Barátja, Huszár Bandi vigasztalta, közben elindultak a „Jobb, mint otthon” nevű kocsma felé.
Ballagtak, s közben elmélkedtek, mért vesznek el az istenadta tehetségek.
A kis Huszárt – pedig csak a fafaragásnak élt – annak idején beadták tanoncnak a dinamó üzem bicikli-pedálozó részlegébe, ahol máig is szolgált. Csak két év kihagyással, mikor nemzetgyalázásért kényszerdolgozott.
Pedig mindketten kivételes tehetséggel születtek. Igaz, Lajcsi csak később jött rá, hogy lángeszű mestere a villanyszerelésnek. Mikor mint elítélt szerb kém dolgozott a bányában, egy mester mellé osztották, aki mérőműszer hiányában ővele ellenőriztette, hogy áram alatt vannak-e a magasfeszültségű vezetékek.
Az első napon már tízszer csapta meg az áram, aminek mindegyike végzett volna egy falu lakosságával, de neki ez meg se kottyant. Ezért, mint kiváló vezető, kegyelmet kapott, és Sztálinvárosba kinevezték malterkeverőnek.
Ott találkozott gyerekkori pajtásával, Huszár Bandival, aki már szoknyás kora óta csak a fafaragásnak élt. Még beszélni se tudott, de kicsi bugylibicskájával olyan sípot faragott, amit a boltos árult cukorból. Konfirmálásra pedig remekelt magának egy schaffhauseni zsebórát. Azt pácolt juharfából faragta, mert az vízálló.
Lassan mendegéltek. Délben elértek a kocsmába, ahol az udvarban jól lehetett hűsölni a százéves gesztenyefa alatt. Bandi visszaadta Gölöncsér Lajcsinak a ládát, mert eddig ő cipelte.
– Egyáltalán mi van benne?
– Befogtam egy villámot. Tudod, hogy milyen vihar volt múltkor az éjjel, de szerencsésen elkaptam egy kisebbet, – evvel kinyitotta, hogy Bandi is belenézhessen.
– Azannya! Ki gondolná? – álmélkodott, mert a láda tele volt drótokkal, dobozokkal és egy kis acélkazetta is volt a jobb sarokba rögzítve, amin egy csatlakozó vége látszott.
– Ott van a szíve! Kicsire zsugorítottam a hely miatt. Ha oda a konnektorba bedugsz egy vezetéket, annyi áramot kapsz, amennyit akarsz. Várjál, lerajzolom neked, hogyan is működik.
Éppen akkor libbent oda a szépkorú kocsmárosné, akit egyébként Szende Rózsinak hívtak. Minden férfi ismerte és becsülte, mert néhányan, még mint pelyhes állú legénykék pengőt loptak otthonról, hogy megláthassák, mit hord Rózsika a lába töviben. De Bandi már rég nem volt kíváncsi, csak két liter bort, papírt és ceruzát rendelt. Miután Rózsi kihozta a párás üvegeket, ittak egyet, majd mire kiürült az első üveg, a rajz is kész lett.
– Na mármost; így szabályozhatod az áram erejét. Tehát beállíthatod egy olvasólámpára is, vagy ha Dunántúl teljes világítását akarod, az is mindegy neki – mosolygott büszkén Lajcsi Bandira.
– Aztán Bandikám, kérlek, jó lenne, ha faragnál egy ládát a villámotthonnak. A tetejére meg egy mosolygó turulmadarat.
–Meglesz! – harsogta Bandi, hogy néhányan odanéztek.
– De én is készítettem egy csodát! Nem fogod elhinni! Somogyi tölgyből faragtam egy komputert! Áron gyerek, a Borcsay lelkész keresztfia, szétszedte nekem az övét, én meg egy év alatt lemásoltam. Elhiheted, hogy még ráment öt hónapom, míg készen lett az új. De végre kifaragtam az egészet a legapróbb alkatrészig. Igaz, hogy gyengül a szemem, de Grünwald órás adott egy nagyítót, s avval a csipszeket meg a processzorokat is kidolgoztam. Barázdákat vágtam bele, hogy az adatok mehessenek két irányba. Összerakni aztán már csak gyerekjáték volt. Még rovarirtóval is beszórtam az egész masinát, mert mondták, az kell a vírusok ellen.
