.Bioorg Med Chem. Nov 1 2004;12(21):5595-5601.
  3. Gao Y, Zhou S, Wen J, et al.Mechanism of the antiulcerogenic effect of Ganoderma lucidumpolysaccharides on indomethacin-induced lesions in the rat.Life Sci. Dec 27 2002;72(6):731-745.
  4. Hsu MJ, Lee SS, Lin WW.Polysaccharide purified from Ganoderma lucidum inhibits spontaneous and Fas-mediated apoptosis in human neutrophils through activation of the phosphatidylinositol 3 kinase/Akt signaling pathway.J Leukoc Biol. Jul 2002;72(1):207-216.
  5. Wang SY, Hsu ML, Hsu HC, et al.The anti-tumor effect of Ganoderma lucidum is mediated by cytokines released from activated macrophages and T lymphocytesInt J Cancer. Mar 17 1997;70(6):699-705.
  6. Wachtel-Galor S, Szeto YT, Tomlinson B, et al.Ganoderma lucidum (’Lingzhi’); acute and short-term biomarker response to supplementation.Int J Food Sci Nutr. Feb 2004;55(1):75-83.
  7. Wachtel-Galor S, Tomlinson B, Benzie IF.Ganoderma lucidum (“Lingzhi”), a Chinese medicinal mushroom: biomarker responses in a controlled human supplementation study.Br J Nutr. Feb 2004;91(2):263-269.
  8. Gao Y, Zhou S, Jiang W, et al.Effects of ganopoly (a Ganoderma lucidum polysaccharide extract) on the immune functions in advanced-stage cancer patients.Immunol Invest. Aug 2003;32(3):201-215.
  9. Shieh YH, Liu CF, Huang YK, et al.Evaluation of the hepatic and renal-protective effects ofGanoderma lucidum in mice.Am J Chin Med.2001;29(3-4):501-7.
  10. Noguchi M, Kakuma T, Tomiyasu K, et al.Randomized clinical trial of an ethanol extract of Ganoderma lucidum in men with lower urinary tract symptoms.Asian J Androl. Sep 2008;10(5):777-785.
  11. Hobbs C.Medicinal Mushrooms. 3rd ed. Loveland (OR): Interweave Press; 1996.
  12. Tao J, Feng KY.Experimental and clinical studies on inhibitory effect of Ganoderma lucidum on platelet aggregation.J Tongji Med Univ. 1990;10(4):240-243.
  13. Wang CZ, Basila D, Aung HH, et al.Effects of Ganoderma lucidum extract on chemotherapy-induced nausea and vomiting in a rat model.Am J Chin Med. 2005;33(5):807-815.
  14. Gill SK, Rieder MJ.Toxicity of a traditional Chinese medicine, Ganoderma lucidum, in children with cancer.Can J Clin Pharmacol. Summer 2008;15(2):e275-285.
  15. Wang X, Zhao X, Li D, et al.Effects of Ganoderma lucidum polysaccharide on CYP2E1, CYP1A2 and CYP3A activities in BCG-immune hepatic injury in rats.Biol Pharm Bull. Sep 2007;30(9):1702-1706.
  16. Chen NH, Liu JW, Zhong JJ.Ganoderic Acid me inhibits tumor invasion through down-regulating matrix metalloproteinases 2/9 gene expression.J Pharmacol Sci. Oct 2008;108(2):212-216.
  17. Li YB, Wang R, Wu HL, et al.Serum amyloid A mediates the inhibitory effect of Ganoderma lucidumpolysaccharides on tumor cell adhesion to endothelial cells.Oncol Rep. Sep 2008;20(3):549-556.
  18. Mao T, van De Water J, Keen CL, et al. Two mushrooms, Grifola frondosa andGanoderma lucidum, can stimulate cytokine gene expression and proliferation in human T lymphocytes.Int J Immunother1999;15(1):13-22.
  19. Chan WK, Cheung CC, Law HK, et al.Ganoderma lucidum polysaccharides can induce human monocytic leukemia cells into dendritic cells with immuno-stimulatory function.J Hematol Oncol. 2008;1(1):9.
  20. Noguchi M, Kakuma T, Tomiyasu K, et al.Effect of an extract of Ganoderma lucidum in men with lower urinary tract symptoms: a double-blind, placebo-controlled randomized and dose-ranging study.Asian J Androl.2008 Jul;10(4):651-8.
  21. Weng CJ, Yen GC.The in vitro and in vivo experimental evidences disclose the chemopreventive effects of Ganoderma lucidum on cancer invasion and metastasis. Clin Exp Metastasis. 2010 May;27(5):361-9.
