Hiába ezernyi ketyere: tablet, laptop, okostelefon, netvilág…. idő és tér leküzdhetősége. Szobanagyságú tévé közvetíti otthonainkba az őrjöngő, tomboló világ negatív híreit, gyászos tudósításait az emberről, aki vélt vagy valós bántalmait erőszakkal orvosolja. Valóságtól giccsesen elrugaszkodott, ostobácska történetek háziasszonyok ezreit kötözik a tévé elé, elragadva a konyhából, a kertből. Fogyasszon a család gyorsan elkészíthető, zacskós, félig vagy egészen kész, „csak melegíteni kell”, ötperces ételeket.
A felgyorsult élettempóban az ember biztonságérzete erősen megrendült. A fogyasztói világban a gyorsan cserélődő tárgyak – ha elromlik, veszünk másikat, ha elszakadt, van helyette száz - ,  és sokszor csak az érdekek mentén kialakult, gyakran változó kapcsolatok ugyancsak gyengítik a megkapaszkodásra, az otthonra lelés esélyeit. Minden azt sejteti, mintha az élet egyetlen célja a fogyasztás lenne, és ennek szolgálatában minden elsilányul és sivárrá válik.

Nem véletlen hát, hogy a jelenben már sokszor idegenül tapogatózó ember a múlt felé fordul, a múlt használati tárgyaiban keres kapaszkodót, menedéket. Kutatva azok üzeneteit, értelmet, mai funkciót keres, amellyel jól illesztheti a mába, vagy egyszerűen csak esztétikai élményt nyújt. A régi holmik kilépnek a dohos ládák, padlások, kamrák, ódon pincék világából és újra életre kelnek, a múlt értékei a ma élményeivé válnak. Nem csak az otthonokban, hanem az éttermekben, presszókban is. Nem véletlen a romkocsmák elterjedése a városokban, hiszen mintha az idő állt volna meg egy ilyen helyen: hokedlik, varrógépasztalok, a régi bicikli, a lemállott fal nem a látszólagos biztonság, hanem a laza otthonosság érzetét keltik.  Ezek a helyek a városi, több ezer embert befogadó diszkók világát ellensúlyoznák: itt látom a másik ember arcát, aki rám néz, sőt még beszélgetni is tudok vele, ráadásul olyan tárgyak között, amik a maradandóságot sugallják, hiszen több évtizedes holmik, amelyek már kiszolgáltak néhány generációt.
Természetesen az igényeket felismerve az antik holmik, a régiségek kereskedelme is soha nem látott virágzásnak indult. A még fellelhető, megkaparintható ódon tárgyakra szakosodott boltok már webáruházi formában is működnek. A régi bútorok felújítása pedig külön iparággá nőtte ki magát a néprajzi holmik piacán belül. A bolhapiacok, a szódásüvegtől a porcelán fiókgombig ezernyi cuccot kínáló vásárok színfoltjai lettek a városok főtereinek, idegenforgalmi tényezőkké váltak a programkínálatban.
Megfigyelhető tendencia, hogy egyre több fiatal család, értelmiségi házaspár ver tanyát vidéken. Nagyon sokan kezdenek néprajzi ismereteket szerezni, kézműves szakmákat megtanulni, a természetet megfigyelni. Hiszen a gazdálkodó embernek értenie kellett a növények fejlődéséhez, az állatok szaporodásához, tudnia kellett szerszámot és bútort készíteni, házat építeni, szőni-fonni, ruhát varrni, ételt főzni, gyermeket nevelni, s nem lehet ez másképpen ma sem. A háztáji földművelés, az állattartás és tejfeldolgozási ismeretek megtanulása és használata már sokaknak alapozta meg a jövőt. Ez a falusi-tanyasi életmód felé történő elmozdulás úgy tűnik, még feltörekvőben van, de a pozitív példák nyomán egyre többen próbálnak szerencsét vidéken. Ezért is remélhető, hogy a kétkezi munka, a kertgondozás, zöldség-, gyümölcstermesztés és az állatnevelés újra megbecsült, elismert tevékenység lesz, amely örömteli elfoglaltságot és egyben megélhetést is jelent. A falvakat, tanyákat benépesítő gazdálkodók az ősök tapasztalataira építve évszázados értékeket hozhatnak elő, újra termékennyé tehetik a vidéket.
Új életforma-keresés nélkül, szimplán a mai világba beleunt, benne idegenként mozgó, és azt a maga számára lassítani szándékozó, önmegismerésre törekvő ember is keres valami biztosat, amikor a múlt felé fordul: kutatja családját, emlékeit, honnan jött, mit csináltak elődei. Fontosakká válnak a megsárgult füzetlapok, régen elfeledett használati tárgyak. A megfogható, tapintható üzenetek között valami olyasmi jelre vár az ember, ami azt sugallja: van értelme élni! Jöhetnek politikai, gazdasági korszakok, már sokszor bebizonyosodott: az élet teljességét csak saját gyökereinek, hagyományainak ismeretén keresztül érezheti meg az ember, másképpen csupán a társadalmi, gazdasági diktátumoknak a szolgájává válik.


Tóth Katalin