Ez a betegség az életkor előreheladásával nő, míg az 55-64 évesek 12,2 %-a, addig a 70 év felettiek 29,7 %-a érintett. Látásunk romlásába már beletörődtünk, szemüveget viselünk és elfogadtuk, hogy időről időre erőssebbre kell cserélni a lencsét.

Mit tehetünk ellene?

A makula, vagy más néven sárgafolt a szem látóideghártyájának egy ujjbegynyi területe, mely az éleslátásért felelős. Ez az a része a retinának, melynek köszönhetően jól látjuk a betűket, képeket vagy arcokat. A retinán található sárgafoltban élettanilag nagy koncentrációban van jelen lutein és a zeaxantin. Számos kutatás bebizonyította az elfogyasztott lutein mennyisége és a makulában található luteinmennyiség közötti kapcsolatot. Kutatások azt is megmutatták, hogy a makula pigmentálásának növelése csökkenti az időskori látásromlás és a makuladeneráció esélyeit. Ezek okozzák a leggyakoribb szembetegségeket és a látásvesztést.

A lutein a zeaxantinnal együtt szűrőt alkot a recehártya azon részén, amely a részletes látásért felelős, meggátolva a kék fényt és az erős fény által okozott homályosságot, ezáltal növelve a szem ellenállóképességét az erős fényekkel szemben. Ez különösen fontos, ha szemünk intenzív fénynek van kitéve, például napsütésnek, villanó fényeknek vagy vakító fényszóróknak az éjszaka során. Az elvégzett vizsgálatok alapján azt is megállapították, hogy a lutein további egészségügyi előnyöket biztosít a bőr számára is.
A lutein és a zeaxantin javítani képes a retina működését és a látás élességét, így sokkal jobban láthatjuk a színeket és a formákat is.
Luteinben és zeaxantinban gazdag táplálékok a zöld leveles zöldségek, mint például a kelkáposzta, a spenót és brokkoli. További karotinoidforrások: borsó, sárgarépa, tojás és kukorica napi fogyasztása vagy megfelelő étrendkiegészítő hatásos lehet a problémára.
Van még néhány fontos hatóanyag, amelyek javítják a látást. Az első kutatást, mely a fekete bodza kivonat (antocianin) látásra gyakorolt hatását vizsgálta, egy francia kutató végezte a Királyi Légierő pilótáinak a közreműködésével a II. Világháborúban. A bodza-kivonat adása azt eredményezte, hogy javult az éjszakai látás erőssége, gyorsabb lett a sötéthez való alkalmazkodás és gyorsabban helyreállt az éleslátás vakító fény után. A későbbi tanulmányok ezt igazolták is.

Az astaxanthin, ami a flamingók és a lazac színét is adja, javítja a szem működését, fontos a sugártest regenerációjához, így csökkentve a szemfáradtságot, amelyet minden nap jelentősen megtapasztalhatunk a monitorok, a nem megfelelő világítás, a környezetszennyezés, az UV-sugárzás, valamint az esetleges látási rendellenességek következtében.  Javíthatja a szem alkalmazkodó vagy fókuszváltási érzékenységét.

Több klinikai vizsgálat is igazolta, hogy az emelkedett vér lutein- és zeaxantin szintjének emelése csökkenti a szürkehályog kockázatát is. 
Mivel a lutein és a zeaxantin átjuthat a vér-agy gáton, és felhalmozódhatnak az agyban, bevitelük várhatóan gátolja az agyi betegségek kialakulását és javítja a kognitív funkciókat 
Például egy egészséges nők körében végzett randomizált kettős-vak, placebo-kontrollos vizsgálat kimutatta, hogy az étrendi lutein a bőr fényvédő képességének mutatója, a minimális erythema dózis jelentős növekedését eredményezte.

Mit tehetünk még szemünk egészségének  védelme érdekében?

Az alkoholfogyasztás és a dohányzás sokat ront a szembetegségek kialakulása esetén is, sajnos a felszabadult szabad gyökök, melyeket az emberi szervezetben az oxidatív stressz kialakulását okozzák, számtalan betegségért felelnek. Ezért célszerű kerülni a dohányzást és csökkenteni az alkohol fogyasztását.

Az Eye Balance egy nem mindennapi, egyedülálló összetételű szemvitamin, amely az E-vitamin, a cink és az A-vitamin mellett astaxanthinnal, luteinnel, fekete bodza- és körömvirág kivonattal támogatja kiemelkedő módon a szemek egészségét és a látás minőségét.

Eye Balance szemvitamint keresse a webáruházunkban:

www.life-balance.hu