– És működni fog? – kérdezte Lajcsi kíváncsian.
– Hát az a masina, amiről lenéztem, az működött, akkor az enyém is – mosolygott magabiztosan Huszár.
– Viszont kellenének még drótok is hozzá Lajcsikám, mert rafia nem jó. Mindegy, hogy milyen vastag, csak vezesse az áramot. Ha áthozod, én megmutatom, hogy hova kell forrasztanod a meghajtókat.
Közben teltek az órák, újabb és újabb üveg bort rendeltek; fogyott a papír is, mert nem győzték a terveket, ötleteket lerajzolni.
Koraestére kidolgozták a legapróbb részletekig a tökéletes módosításokat. Mikor kifizették Bözsinek a két liter bort és a négy felest, fáradtan, de boldogan hazanótáztak.
Ahogy hajnalra kialudták magukat, egész nap szereltek. Használt villanykörtéket aggattak a fákra és az udvarkerítésre. A háztetőre pedig egy világháborúból maradt légvédelmi fényszórót is rögzítettek. Áron még egy gramofont is hozott ajándékba. Másnap lesz Lajcsi hatvanadik születésnapja, és egy igazi meglepetéssel akarják megünnepelni.
Még alig pirkadt, mikor Borcsay plébános úr adott egy öreg, fekete-fehér monitort .
Este a megszokott, békés csendbe burkolózott a falu. Pontosan kilenckor az ország egy bizonyos, titkos helyén - ahol még a vécéajtók is csak kódszámmal nyílnak - a szuperagyú vezérlő előtt az ügyeletes tiszt döbbenten olvasott egy beérkezett nem rejtjelezett üzenetet. Először csak valami hülye viccnek vélte. Az egyszerű szöveg különben így hangzott:
„Lajcsinak születésnapja van, ezért tiszteletére ma huszonkét órától számítva, öt percre kivilágítjuk a Balatont. Kérjük a légtérbe berepülő harci- és polgári repülőgépek pilótáit, hogy tegyék fel a napszemüveget.
Aláírás: Éjjen Lajcsi!”
Este aztán megkezdődött a csoda! Bandi másodpercnyi pontossággal este tízkor lenyomott egy kapcsolót a ládán, és hirtelen az egész vidék fényárban úszott. A Balaton vize felett az ég szikrázó kékben ragyogott, mintha éppen levesmarsra kongatott volna a déli harangszó.
De előtte az email vételekor a szakemberek százai lázas izgalommal próbálták azonosítani a számítógépet, ahonnan az ominózus üzenet jött, és persze annak küldőjét is. Néhány specialistát rögtön szanatóriumba szállítottak, és amikor befutott egy újabb üzenet: – na! Mit szóltok hozzá bubik? –, a kutatócsoport főnöke és professzora a mikroelektronikának sírógörcsöt kapott, majd hirtelenjében két lábbal ugrált a széjjeltépett diplomáján. Az se segített.
Eredménytelenül tértek vissza a vadászgépek is, mert mire felszálltak a légtérbe bemérni a fényforrást, már újra sötét lett. A Tó felett rekedt vízimadarak is csak vakrepülésben találtak haza.
Eközben a falu apraja-nagyja Lajcsiék kivilágított háza előtt gyülekezett. Szeretettel gratuláltak a csodás találmányhoz a két öregnek, és persze Lajcsi születésnapjához is.
A polgármester, Marcali Gyuri, hordót gurított az udvarba, hogy mindannyian ihassanak a falu hőseire. Egy korty után Marcali behívta őket a tisztaszobába egy kis pálinkázásra. Később Lajcsi kiment a plébánosért, és bekérette tanácskozni. A polgármester rögtön megkérdezte a papot, hogy mit javasol, és mi most a legfontosabb teendő?
Borcsay megfontoltan válaszolt. Ő úgy gondolja, hogy csak órák kérdése és elszabadul a pokol. Dollár milliárdokkal fogják egymást licitálni a világcégek, hogy övék legyen a két gyártmány. A nagyhatalmak is beszállnak; ők persze mindent akarnak. Mivel az erkölcs és humanizmus a technika fejlődésével egyenes arányban rohan visszafelé a kőkorszakban elfogadott általános etikai normákhoz, ezért rövid időn belül egy maroknyi csoport lenne a világ zsarnok ura.
