Három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban, az ezalatt az idő alatt elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig is terjedhet a becslés szerint. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt akár egy tonna mikroműanyagot is lenyelhetnek. Kutatók úgy vélik, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor naponta akár 150 millió mikroműanyag-részecske is kerülhet a bálnák tápcsatornájába.


A tanulmány elkészítéséhez a kutatók Kalifornia parti vizeiből vett mintákat használtak fel, de hangsúlyozták, hogy a világ más részein – például az Északi- és a Földközi-tengerben, valamint a délkelet-ázsiai országok közelében található vizekben – ennél sokkal nagyobb lehet a műanyagszennyezés. A bálnák főként 50-250 méteres mélységben táplálkoztak, ahol a legtöbb mikroműanyag is található.
A kutatók a sziláscetek közé tartozó kék bálna, közönséges barázdásbálna, valamint hosszúszárnyú bálna mikroműanyag-fogyasztására készítettek becsléseket. Ezek a bálnák apró állatokkal táplálkoznak, amelyeket a szájpadlásuk széléről lógó szarulemezek, a szilák segítségével szűrnek ki a vízből.
A vizsgált fajok által elfogyasztott mikroműanyag-részecskék jelentős része nem a vízben, hanem a megevett planktonokban és halakban található.
A mikroműanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, korábbi kutatások a bálnazsírban is azonosították már ezeket a szennyeződéseket, de egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen hatása van a mikroműanyagoknak a bálnák egészségére.

 „Ez egy szomorú történet a bálnákról, de egyben rólunk is szól” – mondta Matthew Savoca, a Stanford Egyetem kutatója - „Legyen szó tőkehalról, lazacról vagy más halakról, ők ugyanezeket a halakat fogyasztják, amiket mi is”

A mikroműanyagok ma már gyakorlatilag az egész bolygón – a Mount Everest csúcsától az óceánok legmélyéig – mindenhol megtalálhatóak. Kutatások legalább 1500 vadon élő fajban bukkantak már műanyagrészecskékre. Az emberi szervezetbe az elfogyasztott élelmiszeren és vízen, valamint a belélegzett levegőn keresztül juthatnak be mikroműanyagok.  Kiimutatták már, hogy ezek a részecskék már az emberi véráramba is bekerültek.