Az emberiség életkörülményeinek javításához, mindennapi problémáinak megoldásához mesterséges anyagok és vegyszerek sokaságát fejlesztette ki a civilizáció kezdete óta. Bár a fejlődés töretlen, és ezen anyagok többnyire alkalmasak a feladatra, amelyre szánták őket, a nagy többségük természetre káros, természetidegen vegyület.
Az a tény, hogy a természet komplex folyamatai a tudomány számára mind a mai napig jórészt ismeretlenek, mindig megakadályozta az embert azon törekvésében, hogy könnyen és egyszerűen férjen hozzá biztonságos, hatékony és természetbarát anyagokhoz.
Az alábbiakban bemutatunk néhány olyan biotechnológiai terméket, melyek a mindennapos használat során megfelelnek a hatékonyság és a természetvédelem kettős követelményének. Alapvetően növényi kivonatokból és természetes enzimekből álló vegyszermentes készítményekről van szó, melyek fermentációval készülnek és biológiailag teljesen lebomlanak. Jellemzően enyhe illatuk van, mivel virág kivonatokat használnak csak az illatosításukra.
Engedjék meg, hogy egy háztartáson vezessem végig Önöket, röviden bemutatva a termékcsaládot.
A legtöbb otthon „szíve“, a család életének központja a konyha, mely manapság az étkezővel is egy térben található. A konyhában a főzés, étkezés a legkülönfélébb szennyeződéseket okozza, melyek legtöbbje zsíros. A háziasszonyok munkáját már sok helyen megkönnyítik a mosogatógépek, de a tűzhelyen, konyhapulton, asztalon feltünő foltok letakarításához a Cleanse All általános tisztítószer nyújt segítséget. Szórófejes kivitelű, használata egyszerű, bepermetezzük a tisztítandó felületet és egyszerűen áttöröljük. Lemosáshoz pl. ajtó, konyhaszekrény, készíthetünk oldatot belőle. Általános tisztítószer lévén a felmosáshoz is használhatjuk, a tűzhely mindennapos takarításához pedig elmaradhatatlan. Ami már az első használat után meglepi a felhasználót, hogy habár hatékonyan tisztít, nem irritálja a kézbőrt, így azok is bátran használhatják, akik egyébként csak gumikesztyűben tudnak dolgozni a konyhában. Amikor zsírosabb szennyeződések eltávolítása a feladat, a legtöbb háziasszony előveszi a hideg zsíroldókat, amihez a kesztyű és esetenként a maszk sem árt, hiszen erősen irritálják a nyálkahártyát. Ezen veszélyes vegyszerek kiváltására alkalmas a Grease Magic zsíroldó, mely ideális a lerakódott szennyeződések bontására, pl., sütő tisztításához. Hatóideje mindössze néhány perc, nincs erős, irritáló szaga és akár hosszabb ideig tartó használat után sem teszi tönkre a bőrt.
Az ételek elkészítésének feltétele a tisztaság, melynek része a konyhai eszközök fertőtlenítése is. A klasszikus fertőtlenítők klórt tartalmaznak, irritálják a légzőszerveket és a bőrrel kapcsolatba kerülve sokáig megmarad jellegzetes, erős szaguk. A Decosan hipoallergén fertőtlenítő szintén szórófejes kivitelben kerül forgalomba, könnyen fel lehet vinni a felületre. Nagyon kellemes, igen enyhe citrus illatú, és rendkívül hatékony baktériumok, vírusok, élesztőfajok és gombák ellen, hosszantartó védelmet biztosít a kezelt felületnek. Hatékony többek között: H1N1, A típusú influenza, MRSA, E.coli, Candida, Salmonella, Listeria kórokozók ellen. A termék mosáshoz szintén használható, akár színes ruhákhoz is. Javasolt adagolása: 50 ml/normál mosási program. A Decosan hipoallergén fertőtlenítő szappan nagyon hasznos a konyhában is, főleg nyers élelmiszerekkel történő munkavégzés előtt illetve után. Kézmosás után használhatjuk a kéz fertőtlenítésére. A Decosan fertőtlenítő szappan izopropilalkohol és egy egyedi természetes biocid keveréke, amely alkalmazás és az alkohol elpárolgása után hosszantartó védelmet biztosít a kéznek többek között a fentebb felsorolt kórokozók ellen is.
