A betegség megelőzése, mint hozzáállás és gyakorlat, lényeges szerepet játszik a Hagyományos Kínai Orvoslásban (TCM). Ennek az elvnek a hasznosságát, jelentőségét és praktikusságát már a WHO is felismerte, és népegészségügyi stratégiájának fontos részévé tette az egészség megőrzését, a baleset megelőzését (pl.: EUNESE program, 2006).

Az alapelv, mondhatni, nagyon egyszerű: minden érintett számára természetesen sokkal egyszerűbb és olcsóbb, ha egészséges marad. Gondoljunk bele, mennyivel jobb, ha nem kell vizsgálatokra járnunk vagy akár az ágyat nyomnunk, egyszerűen csak éljük az életünket.


Mit előzzek meg, ha nem vagyok beteg?

A kérdés ennél azért valamivel összetettebb, ugyanis a Hagyományos Kínai Orvoslás számon tartja az egészség és a betegség közti állapotot is: amikor az illető még nem beteg, de már nem is egészséges. Miben nyilvánul meg ez a köztes állapot? Például abban, hogy bár nem rendelkezem a betegség testi tüneteivel, de a kedélyállapotom nem megfelelő, nem érzem magam jól a bőrömben. De paradox módon az is előfordulhat, hogy bár nem vagyok egészséges, mégis jókedvű vagyok. Azaz, az tűnik a legelőnyösebbnek számunkra, ha az egészség és életöröm együtt van jelen - amely kettő tulajdonképpen a természetes létállapotunk.

A körülöttünk zajló élet nem egy statikus állapot, hanem folytonosan változó. Benne mi, résztvevők is folytonosan változunk, ami ugyancsak természetes folyamat. Ennek a folyamatnak ellent állni annyi, mintha, a Niagara vízesés folyását szeretnénk egymagunk kézzel megállítani.

Ugyanígy változhat - akár napról napra - az egészségi állapotunk is. És tulajdonképpen itt nyer értelmet a betegség megelőzése, mint elmélet és gyakorlat.

Bár nem tudhatom pontosan, hogy mit hoz a következő nap, vagy akár a következő pillanat, de felkészülhetek rá. Hogyan?

Az előnytelen táplálkozási szokásaim megváltoztatása, a naponta végzett mozgás (akár egy kis séta) beillesztése a hétköznapjaimba. Érdemes ugyanígy megfontolni a rendszeres relaxáció és a távol-keleti gyakorlatok és mozgásformák gyakorlását (Chi Kung, és a Tai Chi különböző formái), melyek szintén hozzásegíthetnek bennünket az egészséges állapot fenntartásához, illetve visszanyeréséhez. Mindenkinek ízlésének és lelki beállítottságának megfelelően.

Mindenesetre fontos a szemléletváltás folyamatosan és fokozatosan!

A fentebb felsoroltakat meglehetősen szemléletesen és egyszerűen fejezi ki a távol-keleti közmondás:

„Ha nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre!”

A betegség megelőzést érdemes két oldalról megközelíteni: az általános, és az adott évszaknak megfelelő megelőzési tanácsok.



Általános:

Általánosságban az mondható el, hogy amire érdemes odafigyelnünk, az az immunrendszerünk védelme. Hiszen nevéből adódóan a betegségek elleni védelemért felelős. Csak az előnyünkre tud szolgálni, ha megerősítjük a „rendelkezésünkre álló” csodálatos, saját védelmi mechanizmusunkat.

A hazánkban is egyre ismertebbé váló gombakivonatok, mint a ganoderma- és shiitake gombát tartalmazó készítmények mellett különösen ajánlható az IMMUNGOLD KAPSZULA, mely összetevőinek köszönhetően hozzájárul a szervezet természetes védekező rendszerének fenntartásához.  Az alapanyagul szolgáló kínai hernyógombát (Cordyceps sinensis) távol-keleten a legdrágább és legkülönlegesebb ajándékok között tartják számon. Tea és ampulla formájában is elérhető.

Ezzel együtt ügyeljünk arra is, hogy a megfelelő napi vitamin szükségletünk meglegyen.

Szezonális:

A szezonális hatásokat tekintve egyrészt jelenleg is tart a pollenszezon, a pollenekre érzékenyebbeknek a Pollengrape termékeket ajánljuk. Másrészt már most érdemes felkészülni az elkövetkezendő hűvösebb napokra, és az ezzel (nem szükségszerűen) együtt járó, meghűléses időszakra is.

Ebben az időszakban a megelőzésre és az immunrendszer megerősítésére jó hatással vannak a lándzsás útifüvet, echináciát, gyömbért, csillagánizst, pangdahai termést és a szerzetesek körtéjét tartalmazó ételek, teák.

„Legfőbb kincsünk az egészség!

Őrizzük meg!”




Zöld Lótusz webáruház

www.zoldlotusz.hu

információ: +3630-982-6025