Segít nekünk, hogy visszatérjen belénk az élet keringése, hogy megmozduljon bennünk a mozdulatlanságba dermedt vérünk

„Az Orvosi pióca olyan, mint egy élő gyógyszerkönyv, tükrözi az ember fiziológiáját”
(Roy T. Sawyer, piócabiológus)

Az ókortól kezdve írásos bizonyítékaink is vannak a pióca használatára, alkalmazták az Egyiptomiak, említi az indiai Susruta (Kr.e. 600-100), gyógyított vele és a mai napig gyógyít az ayurvédikus orvoslás. Az indiai mitológia Dhavanatarija az egyik kezében a nektárt a másikban piócát tart.

Említi Galenus (Kr.e. 199-129) és a görög Colophoni Nicandros (Kr.e. 30-20) is ír róla Alexipharmacia c. tankölteményben.
Használják Kínában, része az arab gyógyításnak és Olaszországban az un. Salernói iskola (Schola Medica Salernitana) is alkalmazza.
Európában és így Magyarországon is a XVII. századig uralkodó alapelv a nedvtan, a hippokratészi humorális patológia szellemében a nedvek egyensúlyának helyreállítására használják.

A humorális patológia alaptétele, hogy a testben keringő négy fő nedv a vér, fekete epe, sárga epe és a nyálka egyensúlya az egészség, ezek egyensúlyának felborulása a betegségek okozója. Ezen elv érvényesül a magyar népi gyógyászatban is, amikor a nedvek pangását érvágással, hánytatással, izzasztással, hashajtással, ingerterápiás eljárásokkal vagy piócázással szüntették meg.
A piócás gyógyítás alkalmazása a XVIII. században érte el a csúcsát Nyugat-európában, főleg Franciaországban, ahol a francia katonaorvos Brussais (1772-1838) hatására szinte minden betegségre a piócákat használták. Sajnos a túlzott használat (akár 80-100 piócát is tettek egy betegre), nem tett jót sem a piócáknak, sem a betegeknek. Így lett ez az időszak a piócás gyógyításban a hírhedt „vámpírizmus kora”. 1828-ban már százmillió darabot használnak fel, így a legfontosabb „Materia Medica”. Ezt a hatalmas igényt valamiből ki kellett elégíteni, mivel ekkor még tenyészetek nem voltak, a természetes vizekből gyűjtötték be a piócákat és túlzott „lehalászás” miatt 1850-re gyakorlatilag kiirtják az állományok nagy részét. 
A XIX. század végén elterjedő elmélet (Virchow 1821-1902), miszerint a betegségeket baktériumok okozzák, véget vet a pióca nyugat-európai pályafutásának, és a mindmáig tartó bakteriofóbiában a fertőzésektől való alaptalan rettegés száműzi a gyógyításból a kis doktorokat.

A feledés homálya nem sokáig fedi e hasznos kis lényeket, hiszen a XX. század elején J.B. Haycraft (1857-1922) felfedezi, hogy a pióca garatban és szájban található egy anyag, ami a testben és a testen kívül is megakadályozza a vér alvadását. Ezt az anyagot hirudinnak nevezi el, a pióca latin neve után. E felfedezés után a pióca gyógyhatására a vérelvonás gyógyító hatásán kívül is lehet racionális magyarázatot adni. A piócanyál kivonása nagyon költséges eljárás volt, egy felnőtt embernek szükséges adaghoz 80 piócát kellett felhasználni. Hazánk híres és a piócás szakirodalomban méltatlanul mellőzött zoológusa Apáthy István (1863-1922) 1897-ben írt egy dolgozatot „Az Orvosi piócza nyakmirigyének alkotása és működése (tekintettel a mirigyváladék klinikai használatára)” címmel. Ebben leír egy általa kidolgozott módszert, amelynek segítségével mindössze öt piócából is megfelelő mennyiségű hirudint lehet kivonni. 
Ettől az időszaktól kezdve,  a piócás gyógymód fejlődése töretlen volt, egészen a II. világháborúig, amikor a Heparin felfedezése és a trombózis, embólia megelőzésében való használata, ismét a háttérbe szorította ezeket a hasznos kis lényeket.
Áttörést az 1985-ös év hozott, amikor az öt éves Guy Condelli nevű kisfiú leharapott fülét, a műtét után fellépő vénás torlódás károsító hatásától, a Dr. Joseph Upton által felhelyezett piócák mentették meg. Dr. Upton jól ismerte a piócák gyógyhatását, hiszen katonaorvosként a vietnami háborúban alkalmazta azokat. Az eset híressé tette az orvost és a piócákat is, így a gyógymód ismét bekerült a klinikai orvoslás módszerei közé.

