Tévhit, hogy szinte bármit belerakhatunk!

A kertből származó hulladékkal, gyümölcsök és zöldségek maradványaival és szinten bármilyen szerves anyaggal feltölthetjük a komposztládánkat, amit egyébként a szemétbe tennénk. Vannak azonban olyan dolgok, amiknek a komposztálását mindenképpen el kell kerülnünk. Nézzük, melyek ezek:

 

Beteg és fertőzött növények
A kártevők által fertőzött beteg növények vagy növények maradványai szintén komposztálásra nem alkalmas elemek.

 

Hústermékek
A maradék húst és az állati zsírokat mindig hagyjuk ki a komposztból. Egyrészt azért, mert nagyon lassan bomlanak le, másrészt mert nagyon büdösek. Ezen kívül odavonzzák a kertünkbe a patkányokat és a legyeket is.

Tejtermékek
A tejtermékek, mint a tej, a sajt és a vaj komposztálást is kerüljük el, a rágcsálók és a kártevők ugyanis előszeretettel elfogyasztják őket, és megjelennek az illatukra.

Cukros péksütemények
Az édes sütemények és torták vonzzák a kártevőket, a rovarokat és az állatokat, ezért soha ne tegyük őket a komposzta. Ezzel szemben nyugodtan komposztálhatunk egy-egy szelet kenyérrel vagy tésztával, de ne felejtsük el, hogy abban az esetben, ha élelmiszer kerül a komposztba, azt mindenképpen temessük el mélyen, mert így nem vonzzák majd oda a nem kívánatos élőlényeket.

Szervetlen és nem biológiailag lebomló anyagok
Műanyagot, üvegeket, alumíniumfóliát és fémeket soha ne dobjunk a komposztálóba, mert nem bomlanak le. A kezelt faanyagot szintén ne komposztáljuk, mert vegyszerrel kezelik, ami nem tesz jót a komposztnak.

Bevont vagy fényes nyomtatott papírok
Ne komposztáljunk magazinokat, katalógusokat, régi névjegykártyákat vagy képeslapokat, valamint csomagolópapírt. Tele vannak olyan vegyi és mérgező anyagokkal, amelyek komolyan károsíthatják a növényeinket. Ugyanakkor az újságokat, és azokat a tankönyveket, amelyek oldalain kevesebb, vagy egyáltalán nincs tinta nyugodt szívvel belerakhatjuk a komposztunkba.

Kutya és macskaürülék
A növényevő állatok, mint a csirke, kecske, tehén, ló és nyúl trágyája valóban hasznos a növények számára. Ezzel ellentétben a húsevő állatoké, mint a kutya, vagy a macska kórokozókat és parazitákat hordozhat, és fertőző betegségeket közvetíthet, ezért soha ne dobjuk őket a komposztládánkba.

Étolaj
A főző- és sütőolaj lelassíthatja a komposztálási folyamatot és olyan illatot áraszt, amely az állatok és rovarok figyelmét felkeltheti, és odavonzza őket. Ha ez még nem lenne elég indok arra, hogy miért ne rakjunk étolajat a komposztba, jobb ha tudjuk, hogy képes megváltoztatni a komposzt nedvességtartalmát is, amivel könnyedén tönkretehetjük a készülő komposztunkat

Személyes higiéniai termékek
Emberi vérrel vagy egyéb személyi higiéniai termékekkel szennyezett anyagok egészségi kockázatot jelenthetnek, ezért kerülni kell azokat (pl. egészségügyi törlőkendők, pelenkák).

Egyes fűrészporok
A fűrészport ugyan komposztálhatjuk, de a kezelt fából készült fűrészpor használatát mindenképpen kerüljük el.

Gyomok, gaz
Ahelyett, hogy lebomlana, lehetséges, hogy gyökerei megerednek, és a növények újra felhalmozódnak a halomban. Továbbá, ha magok is belekeverednek a komposztba, akkor újra csírázni fog, ha bekerül a talajba.

Paradicsom
A növény komposztálásával nincs gond, ám kerülni kell a paradicsom termésének komposztálását, hacsak nem akarjuk, hogy paradicsompalánták jelenjenek meg a kert minden részén, amikor a komposztot elhelyezzük a kertben. (a termés magjaiból adódóan)

Peszticidekkel és herbicidekkel kezelt növények
Soha ne tegyen a komposztba növényeket vagy fűszeleteket a gyepről, amelyet peszticidekkel vagy herbicidekkel kezeltek.

És még néhány további tudnivaló...
Vannak olyan anyagok, amelyeket nem szabad hozzáadni a komposzthoz, így például fekete diót, mivel olyan juglone nevű vegyszert tartalmaznak, amely bizonyos növényekre, például paradicsomra nézve mérgező lehet, és gátolhatja növekedését. Továbbá, ha gyümölcsöket adunk a komposzthalomhoz, soha ne hagyjuk őket a halom tetején, mert azok a gyümölcsös legyeket táplálják.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!