Az Egyesült Államokban 33 államban mintegy 450 megbetegedést diagnosztizáltak eddig. A tüdő- és légúti betegségek okaként egyértelműen az e-cigaretta egyik, de meg nem határozott összetevőjét jelölik meg.

"Egyértelműen járványról van szól, amelyre sürgősen reagálni kell"

- írta David C. Christiani, a Harvard Egyetem egészségügyi tanszékének professzora a New England Journal of Medicine című szaklapban pénteken megjelent cikkében. Christiani professzor arra buzdította az orvosokat, hogy beszéljék le pácienseiket az e-cigaretta szívásáról, és tegyenek több erőfeszítést annak érdekében, hogy a szélesebb közönség is tisztában legyen hatásaival.
A Betegségmegelőzési és Járványügyi Központok (CDC) egyik munkatársa, Dana Meaney-Delman, aki az e-cigarettával összefüggő kutatásokat vezeti, pénteki tájékoztatóján újságíróknak úgy fogalmazott: bár a vizsgálatok még nem fejeződtek be, mindenképpen azt tanácsolja az amerikaiaknak, hogy még csak fontolóra se vegyék az e-cigaretta használatát.
A szakemberek úgy vélik, egy még azonosítatlan "vegyi anyag" okozhatja a megbetegedéseket. Egyelőre nem tudják, hogy ez a készülék valamelyik részében vagy a töltőfolyadékban található-e.
Az első megbetegedéseket április elején észlelték Illinois államban, majd a nyár elején Wisconsinban. Jennifer Layden, az illinois-i egészségügyi hivatal járványügyi főorvosa a már említett szaklapnak elmondta: tipikusan fiatal, egészséges férfiaknál jelentek meg rejtélyesnek látszó tüdő- és légúti panaszok. A betegek légzési nehézségre és influenzaszerű tünetekre panaszkodtak. Átlagéletkoruk 19 év volt, egyharmaduk pedig 18 évesnél fiatalabb volt. Az illinois-i és wisconsini páciensek 98 százalékát azonnal kórházba kellett szállítani, mintegy felük intenzív osztályra került, és mintegy harmaduknak lélegeztetőgépre volt szüksége az életben maradáshoz.
A szaklap felidézett egy Utah államban előfordult esetet: 21 éves férfit vittek kórházba, de a tüdeje olyan súlyosan károsodott, hogy a lélegeztetőgép nem volt elégséges, közvetlenül a véráramba oxigént pumpáló gépre helyezték. Az orvosok az elvizesedett tüdőből vett mintákban elhalt szöveteket találtak.