A mazsola hatékony a légszennyezés, a füst, a fény hatására keletkező szabad gyökök elpusztításában. A szabad gyökök károsítják sejtjeinket, és nagy szerepet játszanak a korai öregedésben. A mazsola hatékonyan késlelteti a ráncok megjelenését és a szarkalábak feltűnését is.  A mazsola jelentős mennyiségű antioxidánst tartalmaz, olyan mértékben, hogy megelőzi az áfonyát, az epret, a málnát, a narancsot, szilvát, almát és a körtét is.

 

Mazsola történelem

A mazsola tulajdonképpen édes aszalt szőlő. Mazsolaszőlőt már i.e. 2000-ben is termesztettek Egyiptomban és Perzsiában. Értékes gyümölcs volt – az ókori görögök és a rómaiak a fogyasztás mellett díszítésként is használták, valamint díjként adták a sportolóknak. Bár rendszeres termesztése a meleg, mediterrán tájakon kezdődött, valószínűleg az egyiptomiak voltak az elsők, akik a szőlőszemeket tartósítás céljából a napra tették ki szárítani és nem bort készítettek belőle. A szőlőfürtöket a teljes érésig a tőkén kell hagyni, a szüret után a szemeket válogatjuk, és napra kiterítve szárítjuk. A szárított szőlő mindenfajtáját mazsolának nevezzük.

 A mazsolának többféle változata van, színe szerint lehet világosbarna, fehér, sötét színű és vörös is. A mazsolának a friss gyümölcshöz hasonló előnyei vannak – a színes szőlőből készült mazsola azonban értékesebb, ugyanis a színes héjban bioflavonoidok találhatók, valamint P-vitamin, mely a baktériumokkal és vírusokkal szemben könnyen felveszi a harcot. (A P vitamin együtt dolgozik a C vitaminnal testünkben számos betegség leküzdésén.)

A mazsola egész évben elérhető. Ha már megkezdtük a csomagolást, zárt üvegben, hűtőszekrényben akár egy évig is eltarthatjuk. Sütemények ízesítéséhez kiválóan helyettesíthetjük vele a cukrot.

 

A mazsola egyetlen hátránya, hogy mivel szárított, a cukortartalom magasabb benne. Ha nem a kedvencünk és nehezünkre esik magában fogyasztani, keverjük a szárított gyümölcsöt a reggeli müzlinkbe, joghurtba, kefirbe, együtt könnyebben elfogyasztjuk. Jótékony hatásait ugyanis kár lenne mellőznünk az életünkből!
Szervezetünkben folyamatosan keletkeznek az úgynevezett szabad gyökök, amelyek sejtkárosító, sejtpusztító hatásúak, és gátolják számos létfontosságú életfunkciónkat. A szabad gyökök károsító hatását ellensúlyozhatjuk az úgynevezett antioxidánsok bevitelével.
Olyan értékes, a szervezet működéséhez állandóan szükséges és elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz, mint a kalcium, a magnézium és a foszfor. A mazsola kiváló vasforrás is.

A mazsola gyógyhatása

 - Természetes szőlőcukor tartalma folyamatos, egyenletes energiát biztosít az egész szervezetnek, különösen az izom-, szív- és agyműködés számára.

- A mazsola rengeteg bórt tartalmaz, mely ásványi anyag a menopauzán átesett nőkben bizonyítottan lassítja a csontvesztést. A maximális csontvédő hatás érdekében szórjuk kalciumban gazdag joghurtba.

- Magas rosttartalma gyorsítja a felesleges tápanyagok kiürülését.

- A benne levő vitaminok, ásványi anyagok, szerves gyümölcssavak (borsav, almasav, citromsav) erősítik és tisztítják a testet.

- Magas élelmi rost és gyümölcssav tartalma serkenti az emésztést.

- Kálium tartalma miatt enyhe vízhajtó hatású, tisztítja a keringési rendszert.

- Gyorsan felszívódó energia tartalma csökkenti a fáradtságot, rost tartalma viszont segíti a felesleges cukrok kiürítését.

- Amerikai vizsgálatok szerint a mazsola baktérium- és vírusölő hatású, gyulladásgátló anyagokat is tartalmaz, fogyasztása cukortartalma ellenére is jót tesz a fogaknak és az ínynek.

- Egyes kutatások szerint gátolhatja az allergia kifejlődését, ami sejtvédő, antioxidáns hatóanyagaival magyarázható.

- Antioxidáns, rezveratol (csak a sötét fajtáknál) tartalma védi a szervezetet a sejtkárosító anyagoktól, így hathatós segítsék a rák kialakulásának megelőzésében.

-  A mai kutatások megerősítették, hogy jelentős B -vitamin tartalma hatékonyan segíti az idegrendszer egészséges működését, szőlőcukor tartalma pedig frissíti az agytevékenységet és segít pajzsmirigy alul működés esetén.

A mazsola fogyasztásával a cukorbetegeknek vigyázniuk kell, mert sokkal magasabb a cukortartalma, mint a szőlőnek.