A penészesedés folyamata azonban nem indul el addig, amíg az apró gombák megfelelő táptalajra nem találnak. A penész a nedves, meleg, sötét helyeken nő, ahol rossz a szellőzés. Ezért főleg a pince, konyha, fürdőszoba a leginkább veszélyeztetett.

A penészedés ott kezdődik, ahol legalább 72 órát meghaladó időtartamig, 75% feletti a páratartalom, ez ugyanis a folyamat elindulásának egyik alapfeltétele.

Penész keletkezhet olyan helyen is, ahol a levegő páratartalma a hidegebb felületeken lecsapódik. Ez ott történik meg, ahol az ún. harmatponti hőmérséklet uralkodik, vagyis az a hőmérsékleti érték, amikor a levegő páratartalma vízként kicsapódik.
Ha már bekövetkezett a baj, akkor is megszüntethető a penész terjedése. Nem szükséges rögtön különféle vegyszereket, penész gátló festéket, penész lemosót bevetni, hiszen ha a penészesedés okait nem szüntetjük meg, akkor a tünetek kezelése csupán átmeneti eredménnyel szolgál. A kezelőszer hatóanyagának lebomlása után a penészképződés újra előjön.

Az alábbiakban néhány jó tanács azoknak, akik vegyszerek nélkül szeretnék elkerülni, illetve megszüntetni penészesedést otthonukban:

- A belső páralecsapódások, penészesedések elkerüléséhez elsősorban a külső ún., hőhidakat kell leszigetelni. Ilyen, pl. a falsarokban keletkező penészesedések miatt a külső élek leszigetelése.
- Ha penészes a fürdőben a linóleum, akkor terpentines vízzel mossuk fel. A foltokat óvatos dörzsöléssel távolítsuk el. Utána pasztázzuk a padlót.
- Dohos, penészfoltos drapériák esetén a foltot szalmiákszesz (egy evőkanál), hidrogénszuperoxid (öt evőkanál) és víz (húsz evőkanál) keverékével dörzsöljük át. Előzőleg ajánlatos próbát végezni az anyag láthatatlan részén, mert előfordulhat, hogy a szálak a keveréktől kifakulnak.


- A lakásban tartsuk a páratartalmat 50% alatt.
- A nedves helyeket rendszeresen tisztítsuk a következő keverékkel: 1 rész fehérítő 10 rész forró vízhez. Soha ne keverjük a fehérítőt más tisztítószerrel.
- Igazi penészgyilkos a tömény ecet is. Permetezzük közvetlenül a foltokra, de ne mossuk le. (Alapos szellőztetés szükséges utána!)
- Ne burkoljuk a fürdőszobát tapétával, és ne használjunk szőnyegeket.
- Kerüljünk el minden vízszivárgást, és azonnal töröljük fel a víztócsákat.
- Ne szárítsunk ruhákat a penész-veszélyes helyiségekben.
- Használjunk szellőző- és páraelszívó berendezést a konyhában és a fürdőszobában. A betéteket rendszeresen cseréljük bennük, a használati utasítás szerint.