Fekvés, alvás

A gerincpanaszok gyakori oka a nem megfelelő fekhely. Célszerű keményebb ágybetétet választani, a puha ágy és a fej alá tornyozott nagypárna ugyanis nem tesz jót a gerincnek! A gerinc szempontjából két tartásforma tekinthető egészségesnek: a hanyatt fekvés (érdemes ilyenkor egy kispárnát a lábak alá helyezni) és az embriópóz. Arra is érdemes odafigyelni, hogy hogyan kelünk ki az ágyból. Az éjszaka folyamán ellazult izmoknak nem tesz jót, ha hirtelen kipattanunk az ágyból. Nyújtózkodjunk, mozgassuk meg minden egyes porcikánkat, forduljunk oldalra, majd a karunkra támaszkodva keljünk ki az ágyból.

 

Sport

Ha valaki rendszeresen kerékpározik, mindenképpen ügyeljen rá, hogy minél egyenesebben üljön a nyeregben.

Bármilyen sportról van szó, azt az izmot, amit erősítünk, ugyanolyan mértékben lazítani, nyújtani is kell. A bemelegítés éppen azt a célt szolgálja, hogy azokat az izmokat, amiket terhelni fogunk, előbb kinyújtsuk, így azok nem rövidülnek majd, hanem a megnyújtott állapotból térnek vissza normális hosszúságukba.

Azok az úszásnemek, ahol egyszerre feszítjük meg mindkét karunkat (pillangó- és mellúszás), megterhelik a gerincet. Egészségügyi szempontból a váltott karú úszásnemek (hát- és gyorsúszás) tesznek jót a gerincnek, mivel a két oldalán lévő izmok ilyenkor felváltva feszülnek meg, és ez kiválóan alkalmas a ferdülések korrekciójára.

 

Táplálkozás

A helytelen táplálkozás az anyagcserezavar fő oka, ez pedig számos gerincbetegséget eredményez, a helyes étrend tehát a gerinc szempontjából is nagyon fontos. Először is, a szükséges anyagoknak be kell kerülniük a szervezetbe, másodszor pedig fel is kell szívódniuk.

Vannak olyan ételek, amelyek kifejezetten károsan hatnak a gerincre. A hús magas húgysavtartalmú, aminek csak egy részétől tud megszabadulni a szervezet. A húgysav a véráramba kerülve lerakódik az ízületek – akár a csigolyaízületek – közé, s ezzel komoly hát- és nyakfájást okoz. A húsfogyasztásból adódó húgysav lerakódásra vezethetők vissza például a reumás panaszok is, amelyek megfelelő étrenddel kiküszöbölhetők lennének.

A vegyes étrend másik káros hatása, hogy rengeteg meszesítő étel (só, pasztőrözött tej és tejtermékek) is bekerül a szervezetbe. A meszesedés a csontritkuláshoz hasonlóan előszeretettel támadja meg a gerincet, főleg annak nyaki szakaszát. A meszesedést úgy lehet elkerülni, ha az ember nem fogyaszt sót, tejet, tejterméket. Bár a tejnek nagyon magas a mésztartalma, de csak nyersen fogyasztva erősítené a csontokat.

 

Túlsúly

Elhízás esetén a súlyfölöslegből adódóan a porckorongokat – különösen a gerinc alsó szakaszán – olyan erőhatás éri, mintha folyton magunk előtt cipelnénk egy téglát. A hasunk magasságában minden pluszkiló kétszeres-háromszoros megterhelést jelent a porckorongoknak: 20 kg súlyfelesleg a pocaknál 50-60 kg plusz megterhelést jelent a gerincnek!

 

Természetes gyógymódok

Most pedig térjünk rá a gerincpanaszok megelőzésének és természetes kezelésének lehetséges módozataira!