  22. Kim KC, Jun HJ, Kim JS, Kim IG.Enhancement of radiation response with combined Ganoderma lucidum and Duchesnea chrysantha extracts in human leukemia HL-60 cells.Int J Mol Med.2008 Apr;21(4):489-98.
  23. Gordan JD, Chay WY, Kelley RK, et al.“And what other medications are you taking?”. J Clin Oncol.2011 Apr 10;29(11):e288-91.
  24. Yuen MF, Ip P, Ng WK, Lai CL.Hepatotoxicity due to a formulation of Ganoderma lucidum (lingzhi).J Hepatol.2004 Oct;41(4):686-7.
  25. Wanmuang H, Leopairut J, Kositchaiwat C, Wananukul W, Bunyaratvej S.Fatal fulminant hepatitis associated with Ganoderma lucidum (Lingzhi) mushroom powder.J Med Assoc Thai.2007 Jan;90(1):179-81.
  26. Wanachiwanawin D, Piankijagum A, Chaiprasert A, et al.Ganoderma lucidum: a cause of pseudoparasitosis.Southeast Asian J Trop Med Public Health.2006 Nov;37(6):1099-102.
  27. Zhao S, Ye G, Fu G, Cheng JX, Yang BB, Peng C.Ganoderma lucidum exerts anti-tumor effects on ovarian cancer cells and enhances their sensitivity to cisplatin.Int J Oncol.2011 May;38(5):1319-27.
  28. Pillai TG, John M, Sara Thomas G.Prevention of cisplatin induced nephrotoxicity by terpenes isolated from Ganoderma lucidum occurring in Southern Parts of India.Exp Toxicol Pathol.2011 Jan;63(1-2):157-60.
  29. Chu TT, Benzie IF, Lam CW, et al.Study of potential cardioprotective effects of Ganoderma lucidum(Lingzhi): results of a controlled human intervention trial.The British journal of nutrition.2012 Apr;107(7):1017-27.
  30. Jin X, Ruiz Beguerie J, Sze DM, Chan GC .Ganoderma lucidum (Reishi mushroom) for cancer treatment.Cochrane Database Syst Rev.2012 Jun 13;6:CD007731.
  31. Chang CJ, Chen YY, Lu CC, et al.Ganoderma lucidum stimulates NK cell cytotoxicity by inducing NKG2D/NCR activation and secretion of perforin and granulysin.Innate Immun.2014 Apr;20(3):301-11.
  32. Sun LX, Lin ZB, Duan XS, et al. Enhanced MHC class I and costimulatory molecules on B16F10 cells byGanoderma lucidum polysaccharides. J Drug Target.2012 Aug;20(7):582-92.
  33. Boh B, Berovic M, Zhang J, Zhi-Bin L.Ganoderma lucidum and its pharmaceutically active compounds.Biotechnol Annu Rev.2007;13:265-301.
  34. Paterson RR.Ganoderma - a therapeutic fungal biofactory.Phytochemistry.2006 Sep;67(18):1985-2001.
  35. Liang Y, He M, Fan X, et al.An abnormal elevation of serum CA72-4 by Ganoderma lucidum spore powder. Ann Clin Lab Sci. 2013 Summer;43(3):337-40.
  36. Joseph S, Sabulal B, George V, Antony KR, Janardhanan KK.Antitumor and anti-inflammatory activities of polysaccharides isolated from Ganoderma lucidum.Acta Pharm.2011 Sep 1;61(3):335-42.
  37. Jin H, Jin F, Jin JX, et al.Protective effects of Ganoderma lucidum spore on cadmium hepatotoxicity in mice.Food Chem Toxicol.2013 Feb;52:171-5.
  38. Klupp NL, Chang D, Hawke F, et al.Ganoderma lucidum mushroom for the treatment of cardiovascular risk factors.Cochrane Database Syst Rev.2015;2:CD007259.
  39. Ko KK, Murthee KG, Koh TH, et al.Reishi (lingzhi) ingestion mistaken for persistent Clonorchis infection.Pathology.Oct 2014;46(6):576-578.
  40. Sun LX, Li WD, Lin ZB, et al.Protection against lung cancer patient plasma-induced lymphocyte suppression by Ganoderma lucidum polysaccharides.Cell Physiol Biochem.2014;33(2):289-299.
  41. Oka S, Tanaka S, Yoshida S, et al.A water-soluble extract from culture medium of Ganoderma lucidum mycelia suppresses the development of colorectal adenomas. Hiroshima J Med Sci. Mar 2010;59(1):1-6.
  42. Yan B, Meng X, Shi J, et al.Ganoderma lucidum spore induced CA72-4 elevation in gastrointestinal cancer: a five-case report.Integr Cancer Ther.Mar 2014;13(2):161-166.