A baktérium mára már az egyik legelterjedtebb kórokozóvá vált, hiszen gyakorlatilag a bolygón élő minden második ember fertőzött, és ezáltal pedig fennáll az emésztőszervek megbetegedésének esélye is.

A baktérium ugyanakkor még a keringési rendszerben is kárt tehet, és sokszor a betegek fejfájásra, depresszióra, zaklatottságra is panaszkodnak. A szakértők megállapították, hogy a spirál alakú és alig 3 mikrométer hosszú baktérium fertőző, viszont, hogy miként jut át egyik emberről a másikra, még nem tudják. A megelőzés érdekében érdemes tápanyagokban és vitaminokban gazdag élelmiszereket fogyasztani, hogy az immunrendszerünk kiszűrje a betolakodót. Olyan ételeket, főként zöldségeket, gyümölcsöket kell fogyasztani, amelyek A-, C- és E-vitaminban gazdagok, és amelyekben cink is van, hiszen a nyomelem megfelelő védelmet biztosít a bélfalnak.

Ha elkészítjük ezt a finom, egészséges gyógyitalt, nemcsak a fertőzésveszély kockázatát csökkentjük, de megszabadulhatunk a puffadástól.

Amire szükségünk lesz:

    1 citromra

    1 uborkára

    1 evőkanál gyömbérreszelékre, vagy egy ujjnyi darab friss gyömbérre

    1 evőkanál kurkumára

    1 kisebb grapefriutra

    1 marék petrezselyem zöldre

    1 evőkanál hidegen sajtolt tökmagolajra

Elkészítés:

Az egészet turmixoljuk össze, majd adjunk hozzá egy kevés vizet, és igyuk meg lefekvés előtt. Ez a keverék megszabadít a felhalmozódott gázoktól, nyugtatja az irritált bélfalat, csökkenti a gyulladást és elősegíti a méreganyagok lebomlását lebomlását, napi egy pohárral kell meginni belőle, és miközben alszunk, a gyógynövények kifejtik áldásos hatásukat.