A szociológusban Ray Oldenburg már az 1980-as években leírta ezt a jelenséget, és elnevezte harmadik helynek. Az első hely az otthonunk, a második a munkahelyünk, a harmadik pedig az, ahol emberekkel találkozunk, beszélgetünk, vagy csak ülünk csendben, miközben élet zajlik körülöttünk. Régen ez volt a kávéház, a kocsma, a könyvtár, a piactér. Ma ezek a helyek vagy eltűntek, vagy átalakultak fogyasztásra épülő terekké, ahol csak akkor maradhatunk, ha fizetünk.

Miért van szükségünk egy harmadik helyre?

Az emberek társas lények vagyunk, de nem minden kapcsolatnak kell intim vagy célorientált lennie. Szükségünk van arra is, hogy laza, könnyed emberi jelenlétben legyünk, anélkül hogy elvárás vagy kötelezettség lenne. A harmadik hely pont ezt adja meg. Nem kell ott teljesítenünk, nem kell mosolyognunk, ha nem akarunk, de körülöttünk élő közösség van.

Amikor rendszeresen látogatunk egy ilyen helyet, ismerős arcok jelennek meg. Nem feltétlenül barátok, de ismerősök, akikkel bólingatunk, néha beszélgetünk. Ez a fajta passzív közösségi kapcsolat csökkenti a magányérzetet, még akkor is, ha nem beszélünk senkivel. Látjuk, hogy másoknak is van életük, vannak gondjaik, örömük, és ez visszahelyezi a saját létezésünket egy nagyobb kontextusba.

A kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek, akiknek van egy rendszeresen látogatott harmadik helyük, kevésbé hajlamosak a depresszióra és a társadalmi elszigeteltségre. Egyszerűen azért, mert a mindennapi rituálék és az ismétlődő emberi találkozások biztonságot adnak. Tudjuk, hogy van hova mennünk, ha magányosak vagyunk, és nem kell ehhez tervet készíteni vagy valakit behívni.

Mi történt a régi helyekkel?

A magyar kávéházi kultúra mára szinte eltűnt. Régen lehetett ülni órákat egy kávé mellett, írni, olvasni, vitatkozni. Ma a legtöbb kávézó gyors forgalomra van kitalálva. A bútorzat kényelmetlen, a zene hangos, és érezni, hogy elvárás a folyamatos fogyasztás. Még ha el is engedik, hogy sokáig üljünk, valahogy kellemetlen a helyzet, mintha nem oda való lennénk.

A könyvtárak sok helyen még mindig ingyenesek és csendesek, de a legtöbb ember csak akkor megy be, ha konkrét célja van. Ráadásul sok kisebb településen bezártak a könyvtárak, vagy csak heti néhány órában vannak nyitva.

A kocsmák és kis közösségi terek is átalakultak. Vagy túl zajos, túl drága lett, vagy épp bezárt. A fogyasztói társadalom minden teret pénzforgalomhoz kötött, és aki nem tud vagy nem akar sokat költeni, az kiszorul.

Hol találjuk meg ma a harmadik helyet?

Nézzük meg, milyen lehetőségek léteznek még, ha valaki szeretne kilépni a négy fal közül anélkül, hogy sokat kellene költenie.

Közösségi kertek és parkok évszakonként változó lehetőséget adnak. Tavasszal és nyáron sokan kiülnek, és bár nem mindig beszélünk másokkal, mégis közösségben vagyunk. Vannak városokban kialakított közösségi kertek, ahol együtt gondozhatjuk a növényeket, és közben beszélgethetünk.

Könyvtárak és közösségi házak még mindig ingyenesek sok helyen. Érdemes megnézni, hogy a környéken van-e olyan könyvtár, ahol kényelmes ülőhelyek vannak, és tolerálják, ha valaki hosszabban elidőzik. Sok helyen vannak rendezvények is, például klubok, felolvasások, amelyek remek alkalom a találkozásra.

Tornatermek és edzőtermek nyilvános részei is működhetnek harmadik helyként. Nem a súlyzós részről van szó, hanem például egy uszoda mellett lévő váróról, vagy egy sportpályáról, ahol lehet ülni és nézni másokat.

Kis helyi üzletek, például péksütemény boltok, kis piacok, ahol nem várják el, hogy sokat költsünk. Van, ahol lehet állni egy kávéval, beszélgetni az eladóval vagy más vásárlókkal, és nem kell sietni.

Mit tehetünk, ha nincs ilyen hely a közelben?

Ha úgy érezzük, hogy a környezetünkben nincs elérhető harmadik hely, akkor érdemes lehet létrehozni egyet. Ez nem olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik. Elég lehet egy lakótelepipad, ahol rendszeresen leülünk, vagy egy sarki játszótér, ahova gyakran kimegyünk.

Vannak informális Facebook csoportok vagy helyi fórumok, ahol az emberek közös sétákra vagy kávézásra szerveződnek. Nem kell nagy közösséget alapítani, elég, ha néhány ember rendszeresen találkozik ugyanazon a helyen ugyanabban az időben.

A lényeg az ismétlődés és a nyitottság. Ha minden szombaton reggel ugyanabba a parkba megyünk, előbb-utóbb ismerős arcokat fogunk látni. És ha nyitottak vagyunk egy rövid beszélgetésre, könnyed kapcsolatok alakulhatnak ki.

Miért nem elég a közösségi média?

Sokan azt gondolják, hogy az online terek helyettesíthetik a fizikai közösségi helyeket. De a digitális jelenlét nem ugyanaz, mint a fizikai. Az emberi kapcsolatokhoz szükség van testbeszédre, szemkontaktusra, spontán nevetésre és csendre is. Ezek mind hiányoznak az online világból.

Amikor egy kávézóban vagy parkban ülünk, akkor passzívan is részesei vagyunk egy közösségnek. Halljuk mások nevetését, látjuk a gesztusaikat, érezzük a tér hangulatát. Ez mind olyan inger, ami megnyugtatja az idegrendszerünket. Az online terek ezzel szemben gyakran szorongást keltenek, mert állandóan figyelni kell, értékelni, reagálni.

Nem luxus, hanem alapszükséglet

A harmadik hely nem szórakozás vagy kényelem kérdése. Alapvető emberi szükséglet, hogy valahol otthonosnak érezzük magunkat azon kívül, ahol alszunk vagy dolgozunk. Ha ezt hosszú távon nélkülözzük, az magányhoz, kiégéshez és izolációhoz vezethet.

Érdemes tudatosan keresni azt a helyet, ahol jól érezzük magunkat anélkül, hogy teljesítenünk kellene. Ahol nem számít, hogy milyen ruhában vagyunk, mennyit keresünk, vagy mit csináltunk aznap. Ahol egyszerűen csak lehetünk, emberek között.