Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökény fekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy szemük összevillant- és mert a szerelem hirtelen jön a szíven üt, mint a villám- megszerették egymást.

A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legény elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Esténként mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajozástól, fájdalmas szép énektől.

Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele mint szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta a szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget és földet rázó mennydörgéssel válaszoltak.

Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnalban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalon legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patak zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat. Így lett a hegy halálából ez élet vize. Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza rád. 

A Gyilkos-tó keletkezése

A Gyilkos-tó természetes völgyelzáródás által keletkezett 1837 nyarán. Az 1837. július havának egyik délutánján 7 óra tájban kelet felől szokatlan tömörségű óriási sötét felhők gyülekeztek és rendkívül erős záporral sötétítették el a láthatárt. A bőszült vihar egész reggelig űzte rémes játékát, s a nagy víztömegtől átázott, s gyér talajánál fogva lecsúszott a föld a Gyilkos-kő északnyugati oldaláról eltorlaszolva a Békás-patakot. Ahhoz, hogy a Gyilkos-tó név megmaradjon a köztudatban, nagymértékben hozzájárult az is, hogy a tó déli oldalán található hegytömb, melynek az alsó része csúszott le, ősidők óta a Gyilkos-kő nevet viselte. A Gyilkos-tó a Kelet Kárpátok középső csoportjában, a többnyire párhuzamosan futó hegygerincek talán leglátványosabb masszívumában, a Nagy-Hagymásban terül el, melyet ÉK-DNY irányban a Békás-patak szel át.

Autóval a Gyilkos-tó megközelíthető Moldva felől is, a festői szépségű Békás-szoros érintésével, a gyalogtúrázók szinte minden irányból eljuthatnak e páratlan szépségű vidékre.

- Czirják Adrián -