A karácsonyi ünnepkörhöz szervesen hozzátartozik a fenyő finom gyantás illata, ami belengi az egész házat napokon át. Enélkül nem is igazán ünnep az ünnep. Persze az elmúlt években egyre inkább erősödnek a környezetvédelmi érvek is, hogy inkább műfenyőt díszítsünk az otthonainkban. Sokan azonban úgy vélik, hogy a direkt erre a célra nevelt, folyamatosan pótolt fenyőknek töredéke a környezeti terhelése, mint egy műfenyőnek, aminek a lebomlása ki tudja meddig tart.
És valljuk meg őszintén, azért a 3.-4. évben már nem annyira szép a sokadszor kihajtogatott műfenyő: elgörbülnek az ágai, a tűleveleket imitáló műanyag részek koszolódnak, ragacsossá, összetapadttá válnak, ahogy öregszik az anyag. És még csak finom erdő illatot sem áraszt. 


Ezért én sokan cserepes, gyökeres fenyőt választanak az ünnepekre. Így a fenyő második életében csodaszép, illatos éke lesz az otthonának, a harmadik életében pedig díszítheti a kertjét vagy egy környékbeli iskola, óvoda udvarát. 
Gondoljon csak bele milyen jó érzés lesz minden tavasszal megsimogatni a pihe-puha ecseteket a hajtásvégeken, gyönyörködni a fácska formás cseperedésében. 

Ha kicsi a kert

Nagyon szép formás karácsony- és fenyőfák lehetnek kis méretben: 
- a törpe cukorsüvegfenyő,
- a törpe fészekfenyő, és
- a törpe luc is.
Mind nagyon szép, tömött formájú fenyőféle és nem nőnek túlontúl nagyra sem. 
A gyökeres fenyőket cserépben vagy földlabdával is meg lehet venni az ünnepek előtt. Ha nincsen cserépben, mindenképp ültesse egy megfelelő méretűbe. (Ne legyenek összenyomva a gyökerei túlságosan, de nem is kell sokkal nagyobbnak lennie.)
Karácsony után érdemes mielőbb kirakni a kertbe őket, a cserepet leásva a talajba. Így a föld meg fogja védeni a fagyoktól a növényt, és tavasszal véglegesen el tudja ültetni tápanyagokkal. (Ha télen ültetné ki, lehet a talaj nem lesz ideális állapotban.)
Ha Ön is az ezüstfenyőt szereti jobban, azzal is bátran tegyen így! Igaz, hogy nem illatos, mint a luc, de csodaszépen mutat az ünnepek alatt.  Kifejezetten szereti a homokos talajokat, töretlenül fejlődik benne. 
Az örökzöldek, így a fenyők is jól bírják a formázást, metszést. Ha kicsi a kertjében a hely, bátran csipegesse meg időről időre a növényt. Ettől szépen be fog dúsulni. 

A cserepes fenyő karácsonya

A cserépben lévő fenyő attól, hogy szobanövénynek tűnik, nagyon is kintre való. A legjobb, ha csak karácsonyra viszi be és néhány nap múlva már vissza is viszi a teraszra, vagy egyből a neki előkészített gödörbe. (Az új évet már semmiképp se várja meg benn.)
A díszítésnél érdemes vigyázni rá, hogy ne törjenek meg az ágak, nehogy visszafagyjon rajta keresztül majd a fácska. 
Öntözni módjával kell csak, de érdemes a radiátoroktól, klíma befúvóktól távolabb elhelyezni, hogy ne érje hősokk. 
Vásárláskor érdemesebb kicsi vagy közepes termetű példányt nézni. A nagyokkal sokkal nehezebb bánni, könnyebben sérülnek meg. 

A fenyőfa harmadik élete az udvaron

A teleltetésről már esett néhány szó, ezért most nézzük meg, mit tegyen a fával tavasszal. Az ültetéskor alapos tápanyagozásra van szüksége a növénynek. Ez segíti a szabadon engedett gyökerek növekedését. Általános szabály, hogy a gyökérzet méreténél 1,5-2x nagyobb gödröt kell előkészíteni, hogy a gyökerek a laza talajban gyorsan növekedésnek indulhassanak. 
Rendszeres tápanyagozással az első évben jól meggyökeresedik a fa, csak eztán indul növekedésnek.