Aranyhalak úszkálnak az akvárium zöld növényei között. Pirosak, narancssárgák, tarka foltokkal díszesek. Nemcsak akváriumban lehet tartani őket, hanem – őshazájának, Kínának mintájára – nagyobb méretű porcelán-, műkő, vagy akár műanyag tálakban is, ahol felülről nézve vehetjük őket szemügyre. Az aranyhalfajták kitenyésztésekor az üvegtartályok – melyekben oldalról lehet látni a halakat – még ismeretlenek voltak, ezért a nemesítők azon igyekeztek, hogy a halak elsősorban felülről nézve legyenek mutatósak. Az aranyhalhoz hasonló, ám nála sokkal nagyobb díszpontyok, azaz koipontyok pedig kerti tavacskákba valók.

Ősszel, télen az emberek egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, beszorulnak a fűtött szobákba. De sokukban ilyenkor is él a vágy, hogy természeti környezet vegye őket körül. Kis élősarkot létesítenek tehát, melynek a cserepes növényeken kívül kitűnő alkotórészük lehetnek a halak is. Akinek nincs ideje halaival sokat törődni, az legjobban teszi, ha a szokásos, akváriumi trópusi díszhalak helyett aranyhalakat tart. Ők nem igényelnek bonyolult vízkémiai műveleteket, nem kell vizüket fűteni, sőt ha nem népesítjük túl medencéjüket, akkor még levegőztetésről sem kell gondoskodni. Fűteni azért nem kell az aranyhaltartó edényt, mert e hal őse, az ezüstkárász, mérsékelt égövi élőlény, szellőztetni pedig azért nem kell feltétlenül, mert ez az aranyhalős egyszersmind kis oxigénigényű, s ezt a tulajdonságát átörökölték mai leszármazottai is. Még akvárium sem kell föltétlenül az aranyhaltartás céljára, ez a hal megelégszik a nagyobb méretű, kerámiából vagy más anyagból készült, vízzel teli tállal is, mint medencével, melyben felülről látható – ugyanis régi kitenyésztői, a több mint ezer évvel ezelőtti kínaiak, nem ismerték még az üveget, és így arra törekedtek, hogy haluk felülről nézve legyen látványos. Természetesen sok aranyhalfajta oldalról nézve is mutatós, ezért aztán akváriumhoz is illik, akár trópusi díszhalakkal együtt tartva.


Hogyan keletkezett az aranyhal? Létrejöttére vonatkozóan a távol-keleti népek körében számos legenda él. Egyik szerint egy gyönyörű lány – akinek szépségéhez a hajnalpírt sem lehet hasonlítani -- nagyon szeretett egy fiút, aki azonban elhagyta őt. A fiatal lány keserű könnyekkel siratta meg hűtlen szerelmét, s drágagyöngyként hulló könnycseppjeiből keltek életre a csodálatos szépségű aranyhalak… Az aranyhal-eredetmondák kivétel nélkül az ember, illetve az istenek – mint az emberi szellem – tevékenysége eredményének tudják be e hal létrejöttét, mintegy tudat alatt arra utalva, hogy kialakulása az ember nélkül nem történhetett volna meg. Mint Pénzes Bethen—Tölg István Az aranyhal és a díszponty c. kötetében olvasható, Kr. e. 968 és 975 között Dél-Kínában egyszerre több tóban kezdték el tartani az ezüstkárász természetes vizekben is elő-előforduló, aranyfényben csillogó változatát, az aranykárászt. Később újabb tavak létesültek Hang-csouban, s Nankingban -- e helyeken már védték őket, és szigorúan tiltották a „piros halak” étkezésre való felhasználását. Ekkortól már aranyhalnak tekinthetők, de ez időben még nem léteztek különféle forma-  és színváltozatai -- azok 1163-tól, Csau-Ku császár uralkodása alatt kezdtek létrejönni. Ekkor a halakat már szakavatott gondozók kezelték, s munkájuk nyomán alakultak ki az első színváltozatok: az aranysárga, az ezüstfehér és a fekete-fehér. Abban az időben az aranyhalak még kizárólag a császár gyönyörködtetését szolgálták, de 1279 után a kínai nép minden rétegében elterjedtek. A Ming-dinasztia uralkodásának idején, mint korabeli írások bizonyítják, már alig lett volna olyan lakás, kert, ahol ne lett volna aranyhal. Ekkortól jöttek létre a következetes, a halak egyes tulajdonságainak hangsúlyozását szolgáló tenyésztés következtében az átlátszó pikkelyű, tarka, kettős farokúszójú, tömzsi testű s dülledt szemű fajták – amelyek mai napig is megtalálhatók az állatkereskedésekben. A Csing-dinasztia utáni időkben a tudatos kiválogatás nyomán olyan, közkedvelt fajták jöttek létre, mint a fekete teleszkópszemű, az oroszlánfejű, az égrenéző, a rizsszemes, és így tovább.


