A mai rohanó világban a hétköznapok során annyi káros hatás éri az embert (étkezéssel, levegőből, …stb.), hogy sokkal jobban figyelnünk kell az egészségünkre, mint akár 50 évvel ezelőtt. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Magyarország élen jár bizonyos betegségek tekintetében, és ha jobban belegondolunk, egyikünk sem szeretné ezeket az adatokat gyarapítani. Ebben nagy segítségünkre lehetnek a gyógyvizek.

A természetes gyógyvizek legfontosabb jellemzője, hogy káros mellékhatások nélkül fejtik ki kedvező hatásukat. Nemcsak gyógyítanak bizonyos betegségeket, hanem segítenek megőrizni, ill. visszanyerni egészségünket.

Egy pohár gyógyvíz elfogyasztásával nem csupán egy adott betegségre tudunk kedvezően hatni, hanem egyúttal építjük is egészségünket a szervezetbe juttatott egyéb ásványi anyagokkal.

Magyarország gyógyvíz nagyhatalom 

Ebből kiindulva szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy itt élünk, mégis úgy tűnik, hogy elmegyünk a saját szerencsénk mellett, hiszen nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem használjuk ki a természet által számunkra felkínált lehetőséget.

Ha azt mondjuk gyógyvíz, mindenkinek a fürdő gyógyvizek jutnak először az eszébe. Kevesen tudják, hogy vannak ivógyógyvizek is. Vannak, amelyeket csak a forrás helyén felépített ivókútból csordogálva próbálhatunk ki, de néhányukhoz palackozott formában közvetlen élőhelyünkön is hozzájuthatunk. Sokan kérdezik, hogy hol lehet kapni ezeket a gyógyvizeket. Nem ismerjük őket, pedig legtöbbünk nap, mint nap elmegy mellettük az élelmiszerboltokban, gyógynövényboltokban, gyógyszertárakban.



Nagyon felkapottak gyógyfürdőink, de legalább ilyen értékesek, ha nem értékesebbek az Európa szerte egyedülálló ivógyógyvizeink, amelyekről elfeledkeztünk, pedig van közöttük olyan is, ami már több mint 200 éve szolgálja egészségünket. Nincs olyan emésztőrendszeri betegség, amire a gyógyvizeink között ne találnánk megfelelő segítséget, de számos más problémára is megoldást nyújtanak.

A 18. században II. Rákóczi Ferenc hordóban húzatta maga után a gyógyvizet, a 19. század végén, 20. század elején pedig már világszerte ismertek voltak gyógyvizeink, de mára szinte elfelejtettük őket. Fedezzük hát fel újra ezeket a HUNGARIKUMOK-at, hogy egészségünk őrei lehessenek.

Vége a szorult helyzeteknek…

A székrekedés ma már népbetegség. Elképzelni sem tudjuk, hány ember életét keseríti meg, mert általában ezzel a panasszal a legtöbb beteg nem fordul orvoshoz. A heti kétszeri, vagy annál kevesebb székürítés esetén már székrekedésről beszélhetünk, aminek számos oka van, de leggyakrabban az élelmi rostokban szegény és elégtelen folyadékfogyasztással társuló táplálkozás, valamint a mozgásszegény életmód tehető felelőssé a panaszok és tünetek kialakulásáért. Tovább súlyosbítja a helyzetet, ha a székrekedés mellé aranyérbetegség is párosul, ami a végbél körüli vénák kitágulását jelenti. Ennek kialakulása a székrekedés következménye. A kitágult vénák begyulladhatnak, az aranyeres csomók berepedhetnek, mindez komoly fájdalommal jár, elsősorban székletürítéskor, de attól függetlenül is.

Ez azonban azok közé a témák közé tartozik, amik tabunak számítanak a társalgásban, pedig nem kellene, hogy egy olyan állapot miatt szenvedjünk, amire a hashajtó típusú gyógyvizek formájában kitűnő megoldás létezik.

A hashajtó típusú, szulfátos gyógyvizek, mint a Hunyadi János, Ferenc József, vagy a Mira legkézenfekvőbb hatása a székrekedés megszüntetése. Alkalmazhatók esetenkénti hashajtásra, illetve makacs székrekedés esetén kúraszerűen.

A gyógyvizek előnye a gyógyszerekkel szemben, hogy káros mellékhatások nélkül fejtik ki kedvező hatásukat, mindezt a hozzászokás veszélye nélkül, és nemcsak egy betegség vagy állapot kezelésére alkalmasak, hanem a bennük lévő sok egyéb mikro- és makroelemnek köszönhetően komplex módon hatnak szervezetünkre.

