Mi most a füllel fogunk kicsit alaposabban foglalkozni, melyen 120 olyan pont létezik, amelyek ingerlésével hatást gyakorolhatunk szinte az egész szervezet működésére. Egy kis gyakorlással bárki elsajátíthatja az alábbi módszereket, melyek nagyon jól jöhetnek, ha kisebb nagyobb problémákra nem akarunk rögtön gyógyszerekhez nyúlni.

 

Hogyan kezdjünk hozzá?

Először is helyezzük magunkat kényelembe. Üljünk le egy fotelba, vagy feküdjünk le. A ruházatunk ne legyen szoros sehol. Tisztítsuk ki gondolatainkat, ehhez pedig lélegezzünk mélyeket úgy, hogy kilégzés után 4-5 öt másodpercig nem veszünk levegőt. A visszatartott légvétel az eredményezi, hogy a vérben megnő a szén-dioxid koncentrációja, és ez csökkenti a görcskészséget. Tízszer ismételjük meg ezt a légzőgyakorlatot, majd újra a szokásos módón vegyük a levegőt és kezdjünk hozzá a fülakupresszúrához.

A kiválasztott pontot egyszerre nyomjuk meg mutatóujjunkkal mindkét fülkagylón erősen, annyira hogy jól érezhető, de nem túl kellemetlen fájdalomérzetet váltson ki. Kilégzéskor nyomjuk, belégzéskor pedig ne nyomjuk. Harmincszor ismételjük meg. Ha több pontot is szeretnénk stimulálni, akkor egyenként 30 ismétlés szükséges, de a különböző pontok nyomása között tartsunk 15 perc pihenőt, de ne keljünk fel, ne tévézzünk, olvassunk, telefonozzunk. Próbáljunk lehunyt szemmel relaxálni ez idő alatt.

A fülkagylón lévő pontok akupresszúrájával nem lehet ártani. Ne féljünk, hogy nem a megfelelő pontot, vagy nem kellő erőséggel nyomjuk. Ilyenkor a legrosszabb, ami történhet, hogy a szervezet nem reagál.