A  kineziológia lényege a tudatosság. Minél többet tudunk meg elménkről és testünkről, arról, hogy miként működnek és mi hasznos számukra, annál könnyebben teremthetjük meg azt az életet, amelyre vágyunk. A szó a görög kinesisből (mozgás) ered, és szűkebb értelemben az izomzat és a mozgás folyamatait vizsgálja. A fizikai jelenségek mellett a lelki, a szellemi és a magasabb spirituális szintekkel is foglalkozik.

Az alkalmazott kineziológia, amelyet napjainkban a kineziológia egyik legjelentősebb irányzataként tartanak számon, 1964-ben jelent meg. Kialakulása dr. George Goodheart amerikai csontkovács nevéhez fűződik, aki1964-ben izomteszteléssel ellenőrizte munkája hatékonyságát. Egy sor izmot tesztelt végig kezelés előtt és után, amiből értékes következtetéseket vont le.
Az izomgörcsök tanulmányozásával is foglalkozott és felfedezett egy új izommegerősítő technikát, amely eredés- és tapadásmasszázs néven vált ismertté.

A Goodheart-módszer alapjai

Később folytatta a görcsös izmok tanulmányozását figyelembe véve, hogy bármilyen mozgást is végezzen egy adott izom, minden esetben egy másik izom vagy izomcsoport is kapcsolódik egy adott mozdulathoz. Az izmok párban dolgoznak, miközben az egyik izom megfeszül, az ellentétes oldali párja ellazul. Dr. Goodheart megfigyelte, hogy egy gyenge izom esetén a test másik oldalán található ellentétes izom megfeszül. Amint a gyengeséget kiküszöbölte, a feszes, sőt görcsben levő izmok ellazultak még akkor is, ha nem dolgozott velük közvetlenül. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy nem a görcsben lévő izom okozza a bajt, hanem a gyenge ellenpárja, emiatt lettek más izmok túl feszesek.