Még ő is gyarló; az első pillanatban már nagyobb templomot álmodott a falunak.
A polgármester letette a poharát, és azt mondta, hogy szerinte jelenleg a találmány meghaladja az elképzelés határát, mert évezredeket előreugrott, ezért sohasem szabad a két csodatalálmányt a világ kezébe adni. De azért ki kell használni a pillanatot. Mondjuk, jó pénzért belenézhetnének, hogy legyen elég vagyon kórházra, munkahelyre az állásnélkülieknek, a forrás kiépítésére, de folytathatná még napestig. A szerkentyűket meg biztonság kedvéért legjobb, ha átvinnék a lelkészhez. Persze lehet, párszor még demonstrálni kell, hogy lássák, tényleg működőképesek. Már az is milliókat hozna a helyi „Elkeseredés Mezőgazda Bank” pénztárába.
Még sokáig tanakodtak zárt ajtók mögött, míg végül megelégedetten kimentek egy fröccsre a hordóhoz. Az udvarban ezalatt nótázott a nép és fogyott a bor. Mikor megjött Sárihegyi Jancsi és zenekara két hordó borral, akiket a Lóki csárda tulajdonosa küldött, a népség táncra is perdült.
Na! Jó ideig ezek voltak még az utolsó békés percek a portán.
Még le se tették az üres poharakat, mikor kommandósok érkeztek sikoltozó dzsipekkel és körülfogták az udvart, majd tanácstalanul ácsorogtak, hogy most mit csináljanak? A nagy sietségben ugyanis nem kaptak a továbbiakra parancsot. Egy darabig bámészkodtak, de azért ottmaradtak a rendet fenntartani; ami eddig is megvolt nélkülük.
A polgármester elmagyarázta a parancsnoknak, hogy Gölöncsér bácsi születésnapját ünneplik, és hivatalos helyre Huszár Bandi időben bejelentette a fényjátékot. Borcsai atya is megerősítette. Erre aztán a katonák is beálltak a gratulánsok közé iszogatni.
Hajnalra már nemzetközi Tv-stábok tanyáztak a faluban, és a tudósítók ezrei falkában kóboroltak az utcákon anyagot gyűjteni. Végén már nem maradt olyan lélek, akiről nem készítettek volna legalább egy félflekknyi anyagot.
Erre a hatóságok az egész környéket lezárták. Így történt, hogy a – „Mit irtunk nektek ma?” – megyei lap főszerkesztője is kívül rekedt. Pedig este még átszóltak neki, hogy este tízkor olyan világos lesz a Balaton fölött, mint nappal; ő erre csúnyán káromkodott, hogy kivel játsszanak, pedig nyelvész volt. Reggelre a világlapok már szétkürtölték a szenzációt. A Tv adók élő adásban közvetítettek a Huszár portáról. Hajnalra az egész országban ismert volt már a két öreg, mint az emberiség két legnagyobb feltalálója.
Délelőtt rögtönzött sajtóértekezletet tartottak. Bandi elmondta, hogy fából faragott egy komputert, amivel tegnap este sikeresen bemutatkozott. A masinája, ha akar, kapcsolatba léphet akármelyik számítógéppel a világon, és tanácsokat is tud neki adni. Utána Lajcsi ecsetelte egyszerű szavakkal – mert csak úgy tudott –, hogy a múltkor mikor az a vihar dühöngött a falu felett, sikeresen befogott egy kisebb villámot a ládába, ami áldás a világnak, mert ez ingyenes, tiszta és örök energia a népnek; és ha Bandi eszkábál neki vastagabb ládát, akkor, ha az Úrnak is tetszetős, elkaphatja a legerősebb istennyilát is. És evvel befejezi, mert nagyon szomjas. Hozzátette, még mielőtt elfelejti, további információt Banditól vásárolhatnak sorszámmal. Az százezer dollárért átvehető Marcali polgármester úrnál.
Ebéd utánra már az összes sorszám elkelt, s Lajcsi se adta olcsón a felvilágosítást.