A piócás gyógyítás története Magyarországon

A pióca régóta ismert a magyar népi orvoslásban, az idők kezdete óta méltó helyet foglal el ott és gyakorlatilag az 1970-es évekig meg is őrízte helyét és szerepét olyannyira, hogy eddig az időszakig még a patikákban is lehetett kapni. A piócás gyógymód ismert voltát nyelvi bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. Az orvosi pióca régi nevei nadály, vérszippó igen régi nyelvemlékeinkben is szerepelnek, már a XIII. században felbukkannak „nadalthov”, „nodalos”, „nadal” formában. Az ősi földrajzi nevekben, pedig „Nadálytó”, „Nadálysár” alakban fordulnak elő.

A nadály ősi magyar szavunk, amelynek gyöke a NAD, ennek változata a NED, amely a nedv szavunkban is benne van. A nadály am. nedély, azaz nedvben élő vagy nedv szívó, amely jelentések tökéletesen szemléltetik a pióca lényegét. Érdekességként megjegyzem, hogy ugyanez a gyök található a nátha eredetileg nádha vagy nedhe szavunkban. Az állat másik, szláv eredetűnek tartott neve a pióca is igazolhatóan magyar szó. E változat nevét a szívásról, ivásról kapta, az eredeti szó a iócza, ióka lehet, amely az 1508-ban keletkezett Döbrentei-kódexben is szerepel: „Én boromat én tejemvel ióm.” = ivám alakban. A szláv nyelvek is megőrízték pijavce, pijavice, pijavka formában.
Írásos formában a XVI. századtól állnak rendelkezésünkre bizonyítékok. A XVIII. században Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisában is felbukkan (1774).

A nadályok igazi ismerői a réti emberek, csíkászok, pákászok, nadályosok voltak, akik a gyógynövények mellett a piócát is gyűjtötték és árusították.
Volt is kereslet a kis jószágra, hiszen a XIX. század elejétől csak Franciaországban, a párizsi kórházakban évi 6-8 millió piócát használnak fel. Ezek túlnyomó része Magyarországról kerül el Nyugat-Európába. A kereslet növekedése magával hozzá a szabadrablást, így lecsapnak a hiénák a magyar „vadászterületekre” és 1834-ben már rendeletet kell hozni és szabályozni a piócák fogási idejét, módját, szállítását és rendelkeznek a tenyésztésről is. A gyorsan kiépülő kereskedelmi láncok közvetítésével a magyar piócák eljutnak Amerikába és Afrikába is. 
A rablógazdálkozásnak hamarosan meglesz az eredménye, amit nem a kereskedők szállítanak el, azt elviszi a vizes élőhelyek lecsapolása, így az élőhelyét vesztett pióca lassan visszaszorul a rejtett lápok és lassú folyású vizek rejtekébe.

Ha a hivatalos és polgári gyógymódok közül el is tűnik egy időre, a nép körében töretlen a becsülete és megkeresik, használják is éppen úgy, mint nagyanyáik. A paraszti porta nélkülözhetetlen kelléke az ablakban tartott piócásüveg, amiben mindig úszkál néhány példány a kis doktorból.
A nép hite szerint a pióca kiszívja a rossz, tört vért és megindítja a pangó nedveket, hiszen pangó vízben él és az ősi hasonító, rokonító szemlélet szerint a „hasonlót a hasonlóval”, azaz „kutyaharapást szőrivel” elv érvényesül. Tették is mindenhová ahol a bajt sejtették, a nyakszirtre, fejre, májra, lapockák közé vagy éppen a visszeres lábra.

