A kutatás megdöbbentő eredménye szerint egyetlen elszívott cigaretta átlagosan 20 perccel rövidíti meg az ember életét. Ez azt jelenti, hogy egy teljes doboz cigaretta elszívása már közel hét órányi élettartam-veszteséget okoz.

„Az emberek általában tisztában vannak azzal, hogy káros a dohányzás, de annak mértékét már hajlamosak alábecsülni” – hangsúlyozza Dr. Sarah Jackson, az UCL alkohol- és dohány kutatócsoportjának vezető munkatársa.

A statisztikák riasztóak: egy átlagos, rendszeres dohányos akár tíz évvel korábban halhat meg, mint nemdohányzó társai. A kutatók konkrét számításokat is végeztek: ha egy napi 10 szálat, azaz féldoboznyi cigarettát elszívó személy 2025 januárjában lette volna a cigarettát, már az első héten egy teljes életnapot nyert volna vissza. Ez február elejére egy hétre, augusztus közepére pedig már egy teljes hónapra növekedett volna, 2025 végére pedig akár 50 többletnapot is jelenthetne.

A dohányzás továbbra is a világ egyik vezető, ugyanakkor megelőzhető haláloka. Csak az Egyesült Királyságban évente mintegy 80 000 haláleset írható a számlájára, és Angliában a rákos halálesetek negyedét okozza közvetlenül a dohányzás. A hosszú távon dohányzó emberek akár kétharmada idő előtt veszti életét e káros szenvedély miatt.

„A dohányzás abbahagyása minden életkorban előnyös, de minél hamarabb szánja rá magát valaki a leszokásra, annál hosszabb és egészségesebb életre számíthat” – összegzik a kutatók. Ez az új tanulmány minden eddiginél erősebb érveket szolgáltat a leszokás mellett, hiszen most már napra, sőt percre pontosan látható, mennyi életet nyerhetünk a cigaretta elhagyásával.