 

Pakolások, illóolajok

Gyors fájdalomcsillapítás érhető el meleg szalmavirágos pakolással, amit közvetlenül a fájó területre kell helyezni. Hátfájás, derékfájás esetén hasonlóan jó hatású a forró rozmaring-olajos ülőfürdő: meleg vízzel teli kádba tegyünk egy evőkanál mézben elkevert, 10-15 csepp rozmaringolajat; 20 perc fürdés után 20 perc pihenés javasolt. A meleg gyógynövényes (pl. rozmaringteás) fürdő vagy borogatás után a mentolos vagy kámforos krémek, a vietnami vagy a Shakti-balzsam bedörzsölésével fokozhatjuk a hatást. Azok a külsődleges anyagok (pakolás, krém, méh-, hangya-, viperaméreg, paprika-, fok- hagymatapasz stb.), amelyekkel vérbőséget idézhetünk elő a fájó területen, szintén gyógyhatásúak. A bőr irritációja ugyanis az alatta lévő izmokat is ingerli, ami csillapítja a fájdalmakat. A tapaszok otthon, házilag is elkészíthetők: vegyünk egy leukoplaszt tapaszt, dörzsöljünk szét rajta egy gerezd fokhagymát, és egy órára ragasszuk fel a fájó területre. Egy óránál tovább nem szabad fennhagyni, mert a fokhagyma illóanyagai teljesen szétmarhatják a bőrt.

 

Dermato-vákuum-reflexológia

Egy másik elterjedt módszer a dermato-vákuum-reflexológia, népi nevén köpölyözés, ami a Head-zóna elmélet szerint a test felszínén hatva fejt ki gyógyítóerőt: a köpölycsésze alatt irritáció jön létre, ami a gerincvelői reflexíven keresztül stimulálja, aktivizálja, gyógyítja az adott belső szervet. A köpölyözés azonban helyileg is alkalmazható: a hátfájás területén lévő feszült, és ezért elégtelen vérellátású izmokban a bőrön keletkező vákuum vérbőséget okoz.  

 

Talpmasszázs

A gerinc reflexzónája a lábfej belső oldalán található: a nagylábujj szélén a nyaki csigolyák, majd a sarok felé haladva a gerinc alsóbb szakaszai. Masszírozás közben szenteljünk különös figyelmet az érzékeny területeknek!

 

Stresszoldás

Mivel a hátfájások kialakulásának egyik legfőbb oka a stressz okozta izomfeszültség, ezért a rendszeresen végzett stresszoldó gyakorlatok (relaxáció, meditáció, autogén tréning stb.) nagymértékben csökkenthetik a problémákat!

 

Egyéb természetes gyógymódok

Hátfájdalmak esetén szóba jöhetnek még a következő eljárások: káposzta- vagy túrópakolás; iszappakolás (nagyon jó hatású a zeolitos alapanyagú Reumin); orbáncfűolajos bedörzsölés (ezt alkalmazzák a Breuss-féle porckorongmasszázs során is); Alexander-módszer; akupunktúra; termoterápia; jóga; gyógytorna; gerincmasszázs; mágnesterápia és neurálterápia.

 

A hátfájdalmak lelki háttere

A gerinc szerkezetével kapcsolatban fontos észrevennünk annak polaritását: lágy, jin jellegű (nőies) porckorongok és szilárd, csontos, jang jellegű (férfias) csigolyatestek váltogatják egymást. Gerincpanaszok esetén tehát mindig probléma van a jin-jang egyensúllyal. Túlzott jin állapotra utal az oszteomalácia (csontlágyulás), a gerinc háti szakaszának oldalirányú görbülete, valamint a kifózis, amikor a jang energia pótlása vagy a jin energia csökkentése vezethet eredményre. A Bechterev- kór, illetve az ágyéki szakasz görbülete, a lordózis túlzott jang állapot, mely a jin energia bevitelével vagy a jang energia csökkentésével gyógyulhat.

A gerincet a poláris, duális megfeleltetések mellett a lelki területek alapján három részre is tagolhatjuk: eszerint annak nyaki szakasza a gondolati (irracionális, haragos vagy pesszimista gondolatok), háti szakasza az érzelmi (pl. az emberekkel való kapcsolat), ágyéki szakasza pedig az akarati szférával (tervek, szándékok, vágyak, illetve az anyagi sík esetleges pénzügyi, egzisztenciális problémái) függ össze.

Amikor bármilyen betegség lelki üzenetét szeretnénk megfejteni, tegyük fel magunknak a kérdést: mire kényszerít a betegségem fizikai szinten? Ha a választ megpróbáljuk szimbolikusan értelmezni, könnyen megállapíthatjuk, min is kell változtatnunk egészségünk helyreállítása érdekében! Ehhez kívánok mindenkinek jó fejtörést és áldott gondolatokat!

 

Váradi Tibor