Az aranyhal Kínából a középkorban eljutott Japánba is, ahol szintén népszerű lett, s újabb fajtái keletkeztek. 1691-ben kerültek az első példányok Európába, ahol egy csapásra divattá vált az aranyhaltartás – például XV. Lajos francia király is aranyhalakkal kedveskedett Madame Pompadournak. Innentől kezdve egész Európában elterjedt ez a hal, de akkoriban – sajnos – általában üveggömbben tartották, amely nem felel meg igényeinek. Üveggömb ma is létezik, de ne helyezzünk bele aranyhalat – semmiféle halat --, mert csak kínlódik és elpusztul benne!
Ha – mint őshazájában, Kínában és Japánban ma is gyakori – kerámia-, üveg-, műanyagtálban tartjuk az aranyhalat, akkor ügyelni kell rá, hogy mélyebb, legalább 8-10 centi magas vizet tartó tálról legyen szó, mely azonban sose legyen 25-30 centinél magasabb. Egy-egy kisebb aranyhal pár liternyi vízben is tartható, de gyorsan nő, emellett a társaságot is kedveli (legalább kettesben tartsuk), így 15-20 liter befogadóképességű edényt szánjunk neki. Jó, ha pár szál finom levelű vízinövényt is rakunk melléjük, s azért, hogy a növények fotoszintetizálni tudjanak, a medencét világos helyre tegyük – de vigyázzunk, közvetlen napfény tartósan ne érje a fölmelegedés miatt. Az edénybe talajul homokot nem kell helyezni, legfeljebb néhány színes kavicsot. Nagyobb helyen (hall, télikert, lépcsőház stb.) terjedelmesebb edények is jól mutatnak, de anyaguk inkább műkő, apró mozaikkal burkolt beton legyen. Ha azt látjuk, a vízben felhalmozódott az ürülék, maga a víz elkezdett zavarossá válni, cseréljük ki azonos mennyiségű állott vízre. És mert – mint mondtuk – az aranyhalat mérsékelt égövön élő ősből hozták létre, kerti medencében is tartható: egyes, kevésbé igényes fajtái télen-nyáron itt maradhatnak – ha jól érzik magukat, s a tóban növény is van, szaporodnak is --, csak az érzékenyebbeket kell fagymentes helyen teleltetni. (Érdekességként megemlíthető: az aranyhal egyszerűbb formái a hazai vizekben is megmaradhatnak, szaporodhatnak, és gyakran össze is ívnak az ezüstkárásszal, a kárásszal vagy a ponttyal.)
Mint említettük, akváriumban is tartható az aranyhal. Mivel élénk az anyagcseréje, s túrja a talajt, ha nem működtetünk akváriumában szűrőberendezést, vize csakhamar zavaros lesz. Az akvaristák általában az EHEIM típusú, nagy teljesítményű szűrőt kultiválják – csak nem szabad megfeledkezni a szivacsbetét időnkénti, vízsugár alatti alapos átnyomkodásáról, átmosásáról.
És ha már az anyagcsere szóba jött: az aranyhal mindennel táplálható, amivel a trópusi díszhalak – amennyiben lehet, menüje ne nélkülözze az élő eleségeket (például Tubifex).
Most pedig térjünk át az aranyhal közeli rokonára, a díszpontyra vagy koipontyra (koi a díszponty eredeti, japán neve). A díszponty legalább olyan színpompás – ha nem meghökkentőbb színezetű --, mint az aranyhal, de annál sokkal nagyobbra nő. Horgászok a megmondhatói, hogy egyes vizekből akár rekordméretű (tíz kilón felüli) koik is előkerülnek.
Hogyan jött létre a koiponty? Kelet-Ázsiában, főleg Japánban a haltenyésztők „kinézték” a valamilyen tulajdonságban az átlagtól elütő színű – például aranyosan fénylő, túlságosan világos vagy szembeötlően sötét – egyedeket, s ezeket medencékben, kisebb tavacskákban addig szaporították-szelektálták, míg az utódokban az adott tulajdonság szembeszökővé nem vált. Létrejött tehát a narancssárga, a piros fejű-fehér testű, a citromsárga, a szénfekete, a különböző színekkel ékes tarka – és így tovább. A koiponty a kis férőhelyet is elviseli, hiszen ilyenben tartották nemzedékeken át. Táplálékkereső aktivitását azonban megtartotta. Itt is fel kell hívni a figyelmet: mivel erőteljes anyagcseréjű, talajtúró élőlényről van szó, vize bezavarosodhat, ha nem alkalmazunk nagy teljesítményű szűrőberendezést. Amennyiben vízátfolyatást tudunk biztosítani, az nagyon jó.

Megéri a befektetés mind az aranyhal, mind a koiponty esetében: átlátszó vízben fantasztikusan színgazdag halakban gyönyörködhetünk.

Farkas Csaba

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT, HA TETSZETT A BEJEGYZÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!