Közben az „Elkeseredés Mezőgazda Bank” kihelyezett fiókja teljes kapacitással működött. A fiókvezető délutánra a létszámot Lajcsi javaslatára megerősítette, mert nagy összegű átutalásokra számít tizenhét óra felé. A bank az egyik számítógépét kihelyezte egy munkacsoporttal a demonstrációhoz, hogy mindenki meggyőződhessen arról, hogy az összeg beérkezett-e.
Röviddel öt előtt harmincegy kiválasztott sorszámtulajdonos összegyűlt a pajtába. Lajcsi vezetékkel áramot adott Bandi gépének. Az érintettek izgatottan meredtek a monitorra, mert most rögtön eldől a számítógép képessége. A résztvevők egyenként bemondták a bank és a saját nevüket, az összeget, s láthatták, ahogy a kihelyezett bank számítógépén feltűnik a jóváírt összeg. Aztán hatan megsimogathatták a gépet, amikor a bankos bólintott; - a simogatás is pénzbe került. Majd négyen filmre vehették a tranzakciót, miután az „Elkeseredés” cégvezetője kéjesen mosolyogva okét bólintott. Evvel a demonstrációt befejezettnek tekintették.
A Gölöncsér villámerőmű este tizenegytől éjfélig nappali fényt szolgáltatott ajándékba Budapest, Kiskunlacháza és Paks háromszögbe. Dacára, hogy az atomerőmű orvul feltöltötte magát négy évre tartalékkal, még ezt is bírta a Huszárfajta villámenergia.
Másnap reggel megdöbbenve vette a világ a hírt, hogy a két öreg mindkét találmányt megsemmisítette. A fakomputer még az éjjel szétküldte az egész világnak utolsó üzenetként, hogy ő csak véletlenül sikerült. Mert ki hallott már olyan hülyeséget, hogy fából számítógépet lehet készíteni? De azért csak próbálgassák...
*
Az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. Igaz a faluból kisváros lett, kórház is épült. Marcali polgármester úr az irodáját kiegészítette egy új íróasztallal és egy titkárnővel, akit feleségül vett. Első és utolsó ténykedése az volt, hogy nyugdíjba vonult a nászút előtt.
Borcsay tisztelendő úrral meg személyesen fogott kezet a püspöke. Mondják, hogy a főpap azért jobban sáfárkodott volna az Úr ajándékával…
A Dinamó céget a város megvette és egy szállodát épített helyére, mert a két feltaláló révén fellendült az idegenforgalom. Kence urat, a volt főnököt erősen leszázalékolták, mert miután megtudta, hogy éppen neki akarta Gölöncsér Lajcsi a faládát megmutatni - mire ő kirúgta –, egy kicsit meghibbant. Naphosszat az utcán kódorgott, és spárgán egy ócska biciklidinamót húzott maga után. Az „Elkeseredés Mezőgazda Bank” nevet változtatott, mert az új jobban illett a városi ranghoz. Most a táblán az „Aranykakas és Vidéke Bank” áll.
Gölöncsér Lajcsi felhagyott a villámokkal az utolsó akció óta. Mert ahogy kikapcsolta éjjel az áramszolgáltatást, s a sötétben elővette a zseblámpáját, a négyvoltos elem erősen megrázta, hogy rosszul lett. Valószínű, a sokéves feszültség a bányában mostanára bosszulta meg magát. Azóta odahaza már csak petróleumlámpával világít. Esténként átballag Bandihoz, elnézegeti, ahogy barátja fából rugókat és fogaskerekeket farag a javításra váró öreg órákhoz. Gölöncsér Lajcsi, Huszár Bandi és a pap, közösen óriási összegeket küldtek szét névtelenül jótékony egyházi s más szervezetek támogatására.
De a világon fikarcnyival se lett kisebb a szenvedés. Persze nem lett kisebb a fegyvergyárak forgalma sem.
– A világnak az Isten pénze se lenne elég – mondta Borcsai atya egyik este, miután kikapcsolta a hírek után a rádiót.
– Hát nem volt igazam, hogy nem adtuk el a találmányt? – tette hozzá, csak úgy maga elé. Gölöncsér Lajcsi válasz helyett ráköszöntette a poharat. A fafaragó meg csak Kence urat nézte, ahogyan vigyorogva bólogat.
Kisslaki László
Takács Zoltán festőművész illusztrációi
