Az ember átlagos élettartamának meghosszabbodása nem a véletlen műve, hanem egyenes következménye az orvostudomány fejlődésének, az életszínvonal emelkedésének.  Egyre több az idős ember családokban, és szerencsére egyre több gyermek is. 
Sok családban bízzák a nagyszülőkre hosszabb-rövidebb időre a gyermekeket, viszont előfordul, hogy a nemzedékek közötti különbség, s az ebből adódó nézeteltérések nem kevés gondot okoznak. A gyermekkort is, az öregkort is szebbé teheti a köztük lévő bensőséges, egészséges kapcsolat, aminek kimunkálása mindannyiunk kötelessége.

Korukból adódóan nem mindig egyszerű az idős családtagok helyzete, nem mindig értik meg őket, lebecsülik szellemi képességeiket, erejüket, segítőkészségüket, hajlamosak gyerekként kezelni őket. „Te ezt nem tudod”, „Azt ne csináld, „Öltözz fel melegen” „Miért nem eszel még?” stb… Meg kell értetni mindenkivel, attól, hogy valaki idős, még nem kell folyamatosan pátyolgatni.
Természetesen vannak kifejezetten beteg öregek. Bizonyos koron túl a nagyfokú érelmeszesedés, vagy más anyagcserezavar miatt szellemileg leépült idős ember nyilvánvalóan betegnek tekinthető. 

Mindenki fontos a családban

De szerencsére sokan vannak, akik aktívak, akik dolgozni akarnak, vagy éppen dolgoznak is. 
Igaz, a biológiai törvények alól nem vonhatja ki magát senki. A megöregedett szervezet élettevékenységei lelassulnak. De azért, mert megromlik a látás, gyengül a hallás, olykor bizonytalanabbak a mozdulatok, még értékes lehet az elvégzett munka.
Azt szokták mondani – olykor cinikusan -, hogy az öregség nem érdem, hanem állapot. Nos, hát tekintsük az öregkort állapotnak.
Nem mérhetjük az idős ember munkaképességét egy fiataléhoz, bár néha nyugodtan megtehetnénk, azt hiszem mindannyiunkat megszégyenített már így vagy úgy egy-egy idős ember. De ha azt várjuk tőlük, hogy segítségünkre legyenek a családban, ne terheljük meg őket olyan munkával, amit nem képesek elvégezni úgy, ahogy mi azt elvárnánk. 

Nagyszülő mint bébicsősz

Mielőtt egy idős családtagra kisgyermek felügyeletét bízná valaki, meg kell győződnie arról, hogy el tudja-e látni feladatát, sőt arról is, hogy szívesen csinálja-e! Igen, előfordul, hogy a nagyszülőnek más tervei vannak, nem lehet elvárni, hogy azért mert nyugdíjas, mindent eldobva azonnal ugorjon, ha megszólal a telefon. Neki is megvan a saját élete. Viszont, ha képes vigyázni az unokára, és vállalja is, ugyanúgy el lehet várni tőle a felelősségteljességet, mint önmagunktól. Ehhez viszont teremtsük meg az ideális körülményeket számára, és ne használjuk ki segítőkészségét a végletekig.
Gyakori probléma például – mind a kisgyermekeknél, mind az öregeknél -, hogy éjszaka felébrednek. Ez nem jelentheti azt, hogy éjszaka is a nagymama legyen talpon.

A tisztelet hiánya később  visszaüt

Némely családban a kamaszodó gyerek és a nagyszülők között bizony elég rossz a kapcsolat. Tapasztalat szerint mindkettőjükön „áll a vásár”. A gyermek szüleinek kell józan mértéktartással biztosítani a harmóniát. Rendszerint olyan családban neveletlen, szemtelen a gyerek, ahol ezt látja a szüleitől is. Ott, ahol fölényeskedve, vállveregető stílusban, esetleg kifejezetten gorombán bánnak az öregekkel, nem lehet csodálkozni, hogy a mindenre fogékony gyerek is hasonló módon viselkedik. 
Nagyon ostoba az a szülő, aki majd öregkorában, saját kárán okulva jön rá arra, milyen jó lett volna gyermekét annak idején az öregek tiszteletére tanítani. 

A nagymama, mint unokája szolgája

A nagymama rendszerint, ha együtt lakik gyermeke családjával, a háztartást vezeti, vigyáz az unokára, vagy ellátja az unokát attól függően, hogy hány éves a gyermek. A nagymama úgy gondolja, akkor nem lesz fölösleges ebben a családban, ha minél többet dolgozik a gyerekre. Nemcsak azt a munkát végzi el tehát, amit a gyerek önállóan nem tud, hanem azt is, amit feltétlenül a gyereknek kellene elvégezni. A nagymama kiszolgálja a gyereket. Elé tesz mindent, a kicsit még öltözteti is reggelente, iskolába menet. És lehetne sorolni, mit meg nem tesz a nagymama!
Talán ez a legnagyobb konfliktusforrás a szülők és nagyszülők között. Azt szokták mondani erre: „A gyereket nevelje az anyja, az én dolgom, hogy szeressem és kényeztessem!” Pedig ez nem csak helytelen, de nagyon ártalmas is. 
Amikor a nagyi vigyáz a gyerkőcre, igenis az ő feladata a nevelés is. Pár nap és tönkreteheti mindazt a napi rutint és jól bevált szokásokat, amit a szülők kialakítottak. Ezt csak nagyon fegyelmezett kommunikációval és a szabályok szigorú lefektetésével lehet orvosolni, és főleg megelőzni.

Szülő-nagyszülő rivalizáció

Gyakran előfordul, hogy a nagyszülők rivalizálnak a gyermek kegyeiért a szülőkkel. Szebb ruhát vesznek, több pénzt adnak stb. Így aztán a gyermek hajlamos a nagymamának panaszkodni édesanyjára, aki nem dédelgeti annyira. A panaszok apróságok, de a nagymama megrökönyödhet a menye, lánya szívtelenségén, „gonoszságán”. Így aztán megszületik az olyan családi perpatvar, ami a szereplők egyikének sem kellemes, és semmi esetre sem használ a gyermek lelki fejlődésének. 
Erre nincs semmilyen jól bevált recept. A szülők feladata, hogy ésszerű kordában tartva, lehetőség szerint teljesítsék gyermekük mindenféle igényét. Ha esetleg valamit nem tudnak, vagy nem akarnak megadni a gyereknek, akkor a nagyszülő először a szülőkkel kell, hogy egyeztessen, és ne fejvesztve rohanjon szemefénye kívánságait teljesíteni. 

A család a legszorosabb emberi közösség, pont ezért a legnagyobb konfliktusok színhelye is. Ahhoz, hogy a mindennapjaink ne perlekedéssel, haraggal, panaszkodással teljenek, meg kell tanulnunk kommunikálni, mégpedig nem hétköznapi módon, hanem a generációk közötti különbséget folyamatosan szem előtt tartva. 
Józan ész, belátás és kompromisszumkészség, ez a titka a családi békének.