Évezredeken át az ember a túléléséhez szükséges cukrot olyan anyagokban találta meg, mint a természet adta gyümölcsök és egyéb növények, vagy a méhek által gyűjtött méz.
Az édes íz iránti érzékenység veleszületett és univerzális tulajdonság. A magzat már nagyon korán felismeri ezt az örömet okozó ízt, sőt ezt az érzést az anyatej fogyasztásakor a táplálkozáshoz köti. Ezen kívül az édes íz fiziológiai szükséglet is: a vérben lévő cukor létszükséglet.
A nyelv ízlelőbimbói érzékelik az édes molekulákat, majd továbbítják az agynak az öröm és megelégedettség jelét, amelyhez a jutalom fogalma is társul.


Az Egyesült Államokban végzett archeológiai és táplálkozástudományi, valamint a Franciaországban, a Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (Centre National de la Recherche Scientifique) által, az őskori ember táplálkozásáról végzett kutatások azt támasztották alá, hogy az őskori emberek igen jó egészségnek örvendtek: nem voltak angolkórosak, nem ismerték az elhízást, sem a kalciumhiányt, amely a csontritkulást okozza. A megkövesedett ürülék elemzésekor, amelyet a világ különböző pontjain lévő őskori barlangokban találtak (Dél-Amerika, Afrika) azt mutatták ki, hogy őseink sokkal több rostban gazdag növényt fogyasztottak (gumókat, agávét, cikóriát, hagymát) valamint fruktózban, nevezetesen inulinban gazdag gyümölcsöket. Ez utóbbi szabályozza a mérgező növények fogyasztásakor keletkező toxikus hatást, de elősegítette emellett az egészséges bélflóra kialakulását is. A szakemberek szerint nagy mennyiségű (körülbelül napi 135 gramm) inulin típusú fruktánt fogyasztottak. Ebben az időben az ösztönök meghatározó szereppel bírtak.