Hunyadi János gyógyvíz

A hashajtó gyógyvizek közöl a Hunyadi János gyógyvíz a legtöményebb, ami a legmakacsabb székrekedést is megszünteti, és emellett megelőzi a székrekedés okozta aranyerek kialakulását, ill. a székletrendezés által elősegíti gyógyulásukat. Csökkenti az epekőképződés kockázatát, és elősegíti a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Ha étkezések után fogyasztjuk, gátolja a zsírok és fehérjék felszívódását, ezért elhízás ellen is alkalmazható.
Egyszerre 2-3 dl-nyi mennyiségben fogyasztva hashajtó hatású, de napi 1-2 dl-nyi mennyiségű gyógyvíz több részletre elosztva segíti az emésztést, lágyítja a székletet, és nem okoz hasmenést.

 Ferenc József gyógyvíz

Kíméletes, ugyanakkor hatásos megoldást nyújt a Ferenc József természetes hashajtó gyógyvíz. Egyszerre 2-3 dl-nyi mennyiségben fogyasztva hashajtó hatású, de napi 1-2 dl-nyi mennyiségű gyógyvíz több részletre elosztva segíti az emésztést, lágyítja a székletet, és nem okoz hasmenést.

A Ferenc József gyógyvíz megszünteti a székrekedést, megelőzi a székrekedés okozta aranyér kialakulását, ill. a székletrendezés által elősegíti gyógyulásukat. Segíti az emésztést, csökkenti az epekőképződés kockázatát, elősegíti a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Étkezések után fogyasztva gátolja a zsírok és fehérjék felszívódását, ezért elhízás ellen is alkalmazható. Mindezt a hozzászokás veszélye nélkül. Ez a természetes gyógyvíz már többször bizonyított, hiszen közel 150 éve áll az egészségünk szolgálatában, és még mindig korszerű.

Mira glaubersós gyógyvíz

A gyógyvizeink közül legfiatalabbnak a Mira glaubersós gyógyvíz számít, amelyre az 1920-as évek elején Jászkarajenő határában, kutatás közben bukkantak rá, s ezután rövid időn belül megindult a gyógyvíztermelés. 

A gyógyvíz összetételét a nátriumszulfát (glaubersó) határozza meg, de tartalmaz konyhasót és magnéziumszulfátot (keserűsó) is. Hashajtó hatása a hashajtó típusú gyógyvizek között a legenyhébb, inkább csak lazítja a székletet és rendben tartja az emésztést. Ezt a gyógyvizet, mint az epebetegségek tipikus gyógyvizét ismerjük. Becslések szerint a lakosság mintegy húsz százaléka szenved különböző epebántalmakban. Az ő számukra nyújt nagy segítséget ez a gyógyvíz, ami nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem.

Fogyasztása ajánlott epepangás esetén, epehólyag gyulladás utókezelésére, epeműtétek után a normális epeműködés visszaállítására, epekövek kialakulásának megelőzésére. A legújabb orvosi vizsgálatok alapján pedig kifejezetten ajánlott a magas koleszterinszint csökkentésére. Az epebántalmak kezelésére naponta 1-2-szer 2-3 dl Mira víz elfogyasztása javasolt, a megelőzésre elegendő 1-2-szer 1 dl Mira víz naponta. A gyógyvíz elfogyasztása után mintegy 15 perc múlva az epehólyag összehúzódik és kiüríti magából a pangó epét, ami a vékonybélben elősegíti a zsiradékok emésztését és felszívódását. Ekkor megszűnnek a panaszok - a felfúvódás, puffadás, hasi fájdalom.

Azonban amellett, hogy az epebetegségek kiváló gyógymódja, eredményesen használható fogyókúra kiegészítőként is. A fogyókúra folyamán gyakran előforduló székrekedés megszűnik, az emésztés rendeződik a gyógyvíz rendszeres, kúraszerű alkalmazása esetén. Nagy előnye a fogyókúra során, hogy kedvezően befolyásolja az elhízás mellett megjelenő emelkedett vércukor és LDL koleszterinszintet. Fogyókúra estén 3x2 dl Mira víz elfogyasztása javasolt.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a gyógyvízek káros mellékhatások nélkül fejtik ki kedvező hatásukat, és nemcsak egy betegség vagy állapot kezelésére alkalmasak, hanem a bennük lévő sok egyéb mikro- és makroelemnek köszönhetően komplex módon hatnak szervezetünkre. Mindezt a hozzászokás veszélye nélkül.