Az épületeket hosszú élettartamra szánják. Számos épület akár 100 évnél is tovább „él”. Ha nem válik be, akkor sem dobjuk el a jelentős vagyoni értéket képviselő házakat, mint az olcsó használati tárgyakat. Ezt minden építési eljárásnak szem előtt kell tartani. A CereDom szalmaház építési rendszer kidolgozói és rendszergazdái fő elvként rögzítették az építtetői rövid- és hosszútávú érdekek védelmét. Ez a rövid összefoglaló néhány megszívlelendő tanáccsal látja el az érdeklődőket. CereDom Kft részéről Mészáros Attila ügyvezető ésTarr Edit műszaki ellenőr válaszolt a kérdéseimre.



 



– Melyek azok a tipikus hibák, amiket ha az építtető elkövet, akkor nagy kockázatú lesz az építés?



T.E.: –Előfordul, hogy az építtetők nem ismerik a telekre vonatkozó előírásokat, a tervezésre és az előkészítésre nem hagynak kellő időt, a finanszízozás tervezetlen, ötletszerűen választanak technológiát, szerződéseket nem kötnek. Lehetne a sort folytatni, de ebből is látható, hogy a problémás építkezések visszavezethetőek a megfelelő szakmai háttér mellőzésére.





– Hogyan tudnak segíteni azoknak, akik szalmaházat szeretnének építeni?

M.A.: – A környezettudatosan gondolkodók számára kidolgoztuk a szalma építési technológiai rendszert és azt minősíttettük. Az építőipari műszaki Engedély száma: A-1/2008. Az akkreditáló intézet kötelezően előírta a műszaki ellenőrzési és oktatói feladatokat. A teljes folyamat során adunk támogatást az építtetőknek, tervezőknek, kivitelezőknek. A műszaki ellenőrként az építtető képviseletében, annak érdekeiben járunk el. Az oktatás és az ellenőrzés a minőségi munka alapkövei. A szalmaépítés széleskörű elterjesztéséhez elengedhetetlennek tartjuk, hogy az épületeink kifogástalanul teljesítsék a velük szemben támasztott követelményeket. A tervezőktől és a kivitelezőktől magas színvonalú szakmai munkát követelünk meg. A célunk érdekében elemeztük az építés fázisait, feltártuk a szakmai támogatás szükséges módját. Az előkészítés időszakában hozott építtetői döntések az épület teljes élettartamára kihatással vannak. Meggyőződésünk, hogy az előkészítési munkákra több időt és energiát kell fordítani, mint korábban.





– Mi változott meg az építéssel kapcsolatosan az elmúlt évtizedben?

T.E.: – Az építtetői elvárások, anyagok, technológiák jelentősen átalakultak, fejlődtek, az építésügyi követelmények szigorodtak. A klímaváltozás és a fenntarthatóság új, a korábbiaktól eltérő feladatokat adott. Az egyre fokozódó szélsőséges hőingás, nyári kánikula mértéke és tartóssága jelentősen próbára teszi az embereket és az épületeket. Az energia ára várhatóan jelentősen emelkedni fog, ami miatt energiatakarékos megoldásokat kell alkalmazni. Egyszerű példa: a nyolcvanas években a Lada autók 10-12 literes fogyasztása elfogadott volt. A mai elvárt, hogy az autók hogy 4 liter alatt fogyasszanak. Ehhez az eredményhez jelentős technikai fejlődés is párosul.





– A megváltozott követelmények teljesítése tehát csak gondos előkészítéssel érhető el. Mit jelent az Önök előkészítő szolgáltatása?

M. A.: – Első lépés: elemzések koncepcióalkotás, telek kiválasztás. Ehhez az energetikát, a környezetet, a finanszírozást, a fenntarthatóságot és a szubjektív tényezőket elemezzük, és meghatározzuk az építmény műszaki paramétereit. Második lépés a tervezés, melyet szakmailag felügyelünk.

A jól kidolgozott koncepció és következetes végrehajtásának eredménye a kivitelezhető terv, a gördülékeny, minőségbiztosított építkezés, a hosszútávon is kiváló üzemeltetésű épület. Érdemes kellő időt ráfordítva szakember irányítása mellett készülni a kivitelezésre.





A minősített szalmatechnológia estén a bevont tervezőket és kivitelezőket kellő mélyégig oktatjuk, konzultációkat tartunk részükre, hogy a munkájukat kifogástalanul végezhessék.

A szakszerűség és rendszerszemlélet a kulcsa a természetes csúcstechnológiának, a szalmaház építési rendszernek.





Tóth Roland

A www.szalmahaz.hu weboldalon

olvashatnak a szalmaépítésről

Az [email protected] e-mail címen válaszolunk minden feltett kérdésre.


(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!