Honnan jött az ötlet, hogy a lakásnak bemutatóteremnek kell kinéznie?

Az Instagramon és a Pinteresten gyönyörű, steril, tökéletesen rendezett lakások hömpölyögnek. Minimalista reggeliző sarok, ahol egyetlen bögre áll a márványpulton. Nappali, ahol egyetlen párna van a kanapén, és az is pont középen. Konyha, ahol semmi nincs az asztalon, mintha senki nem is lakna ott.

És mi nézzük, aztán kinézünk a saját konyhánkba, ahol a reggeli edények még ott állnak, a levél a pulton, a gyerek füzete mellette, a macska ott alszik a széken, és azt gondoljuk: velem van a baj.

De ezek a lakások a képeken nem otthonok. Ezek díszletek. Néhány percre berendezik őket, lefotózzák, aztán továbblépnek. Senki nem él úgy, hogy egyetlen bögre áll a pulton, és az is tökéletes szögben.

A rendetlenség és a kreativitás kapcsolata

Egy amerikai pszichológiai kutatás kimutata, hogy azok, akik rendetlen környezetben dolgoznak, kreatívabbak és rugalmasabbak a problémamegoldásban. Miért? Mert a káosz inspirálja az agyat, hogy új kapcsolatokat találjon a dolgok között.

Albert Einstein híres mondása:

"Ha a rendetlen asztal rendetlen elmét jelez, akkor mit jelez az üres asztal?"

És tényleg, nézzünk körül a történelem nagy gondolkodóinál, művészeinél, tudósainál. Rengeteg közülük kaotikus környezetben élt és alkotott.

Nem arról van szó, hogy a káosz mindig jó, hanem arról, hogy nem minden rendetlenség jelent problémát. Van, aki a könyvhalom között érzi magát inspirálva. Van, aki a fal melletti papírkupacban találja meg a következő ötletét. És ez rendben van.

Mi számít rendetlenségnek, és mi produktív káosznak?

Fontos különbséget tenni. A piszkos edények, amik napok óta állnak, az romlott étel, a penészes törölköző – ez nem kreatív rendetlenség, ez elhanyagolás. Az egészségügyi problémákat okoz.

De a könyvek, amik szétszórva hevernek, mert most épp hármat olvasol egyszerre? Az a pulton hagyott levél, amit még el kell intézni? A fiókok, amikben keverednek a dolgok, de tudjuk, mi hol van? Ez nem rendetlenség, hanem élő tér.

Egy dán pszichológus azt vizsgálta, hogy mi okoz stresszt az embereknek az otthonukban. Kiderült, hogy nem a rendetlenség önmagában, hanem az, amikor mások ítélkeznek felette. Ha úgy érezzük, hogy bárki betérhet, és azonnal megszégyenülünk a lakásunk állapota miatt, az okoz szorongást. Magától a rendetlenségtől nem érezzük rosszul magunkat, amíg senki nem nézi.

Otthon vagy kiállítási tér?

Nézzük végig, mit jelent az, hogy otthon. Ez az a hely, ahol pihenünk, eszünk, alszunk, alkotunk, élünk. Nem egy múzeum, ahova látogatók járnak. Az otthon funkcionális, nem dekoratív.

Ha a gyerek játszik, ott lesznek a játékok. Ha főzöl, ott lesznek az edények. Ha dolgozol, ott lesznek a papírok. Ez nem kosz, ez élet. És ha állandóan azzal foglalkozunk, hogy mindent azonnal elrakjunk, nehogy valaki lássa, akkor nem élünk az otthonunkban, hanem szolgálunk neki.

Van egy japán fogalom, a wabi-sabi, ami a tökéletlenség szépségét jelenti. Azt, hogy a patinás, kopott, használt dolgok is értékesek. Hogy a repedések, foltok, rendetlenség mind azt mutatják: ez egy élő hely, nem egy steril doboz.

Kinek takarítunk valójában?

Amikor jön haza valaki, és előtte rohanunk takarítani, tegyük fel magunknak a kérdést: miért? Kit érdekel, hogy a kanapén ott van három párna helyett öt? Ki számítja meg, hogy a könyvek milyen rendben állnak a polcon?

A legtöbb ember, aki meglátogat minket, nem jött azért, hogy a lakást értékelje. Azért jött, hogy velünk legyen. És ha valaki tényleg ítélkezik azon, hogy a konyhapulton van két bögre és egy levél, akkor talán az ő problémája, nem a miénk.

Persze, van egy alapszint, amit érdemes tartani. Nem kéne a szemét egy hétig heverjen. De az, hogy minden mindig tökéletes legyen, az egy irreális elvárás, amit valószínűleg magunknak állítottunk be.

Mi történik, ha feladjuk a tökéletes lakás illúzióját?

Egy angol nő mesélt egy interjúban, hogy évekig görcsösen takarított, mert szégyellte, ha valaki váratlanul betér. Aztán egy nap azt mondta: elég. Attól fogva, ha valaki látogatóba jött, nem rohant takarítani. És tudod, mi történt? Semmi.

Senki nem szólt rá. Senki nem nézett rá furcsán. Sőt, néhányan kifejezetten megkönnyebbültek, mert látták, hogy nem csak náluk van rendetlenség. És a nő maga is sokkal jobban érezte magát, mert nem egy show-lakásban élt, hanem az otthonában.

Hogyan találjunk egyensúlyt?

Nem arról beszélünk, hogy ne takarítsunk soha. Hanem arról, hogy ne a mások szemével nézzük az otthonunkat, hanem a saját kényelmünk szerint.

Ha idegesít a kupac ruha a széken, rakjuk el. De ha nem zavar, akkor miért csinálnánk? Ha a könyvek a földön hevernek, de így könnyebb hozzájuk nyúlni, akkor maradjanak ott. Az otthon a mienk, ne mások elvárásainak feleljen meg.

Van, aki egy óra takarítással heti egyszer megoldja a dolgot, és a többi időben élvezi a kis káoszt. Van, aki minden nap öt percet szán rá, hogy ne halmozódjon fel. Mindkét módszer jó, ha nekünk jó.

A rendetlenség nem jelent kudarcot

Ha most körülnézel, és látod, hogy nincs minden a helyén, az nem azt jelenti, hogy rosszul csinálsz valamit. Azt jelenti, hogy élsz. Dolgozol, tanulsz, főzöl, pihenel, időt töltesz a családdal vagy a hobbiiddal.

Az élet nem egy Pinterest-tábla. Az élet zajlik, és ennek vannak nyomai. A cipők az ajtó mellett, a kulcsok a pulton, a pulóver a kanapén. Ezek mind azt mondják: itt élnek emberek.

Szóval legközelebb, amikor pánikba esünk, mert jön valaki, és a lakás nem tökéletes, álljunk meg egy pillanatra. És kérdezzük meg magunktól: tényleg baj van, vagy csak a fejünkben van ez az elvárás? Mert lehet, hogy az egyetlen dolog, amit el kell raknunk, az nem a könyvek, hanem a szégyen.