Óriási környezeti katasztrófát okozhat

Felrobbanhat és órási környezeti katasztrófát okozhat a jemeni partoknál 2015 óta elhagyatottan veszteglő olajszállító hajó, amelynek tartályaiban csaknem 1,1 millió hordó nyersanyag van. Szakértők szerint mivel a hajó nem üzemel, a tartályokban lévő úgynevezett inert gázok (biztonsági gázok) - amelyeket a nyersolajból elillanó robbanékony gázok felgyülemlését gátolják - idővel elszivárognak, ami katasztrofális robbanáshoz vezethet, majd súlyos környezetszennyezést okozhat. A magas páratartalom és a korrózió is veszélyt jelent.

Mark Lowcock, az OCHA vezetőjeaz ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azt mondta, hogy az OCHA vizsgálócsoportot szeretett volna küldeni a ellenőrzése alatt álló helyszínre, de nem tudta megszerezni az ehhez szükséges engedélyeket.
A SAFER nevű olajszállító hajó a Vörös-tenger partjainál fekvő Rász Ísza kikötőjétől nem messze vesztegel, a térség a nemzetközileg elismert jemeni kormány ellen lázadó húszik ellenőrzése alatt áll. Lowcock azzal vádolta az Irán által támogatott milíciákat, hogy szándékosan késleltetik a helyezet felmérését, holott tavaly ők maguk fordultak az ENSZ-hez segítségért az ügyben.


A lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió szerint a húszik azt követelik az ENSZ-től, hogy a vizsgálócsoport beengedéséért cserébe eladhassák a tankerben tárolt olajat, de ez az ellenük bevezetett nemzetközi szankciók miatt nem lehetséges.
Lowcock korábban is többször felhívta a figyelmet arra, hogy ha a tanker megreped vagy felrobban, a Vörös-tenger part menti része széles sávban szennyeződik majd, az évszaktól és a vízállástól függően pedig a kiömlött olaj az Adeni-öbölnél lévő Báb el-Mandeb-szorostól egészen a Szuezi-csatornáig, sőt, akár a Hormuzi-szorosig is terjedhet.

'A képzeletükre bízom, milyen károkkal járna egy ilyen katasztrófa a környezetre, a hajózási útvonalra és a világgazdaságra nézve' - tette hozzá Lowcock.

A tanker ügyében levelet írt az ENSZ-nek a jemeni kormány is, ebben ők is aggodalmukat fejezték ki a tankerhajó állapota miatt.
A hajó a polgárháborút megelőzően a jemeni állami olajvállalat tulajdonában állt. A tartályaiban lévő olaj értéke akár a 60 millió dollárt (körülbelül 17 milliárd forint) is meghaladhatja.
Az 1900 kilométer hosszú Vörös-tenger több száz halfajnak ad otthont, tengeri ökoszisztémája pedig különösen érzékeny.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!