A fertőtlenítés másik fontos helyszíne a házban a fürdőszoba. A Decosan termékek itt is fontos szerephez jutnak. Köztudott tény, hogy a fertőzések többségét szájon keresztül kapjuk el, méghozzá a saját kezünkről, ezért is nagyon fontos felnőtteknek, de a gyerekeknek kiváltképpen, az alapos kézmosás. Óvodai tesztek után kipróbáláták a terméket, és azokban a csoportokban, ahol rendszeresen használták a kézfertőtlenítőt, az influenzás időszakban csökkent a megbetegedések száma.
A fürdőszoba illetve a lakás üvegfelületeinek csíkmentes tisztítására ideális a Window Magic ablaktisztító. A fürdőszoba mindennapos pipere takarítására is tökéletesen alkalmas.
A padló takarításához, legyen szó akár hidegburkolatról, akár parkettáról ajánljuk a True Shine padlótisztítót. Kíméletesen és hatásosan távolít el mindenféle makacs szennyeződést növényi eredetű enzimjei segítségével.
A lakásban fontos a textíliák, bútorszövetek és szőnyegek tisztítása is. Erre a feladatra a szintén növényi kivonatokból készült Carpet Magic kárpit- és szőnyegtisztító tökéletesen alkalmas. Használhatjuk a foltok eltávolítására, de alkalmas a nedves porszívóval történő teljes felület tisztítására is.
A háziasszonyok életét megkeserítik a ruházaton lévő foltok is. Naponta láthatunk reklámokat, melyek egész seregnyi folttisztító vegyszert kínálnak. A szerves eredetű foltokra a BioStain-Off növényi kivonatokból és bioenzimekből álló folteltávolítót ajánljuk. A termék alkalmazásakor igen gyors biokémiai reakciósorozat eredményeként tünteti el a különféle textíliákon lévő szerves szennyeződések okozta foltokat. Használatkor igen fontos, hogy miután a felületre jutatta a terméket, ne hagyja a foltot kiszáradni.
Az autóápolás területén sem kell már egészségre káros vegyszereket alkalmaznia. Sokan szívesen mosnák le saját kertjükben az autót, de az erős vegyszerek használatától óvakodnak, joggal féltik a gyepet, növényeiket, állataikat és saját egészségüket. Számukra jó hír, hogy az autóápoláshoz is létezik teljesen természetes alapú termék. A BioFoam autósampon növényi eredetű összetevőkből áll, biológiailag lebomló aktív habképző sampon, mely magába zárja és eltávolítja a karosszérián lévő zsírt, olajat és a porszennyeződést.
Az Aluma Shine felnitisztító a könnyűfém felnik és dísztárcsák tisztítása mellett acél, alumínium, króm és rézfelületek, hajó alkatrészek tisztítására is kiválóan alkalmas. Növényi sav és enzim keverékének segítségével távolítja el a szénhidrogéneket a felületről és adja vissza a fém eredeti ragyogását. Elegendő bespriccelni vele a felületet, egyenletesen eloszlatni, kb. 15 perc elteltével lemosni.
Tavasztól őszig állandó problémát jelentenek az autó elejére csapódott rovartetemek. A Windscreen Magic szélvédő tisztító a vegyszermentes megoldás erre a problémára is. Vékony rétegben a felületre permetezve érdemes 5-8 percet várni, majd bő vízzel és szivaccsal vagy kefével könnyen el lehet távolítani a rovartetemeket, és más szennyeződéseket. Csíkmentesen tisztítja a szélvédőt, és az üvegeket is.
Az autókárpit-tisztító Carpet Magic for Car valamint a folttisztító BioStain-Off for Car szintén fontos a belső tér takarításánál.
A vegyszermentes háztartás termékeiért látogassa meg webáruházunkat a www.natur-all.hu címen, vagy keressen minket telefonon a 76/508-760 számon, ahol kollégáink készséggel várják jelentkezését.
Biotechnológia a háztartásban
- Zöldövezet
- Készítette: Zöld Újság