A lóbab (öregbab, disznóbab, tótbab, babó) az egyik legrégibb kultúrnövényünk. Európában egészen a 17. századig – az Amerikából származó kerti bab elterjedéséig – az egyik legfontosabb haszonnövény volt. Az Újvilágból származó babfajtákat a mi szélességünkön csak 500 éve termesztik, de az európai földművelők feltehetőleg már a kőkorszak óta foglalkoznak a lóbab termesztésével. A termesztés során egyre nagyobb szemű és bővebb termésre törekedtek. A lóbabot megőrölték, és levest vagy kását főztek belőle, éretlen hüvelytermését pedig zöldségként fogyasztották. 

Akár március elején is elvethetjük!

A lóbab termesztése ismét reneszánszát éli. Egyre több háztáji kiskertben fedezhető fel újra. A termesztése igen egyszerű, hiszen minél hamarabb kerül a földbe, annál bőségesebb termés várható. 
Ehhez ugyanakkor nagyon fontos a talaj megfelelő előkészítése, még az ősszel, hiszen a korai vetés akár januárban is elkezdhető. A lóbab nagy vízigényű, főleg csírázáskor, ezért a csapadékos koratavasz a legmegfelelőbb időszak a számára. Legkésőbb március közepéig kerüljön a földbe a mag. Optimális vetési mélysége 6-8 cm, de szárazabb vidékeken 8-10 cm mélyre kerüljenek a magvak. Zöldhüvelyes termesztésekor a sortávolság 40-50 cm legyen, ezen belül az egyes tövek egymástól 10-15 cm-re kerüljenek. Érett, kemény magjáért termesztve a sortávolságot 25-35 cm-re csökkenthetjük. Hamar terem. A vetés után 10-14 nap múlva várható a kelés, majd 2-3 lombleveles állapotban ritkíthatjuk.
A betakarítás idejét előbbre lehet hozni, ha a lóbabot február elején melegágyba vetjük, majd az előhajtatott, kellően edzett növényeket négy héttel rá végleges szabadföldi ágyásukba ültetjük. Egy adag magot közvetlenül a szabadföldi ágyásba is vethetünk.