A piócás gyógyítás napjainkban

Ma már ismét nagy népszerűségnek örvend a piócával való gyógyítás. Nyugat-Európában előszeretettel alkalmazza az integratív és komplementer medicina, fő- és kiegészítő gyógymódként.

Fő alkalmazási területei:

• Az ízületi reumatikus vagy más eredetű betegségek
• Trombózis
• Visszér, vénabetegségek
• Plasztikai és rekonstrukciós sebészet

Az Orosz Föderációban, a Távol-keleten és Indiában az alkalmazás lényegesen széleskörűbb:

• Belgyógyászati betegségek
• Szív- és érrendszeri betegségek
• Emésztőrendszeri betegségek
• Nőgyógyászat
• Bőrgyógyászat

Szentpétervárott az A.I. Krashenyuk és S.V. Krashenyuk vezette Academy Of Girudoterpiya vizsgálatai az alábbi hatásokat állapították meg:

• Nemcsak a kapillárisokat nyitja meg, hanem a „nyálkoktél” kb. 10 cm-re behatol a szövetek közé, megváltoztatja a vér viszkozitását, feloldja a vérrögöket. 
• Megakadályozza az újabb vérrögök keletkezését (számos véralvadási faktorra hat).
• Megszünteti a szövetek közötti „száraz szigeteket” (ezek olyanok, mint a sivatag a tájban).
• Serkenti a vér- nyirokkeringést és a belső elválasztású mirigyek működését.
• Hat az anyagcsere folyamatokra, azonnali salaktalanítást indít el.
• A hosszas utóvérzéssel rengeteg méreganyag eltávozik.
• Neurotrofikus hatása, stimulánsai segítenek az idegsejtek regenerációjában
• Serkenti a sejtek közötti információcserét (intercelluláris kommunikáció).
• Akusztikus impulzusokat gerjeszt a 25-250 kHz tartományban, amely vérszívás közben elérheti az 500-550-et is, ez gyakorlatilag minden szervre és rendszerre jótékony hatással van, „énekel a sejtjeinknek”.
• „No entropy pump”-ként működik, (azaz a szervezetet a rendezettség irányába mozdítja, kiegyensúlyozza, entrópia=rendezetlenség)
• Egy viszonylag új (2010) felfedezés, hogy a szövetekben lévő víz struktúráját is megváltoztatja.
• A biokémiai hatásokon kívül a bioelektromos rendszert is kiegyensúlyozza

Az Orvosi pióca felépítése

Az Orvosi pióca a gyűrűsférgek közé tartozik, amely igen régen kb. 400-700 millió éve jelent meg a föld élővilágában. A hivatalos besorolás szerint ektoparazita (ideiglenes parazita), de az ember szempontjából nézve inkább ideiglenes szimbionta. Az Orvosi piócák hímnősek, de kölcsönös megtermékenyítéssel szaporodnak ún. cocoon-okat, gubókat képeznek. 
Bőrlégzők. Két tapadókorongjuk közül az egyik rejti a szájszervet, amelyben három állkapocs van egyenként 60-80 db mészkő fogacskával. Ezek mozgatásával, fűrészeléssel hatol be a bőrbe, miközben a több, mint 100 féle bioaktív hatóanyagot tartalmazó nyálát befecskendezi a vérkeringésbe.
A pióca sajátos felépítésű izmai segítségével, képes úszni, mászni, összehúzódni és megnyúlni, éppen ahogy a helyzet kívánja. Ez az izomzat hozza létre a perisztaltikus mozgást, amelynek segítségével a vért az emésztőrendszerébe pumpája. Az emésztőrendszere is igen különleges, hiszen a vér emésztésére van „tervezve”, ezért a pióca bélrendszerében él egy speciális baktériumtörzs, amely a vér sejtes anyagát képes felbontani és abból a pióca számára hasznos tápanyagokat előállítani. Ez a baktériumtörzs együtt a piócanyállal felelős azért, hogy a vér ne induljon romlásnak, hanem az emésztés teljes időtartamára, ami 1-2 év is lehet friss és folyékony maradjon.
Ezt a kis állatot, mintha élő orvosi mikrosebészeti eszköznek tervezték volna. A bőrt a majdani seb helyén tökéletesen izolálja, vákuumot hoz létre és egy speciális ragasztóanyagot termel, így a nyitott bőrsebbe kívülről semmilyen idegen anyag nem kerülhet bele. A nyála csíramentes és egyedi nyálsejtekben termelődik, még akkor sem tartalmaz kórokozókat, ha a bélrendszerében valamiért előfordulna. A vér a szívóhatásra kizárólag kifelé áramlik a sebből biztosítva a kellő sterilitást. Ha ez nem elég, a pióca nyála antibiotikus hatású és számos kórokozót gátol vagy elpusztít. A pióca leválása után a hosszú utóvérzés biztosítja a seb folyamatos tisztulását, így a legbiztonságosabb vérzéssel járó gyógymódok egyike.

