Az immunrendszert „folyékony idegrendszernek” is nevezik, hiszen ideg- és immunrendszerünk között jelentős hasonlóságok mutatkoznak: mindkettő reagál a külvilág ingereire (előbbi az érzékszervi ingerekre, utóbbi pedig a testidegen anyagokra), továbbá mindkettő rendelkezik a tanulás és az emlékezés képességével.

A testidegen anyagokat két csoportba sorolhatjuk: belsőkre és külsőkre, amelyek lehetnek élők és élettelenek egyaránt.

Az élő, külső veszélyforrások a különféle vírusok, gombák, baktériumok, férgek, míg élő belső károsító anyagok azok a meghibásodott sejtek, amelyeket időnként maga a szervezet állít elő.
Az élettelen külső anyagokhoz számítanak a külvilágban előforduló mérgek, míg élettelen belső anyagnak például a baleset során rongálódott és elhalt szövetek.
Az immunitás két fő formáját különböztethetjük meg: a természetes immunitást, amely születésünktől kezdve működőképes, valamint a szerzett vagy specifikus immunitást, amely életünk során alakul ki, fejlődik, megtanulja és nem felejti el azokat az anyagokat és kórokozókat, amelyekkel már találkozott.

Az antigének (idegen anyagok) hatására kialakuló immunválasz során nem különül el élesen a természetes és a szerzett immunitás, hanem együttműködnek. Először mindig a természetes immunitás aktivizálódik, az esetek egy részében ennyi elég is.
A természetes immunitást a bőr, a légutak, a nyálkahártyák, bizonyos, a vérben található falósejtek – a granulociták és monociták –, valamint különféle vegyületek és a falósejtek munkáját segítő fehérjék biztosítják. Ennek az immunreakciónak a lényege a betolakodó „felfalása”, elpusztítása.
Az immunrendszer működésében fontos szerepet játszik két alapvető sejttípus:  T-limfociták és a B-limfociták. A T-limfociták a szív közelében található csecsemőmirigyben, míg a B-limfociták a csontvelőben formálódnak működőképes sejtekké.
A T-limfocitáknak működésük szerint több csoportjuk van, amelyek az „ellenség” felismerésében, a többi nyiroksejt aktiválásában és a kórokozók közömbösítésében vesznek részt.
A B-limfociták fő feladata az „ellenség” felismerésekor megfelelő minőségű anyagok, bizonyos immunglobulinok (Ig) termelése. Előfordulhat, hogy az immunrendszer kevésbé hatékonyan reagál, erre utalhatnak a gyakori fertőzések, rendszeresen visszatérő gyulladások. Ha túl hevesen reagál valamilyen anyagra, kialakul az allergia. Ilyenkor a szervezet a számára veszélytelen anyagokat úgy kezeli, mintha azok veszélyt jelentenének rá.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Fehér könyv az allergiáról című összefoglalója (2011–2012) megállapította, hogy világszerte az iskolás gyermekek 40-50 százaléka egy vagy több általános allergénre érzékeny.

Az immunrendszert gyengítő tényezők

Mielőtt az immunrendszert optimalizáló vagy segítő természetes módszereket bemutatnánk, elengedhetetlen, hogy az azt gyengítő testi-lelki hatásokat megismerjük.
Antibiotikumok, gyógyszerek használata – Hosszabb antibiotikumos kezelést követően gyengül az immunrendszer. Fontos, hogy fertőzések esetén ne antibiotikumokkal próbáljuk elpusztítani a baktériumokat, hanem az immunrendszerünk erősítésével. A természetgyógyászat úgy tanítja, hogy a fertőzések legfőbb oka az immunitás csökkenése.
Vitamin- és nyomelemhiány – Az immunrendszer hatékony működését jelentősen rontja a különböző vitaminok és nyomelemek – elsősorban a C-vitamin és a cink – hiánya, valamint bizonyos tápanyagok többletbevitele (magas zsír-, fehérje- és cukorfogyasztás).
Stressz, lelki tényezők – A stressz, az idegeskedés mindennapos jelenség, életünk velejárója. Problémát akkor okoz, ha huzamosabb ideig tart, ha túl gyakorivá és intenzívvé válik, esetleg állandósul. Ilyenkor előbb vagy utóbb kisebb-nagyobb mértékű zavarok, testi-lelki problémák alakulhatnak ki, például alvászavar, idegesség, fokozott ingerlékenység, az immunitás gyengülése stb. A stressz kiváltotta immungyengeség esetén elengedhetetlen a lelki problémák rendezése, kineziológiai, illetve stresszcsökkentő módszerek alkalmazása. Jó hatású a nevetés, a relaxáció, a meditáció, az imádság, de a legfontosabb immunerősítő a szeretet.
Nehézfémterheltség – Korunk jelentős problémája a nehézfémterheltség. Nagyfokú, tartós stressz esetén immunrendszerünk legyengül, védekezőképessége csökken, így a különféle vírusok, baktériumok, betegségek, gombák, pollenek, de még a nehézfémek is fokozottabban hatnak ránk. A szervezetbe jutott mérgező anyagok (kadmium, higany, ólom, nikkel és egyéb nehézfémek) lerakódnak a testen belül, gátolva az immunrendszer hatékony működését.
Szenvedélybetegségek – A szenvedélybetegek szervezetében jóval kevesebb a limfociták száma, mint egészséges társaikéban. Alkoholos befolyás alatt kevesebb az immunsejtek száma; a nikotin egészen kis mennyiségben is rontja a védekezőrendszer teljesítőképességét; a koffein pedig serkenti az immunrendszer működését gátló hormonok elválasztását. Érdemes hát felhagyni mind a cigarettával, mind a feketekávéval és -teával, és persze az alkohollal is, ha szeretnénk egészségesebb életet élni!

Elektroszmog – Szintén a modern kori problémák közé tartozik az elektroszmog, radiesztéziai szempontból a földsugárzás, a vízér, mivel blokkoló hatással vannak az immunrendszerre. Bizonyos gyógyszereken kívül a röntgenbesugárzás és a kemoterápia is gyengítheti a szervezet védelmét.


A csecsemőmirigy állapota

Mind a szenvedélybetegségek, mind az elektroszmog károsan hat a csecsemőmirigyre, amely az immunrendszer lényeges szerve és nagymértékben segíti annak működését. Legfőbb feladata a limfociták „kiképzése”, melynek során megtanulják a különbséget a testazonos és a testidegen anyagok között.
Csecsemőkorban jól működik, de idős korra elsorvad. Ez nem természetes folyamat: életünk végéig jól kellene működnie! Az átlagemberre jellemző felületes, pihegő légzés azonban nem aktivizálja a csecsemőmirigyet, az mély légzésekkel, légzőgyakorlatokkal aktivizálható. Testi szinten az immunitást segíti, lelki szinten pedig a jókedvet és az örömet (ezért hívták régebben jókedvmirigynek is). Helyes működését elősegíti az A-, a B6- és a C-vitamin, a vas és a cink.

A sorozat második része ITT olvasható!

 

Folyt. köv.

Váradi Tibor
és a Napfényes Gyógyközpont
munkatársai