A bombázóerődök közömbösen zúgtak az égen, alig hallották a légvédelmi ágyuk veszett csaholását. Pedig azoknak is inkább ugatás helyett, nyüszíteni lett volna kedvük.
Mindez nem érdekelte az Ág utca ötben a szeretőket. Talán abban a pillanatban fogant az új élet Rózsika ölében, mikor Steiner hadnagy kioldotta a gépből a dagadt bombákat; – had repüljenek még szabadon, mielőtt megdöglenek.  
A kapu alatt Bierhuber Áron, a leszázalékolt fajvédő boldogan bólintott, mikor a félemelet kettő ajtaját berúgta Somogyi testvér. Két fegyveres társa is követte.
- Ezek is a legjobbkor jönnek! – káromkodott a patinás nevű Báróczi Sándor, alias Grünspann Laci, utazó. Rózsika is felpattant a férfi öléből, mire a szoknyája rögvest visszaomlott a rendes tartásba. Báróczi is felállt, s eligazította a nadrágját. Sajnálta, hogy nem volt a zsebében a pisztolya. – De ki a fene gondol rá olyankor? Magára öltötte a nyilas zubbonyát. Tudta, hogy egy szökött munkaszolgálatost ez az uniformis megóv a szép újmagyar kifejezéssel mondva - az „ott és helyben való felkoncolástól.”


- Persze, ha nem lett volna Bierhuber viceházmester őrülten féltékeny. Sokáig szenvedett a nyomorult és Júdásnak érezte magát, de végül is, feladta Lacit. Lelkiismeret furdalást érzett, és egy kicsit sajnálta is barátját, hiszen kölyökkorukban együtt fociztak az ifiben. De hát szerette Rózsikát. Hiába; - ő nem kellett a délről menekült lánynak. Mint ahogy a szegény, szerencsétlen Bierhuber, a leamputált karja miatt a nyilasoknak sem. Hiába mondta, hogy ő fél kézzel is fejbe tud lőni egy nem árját.
Somogyi testvér röhögött a Báróczi néven, mikor Grünspann hamis papírját olvasta
- Ír maga is, mint a kedves ükpapa? – Laci nem szólt; - akkor sem, mikor somogyiék megbilincselték. Vonszolni se kellett az utcára.
Rózsika az ablakpárkányba kapaszkodott, s onnan látta, ahogy lenn a kőfalnál Laci hirtelen összerogyott. A sorozat zaját is alig hallotta, pedig már rég nem volt üveg az ablakon.  
Elmúlt a tél, s a fegyverek is végleg berekedtek a csaholástól. A tavasz a virágaival már az új élet reményét hozta a világnak. Az újhagymák óvatosan kicsodálkoztak a föld alól, és a gavallérok petrezselyem bukétával kedveskedtek hölgyeiknek. Rózsika is bővebb szoknyát szabott magának. Varrás közben gyengéden elmosolyodott; - ha fiú lesz, Lacinak fogják hívni. Vagy talán Sándornak? – hiszen a magyar királyi, nemes testőrző kapitányköltőnek is az volt a keresztneve.                                                                                                                                                

Kisslaki László