A tudomány kb. 600 piócafajról tud, de ezek közül nagyjából 15-öt használnak gyógyításra. A tágabb értelemben vett orvosi piócák közül Európában ez három faj (képen):

• Hirudo verbana (1)
• Hirudo medicinalis (2)
• Hirudo orientalis (3)
Magyarországon a két előbbi őshonos, a harmadik a kaukázusi régióban található meg. A megfogyatkozott állomány miatt, a Washingtoni egyezmény értelmében mindkettő szigorúan védett faj, nem gyűjthetők, eszmei értékük 20.000,- Ft.

Sajnos a Nyugati ember természetet leigázó szemlélete ma sem kíméli ezeket a jótékony lényeket, hiszen a kezelések után a piócákat alkoholban vagy fagyasztással elpusztítják és eldobják, arra hivatkozva, hogy vérrel szennyezett ezért veszélyes. Ezen az alapon a világ összes vérszívó élőlényét ki lehet irtani, ahogy teszik is a szúnyogokkal. A valódi ok inkább az üzleti megfontolásokban keresendő, ma egy pióca ára Németországban 6-8 Euro és a piac óriási mennyiséget vesz fel, tehát komoly tételekről beszélünk. A piócákat a tenyészetekben is vérrel táplálják, méghozzá vágóhídi marhavérrel. Az utolsó etetés után 32-36 hétig karanténba kerülnek és utána értékesítik őket. Elég különös felfogás, hogy az emlős állati vért evett pióca nem veszélyes, az emberi vérrel találkozó pióca pedig igen. Mennyivel emberségesebb lenne, ha a használt piócákból tenyészeteket hoznának létre vagy visszajuttatnák azokat a természetbe olyan helyeken, amelyek zártak, ahol fürdőzők nem fordulhatnak elő, emberektől elzárt mesterséges tavakban.

S végezetül a szerző hitvallása a piócás gyógyításról:

A mai ember az élővilágot hasznos és haszontalan élőlényekre bontja. Amit hasznosnak vél, abból igyekszik az utolsó csepp hasznot is kifacsarni, amit haszontalannak vél, azt igyekszik elpusztítani, hatástalanítani.
A piócás gyógymód jó lehetőség arra, hogy felülemelkedjünk ezen a nézeten. Jó lehetőség arra, hogy észrevegyük; egy látszólag jelentéktelen, sőt sokak számára visszataszító élőlényben micsoda erő van s hogy mire képes. 
Hogy nincs a világon felesleges vagy haszontalan, mert minden a teremtésben az életet szolgája, így vagy úgy. A piócás gyógymód jó alkalom arra, hogy gyakoroljuk az alázatot, az élet iránt, Földanya iránt.
Azzal, hogy egy kis lényt a vérünkkel, önmagunkból táplálunk, különös kapcsolatba kerülünk vele és rajta keresztül a Földanyával, az élettel. Mi tápláljuk, Ő segít nekünk, hogy visszatérjen belénk az élet keringése, hogy megmozduljon bennünk a mozdulatlanságba dermedt vérünk, azaz énünk.

Deák Tamás 
Népi gyógyító