Az aszpartam-mérgezés a ’80-as évek óta jól őrzött titok. Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező és betegségeket előidéző hatását. Ám vannak olyanok is, akiket megdöbbentenek ezek a cikkek, és csúsztatásokról beszélnek. Mi az igazság?

A diétaipar egy dollármilliárdos üzlet!

Dr. Lendon Smith amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved az aszpartam káros mellékhatásaitól. Több mint 90 mellékhatást tulajdonítanak a fogyasztásának. Hogy képes egyetlen vegyi anyag ekkora kárt okozni? Az aszpartam a vérbe kerülve lebomlik, és így képes bármilyen szövetbe lerakódni. Az aszpartamot megemészti a szervezet, fogyasztás után a benne található metanol (faszesz) formaldehiddé, majd hangyasavvá változik. A formaldehid belégzése halálos, rákkeltő, további összetevői, a fenil-alanin és az aszparginsav pedig mérgezőek. Az aszpartam tönkreteszi az agyat, a látóideget, a központi idegrendszert, és igen károsan hat minden szervre. Szívritmuszavart is okoz. Mivel sok orvos nem realizálja, hogy az aszpartam méreg és nem élelmiszer-kiegészítő szer, pácienseiknek olyan gyógyszereket adnak, melyek ezzel a droggal reagálnak. Ezért léphet fel pl. halál a szív leállása miatt. Ilyen cserehatások következtében megváltozik az agy kémiája és a topamin-szint, aminek idegrendszeri megbetegedések lehetnek a következményei.



Az aszpartamot sok élelmiszerbe belekeverik anélkül, hogy deklarálnák. Egyedül Amerikában 9000 ilyen terméket ismernek. A szklerózis multiplex járványszerűen szaporodik. A bőrtuberkulózis szintén nagyon elterjedt, különösen a Cola Light-ot fogyasztók körében.
Ha esetleg fizikailag megmagyarázhatatlanul gyengül, azonnal tegye le a diétás kólát. És ha még semmilyen reakciót nem észlelt, azon szerencsések közé tartozik, akik visszafordíthatatlan károsodások nélkül úszhatják meg az eddigi aszpartam-fogyasztást, már amennyiben egy életre elfelejti az ezzel édesített élelmiszereket.
Amennyiben valaki aszpartamot használ és ezzel egyidőben sok light terméket fogyaszt, a következő tünetek jelentkezhetnek: görcsök és merevségek, érzéketlen láb, szédülés, nyomottság, fejfájás, fülcsengés, fülzúgás, ízületi fájdalmak, depresszió, félelmek, érthetetlen beszéd, elmosódott látás, emlékezetvesztés. A legtöbb tünet az idegrendszerrel van kapcsolatban.

„Harc az Alzheimer – betegség ellen"
Aszpartam hatására az emberben szénhidrát utáni vágy alakul ki, mely elhízáshoz vezethet. Dr. H.  J. Roberts diabetes specialista és aszpartam-mérgezés szakértő könyvet írt „Harc az Alzheimer – betegség ellen" címmel, melyben kimutatja, hogy cukorbetegek számára az aszpartam különösen veszélyes. Az aszpartam lehetetlenné teszi a cukorszint kontrollját, minek következtében sok beteg emlékezetkiesésben szenved, kómába esik és meg is halhat. Alig jelent meg a piacon az aszpartam és váltotta ki a szaharint (ami hólyagrákot okoz!), sok esetet regisztráltak, ahol a betegek emlékezete veszett el, zavartak lettek és szinte megvakultak. A mániákus depresszió, félelembetegség, dührohamok, erőszakkitörések számának növekedése tapasztalható.
Ez a méreg 90 országban különféle néven van forgalomban! Feltételezhető, hogy minden olyan édes termék, mely cukormentesnek van deklarálva, alapanyagként aszpartamot tartalmaz. Az FDA-hoz mindössze néhány év alatt több mint tízezer ezzel kapcsolatos panaszbejelentés érkezett. Ennek ellenére az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal semmit nem tett annak érdekében, hogy tájékoztassa a közönséget, akik egyértelműnek gondolják azt, hogy ha egy termék agyon van reklámozva, az csakis egészséges lehet.

Az aszpartam-ellenesek elnöke szerint: „Az aszpartam az egyetlen olyan génmanipulált termék, amelyről tényleges bizonyítékaink vannak, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat."

Legyünk résen mindennel, ami „light", mert aki cukormentesen szeretne táplálkozni, lépten-nyomon csak aszpartamba botlik. Egyes termékeken E951-ként jelölik. Néhány tipikus termék, amit ezzel édesítenek: szénsavas és rostos üdítőital, joghurt, fagylalt, reggeli készítmények, pezsgőtabletta, sportital, gyerekvitamin(!), lekvár, szinte minden rágógumi, diabetikus termékek és maguk az édesítőszerek (kevés kivétellel): folyékony, tabletta, kristályos és por variációkban.



Természetes megoldás
Tudatos fogyasztóként meggondolandó a „light", cukormentes termékek fogyasztása. Édesítéshez használjunk inkább mézet, barnacukrot, amelyek az édes íz mellett hasznos ásványi anyagokkal táplálják szervezetünket. A diéták során pedig a fogyást a mérsékelt, egészséges táplálkozástól, a testmozgástól és ne a mesterséges édesítőszerektől várjuk.