A világ óceánjaiban több millió tonna műanyaghulladék úszkál úgynevezett mikroműanyag-részecskék formájában, amelyek idővel lerakódnak az üledékekben, eljutnak a termőföldekre és az ivóvizekbe.
Az öt milliméternél kisebb műanyagrészecskéket nevezzük mikroműanyagoknak, amelyek legkevésbé tanulmányozott fajtái a mikroszálak. Ezek apró műanyagszálak, amelyek például mosás közben válnak le a műszálas szövetekről. Jelentős részük átjut a vízszűrő rendszereken és a szennyvízzel együtt az óceánba kerül. A szűrőrendszeren fennakadt mikroszálak is a szennyvíziszapban végzik, ezt aztán a mezőgazdaságban hasznosítanak trágyaként, vagy a szeméttelepekre kerül. A mikroszálak emellett számos szennyezőanyag elnyelésére képesek.
A kutatók a legkülönbözőbb környezetekben tanulmányozták már a mikroműanyagokat. A Washingtoni Állami Egyetem építő- és környezetmérnöki karának adjunktusa, Nick Engdahl azonban az első, aki modellezte a mikroszálak mozgását a természetben.
“Azt akartam kideríteni, hogy folyamatos mozgásban, szétterjedésben vannak-e, vagy csak felhalmozódnak egy helyen?” – mondta Engdahl, aki egy sor különböző szennyezőanyag természetben való mozgását vizsgálja.
A szakember egy fizikára épülő, új megközelítést alkalmazva szimulálta a mikroszálak mozgását és arra jutott, hogy azok hossza, valamint az őket szállító víz sebessége határozza meg, hogy a műanyagok megtelepednek-e a talajban, vagy folytatják-e az útjukat a természetben. Azt is megállapította, hogy a rövidebb mikroszálak mozgása sokkal összetettebb, és jóval gyorsabban mozognak a vízben, mint a feloldódott anyagok.
Engdahl jelenleg azon dolgozik, hogy laboratóriumban végzett közvetlen megfigyelésekkel igazolja és finomítsa eredményeit, amelyeket egy szennyvízkezelőben végzett mérésekkel is ki akar egészíteni. Mint hangsúlyozta, mindez segít pontosabban felmérni a mikroszálak környezeti hatásait, amelyek egyelőre alig ismertek.
– MTI –
